Radovan Krčmárik Pravdában megjelent írásában azzal foglalkozik, hogy a kommunista titkosszolgák a rendszerváltás után 31 évvel még mindig élvezik átlagot jóval meghaladó szolgálati nyugdíjukat, miközben áldozataik sok esetben szegénységben élnek. A jelenlegi kormány ugyan változtatást ígért, erre azonban egyelőre nem került sor, állapítja meg a szerző.
Mint írja, a probléma megoldása régóta várat magára. A volt politikai foglyok és mindazok, akiket a régi rendszer ellenségének tekintett és üldözött, csak alantas munkát végezhettek, ahol a fizetésük is alacsony volt, ami később megmutatkozott a nyugdíjaikon is.
A volt állambiztonság kötelékében dolgozók viszont átlagon felüli fizetést kaptak és szolgálati nyugdíj járt nekik, így az ő járadékuk és az általuk megfigyelt, vegzált emberek nyugdíja közötti különbség több száz euró is lehet.
A Matovič-kormány programjában szerepelt, hogy 50 százalékkal megadóztatják a volt kommunista állambiztonság (ŠtB) kötelékében ledolgozott évekért járó szolgálati nyugdíjat, mely összegből a volt politikai foglyoknak, illetve házastársaiknak személyi pótlékot folyósítanak.
Ez csak annyiban teljesült, hogy a parlament megszavazta, a kommunizmusellenes tevékenység veteránjai egyszeri, 1989 eurós szimbolikus nyugdíj-kiegészítést kapjanak. Ezzel együtt ötről tíz euróra növelték a nyugdíjpótlékukat minden szabadságkorlátozásban eltöltött hónap után. Ez a papokra és a szerzetesekre is vonatkozik, akiket a kommunista hatalom 1950-ben letartóztatott.
Miért nem nyúltak hozzá viszont a volt állambiztonságiak szolgálati nyugdíjához, holott politikai akarat volt rá? Mint a szerző Anna Andrejuvová (OľaNO) parlamenti képviselő szavai nyomán rámutat, a probléma ott gyökerezik, hogy a Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) ehhez a mai napig nem állnak rendelkezésére a szükséges adatok. A volt állambiztonság tisztjeinek személyi iratait a szövetségi belügyminisztérium tartotta nyilván, melytől a szlovák belügyminisztérium és egyéb biztonsági szervek vették át ezeket.
Nekik kellett volna feldolgozniuk és 2003-ban továbbítaniuk a Nemzeti Emlékezet Intézetének, erre azonban a mai napig sem került sor, tudta meg a szerző az ÚPN képviseletében Michal Miklovičtól.
Az adatok egyeztetése érdekében több intézmény együttműködésére lenne szükség, mivel a szlovák állambiztonságiak iratai például még mindig a cseh biztonsági egységek archívumában vannak, s amíg ezek nem állnak rendelkezésre, nem lehet megállapítani, hogy hány volt „estébés“ él valójában Szlovákiában és hányan kapnak szolgálati nyugdíjat, ezért a nyugdíjuk csökkentése összetett problémát jelent.
Andrejuvová feltételezése szerint ha a ÚPN megkapná az összes anyagot, a parlament a második félévben már foglalkozhatna az üggyel és nem kizárt, hogy többet is tehetnének a rendszer áldozatai érdekében. „Mivel az áldozatok és családtagjaik közül egyre kevesebben vannak életben, hiszen 75 százalékuk több mint 80 éves, bárminek, amit elfogadunk, pusztán szimbolikus értéke lenne, inkább a múlt rendezését jelentené“ – mondta a képviselő.
Arra, hogy a volt állambiztonságiak ne élvezhessék magas nyugdíjukat, több sikertelen kísérlet volt korábban is. A volt politikai foglyok szövetsége 2010-ben Iveta Radičovához fordult, de nem járt eredménnyel, majd 2014-ben és 2015-ben az OľaNO tett erre javaslatot, s a Smer ellenállásába ütközött. Az egyik ellenérv az volt, hogy a kommunista hírszerző szervek tagjai szolgálati nyugdíjának kifizetését már a bársonyos forradalom után korlátozták, azok, akiknek a szolgálati viszonya 1970 januárjától 1990. május 10-ig terjedő időszakban fejeződött be, 1990 szeptemberében elvesztették szolgálatinyugdíj-jogosultságukat, azonban voltak kivételek.
A másik gondot azt okozza, hogy 1989 novembere után a belügyminisztériumban uralkodó káosznak köszönhetően sokuknak sikerült átmentenie magát más állami egységekbe, aminek köszönhetően szép szolgálati nyugdíjhoz jutottak, melyek átlagösszege havi 700 euró.
Azt, hogy a rendszer bukása után nem egyformán jártak el velük szemben, az ÚPN is megerősíti. „Szigorúan jártak el azokkal szemben, akiknek a feladata az úgynevezett belső ellenség elleni harc volt. Más állambiztonsági egységek tagjai, például akik a megfigyelést, a hírszerző munkát végezték, vagy a kormány „védelmét” biztosították, átmentették magukat a rendőrséghez vagy egyéb biztonsági szervekhez” – közölte Miklovič.
Ugyanakkor megdöbbentő, hogy Szlovákiában még mindig nem rendezték a kommunista titkosrendőrség tagjainak szerepét, akik ellen a keleti blokk több országában eljártak, s a titkosszolgálatnál töltött éveiket levonták a szolgálati nyugdíjba beszámított időből és megszabták ennek a nyugdíjnak a maximális értékét is, sőt Magyarországon például teljesen megvonhatják a szolgálati nyugdíjukat – közölte Miklovič, hozzátéve, hogy nem jártak közülük sikerrel azok sem, akik bírósági úton tiltakoztak a döntés ellen.
A volt politikai üldözöttek szövetsége bírálja azt is, hogy a nyugdíjpótlékot csak az úgynevezett kommunistaellenes küzdelem veteránjainak ismerték el, nem az összes politikai fogolynak. Ezt a státuszt ugyanis az ÚPN ítéli meg sokszor olyanoknak is, akik a valóságban nem fejtettek ki semmilyen ellenállási tevékenységet a kommunista rendszerrel szemben, elég volt, hogy tagjai voltak az úgynevezett műszaki segédzászlóaljnak (PTP), vagy erőszakkal elhurcolták őket a Szovjetunióba.
A másik oldalon sok olyan politikai fogoly van, akik a totalitárius rendszer alatt sokat szenvedtek, de nem kapták meg a kommunistaellenes küzdelem veteránja státuszt, vagy szerénységből nem is folyamodtak érte, mivel nem tekintették magukat „ellenállóknak“. Ők ebből kifolyólag nem jogosultak nyugdíjpótlékra, bár rászolgálnának.
„Egyszerűen kitaláltak egy kategóriát és besoroltak oda 70-80 szerzetest, akikből ellenállót kreáltak. Ez a törvény diszkriminatív. A kommunizmus áldozataiból, akik talán nem is érdeklődtek a politika iránt, ellenállókat csináltak“ – vélekedett az egyikük.
Andrejuvová szerint ez a meghatározás azért született, hogy a politikai foglyok között megkülönböztessék azokat, akik soha nem működtek együtt a rendszerrel. Példaként Gustáv Husák valamikori köztársasági elnököt említette, akit az ötvenes években koncepciós perben elítéltek és bebörtönöztek.
„Ha ma élne, mint volt politikai fogoly, minden börtönben töltött hónap után 5 euró járna neki, holott ő később együttműködött a kommunista rendszerrel“ – hívta fel a figyelmet a képviselőnő.
Ez tehát hosszú menet lesz, és sokan meg sem érik a végét. A szervezeten belül már csak 126 politikai foglyot tartanak nyilván, hármukat a Gulagra hurcoltak, 116-an pedig műszaki segédzászlóalj tagjai voltak. Akiket ez érint, többségben a volt bebörtönzöttek özvegyei. Szlovákiában a legidősebb volt politikai fogoly 97, a legfiatalabb pedig 57 éves. A kommunizmus áldozatai közül mára kevesen maradtak életben, ide lenne tehát lépni az ügyükben, szögezi le befejezésül a szerző.
Ami a számadatokat illeti, 1989-ben Szlovákiában közel 1100 titkosszolga működött, az 1964-től 1989-ig terjedő időszakra az ÚPN-nek 4631-et sikerült azonosítania, akiknek a névsorát nyilvánosságra hozta weboldalán. 1989-ben egy állambiztonsági hadnagy fizetése 3500 korona volt, egy századosé 4000 korona, míg a csehszlovák bruttó átlagkereset abban az időben 3142 korona volt.
(NZS/Felvidék.ma/Pravda)