Személyes véleményem szerint a probléma lényege ott van, hogy évtizedek óta mindenkinek kapcarongya a pedagógus, s ebben a helyzetben sokak nem merik magukat annak érezni, ami joggal megilletné őket ebben a társadalomban.
Tanmese: Egyszer nem is olyan régen, szorgalmasan szenvedett xy az iskolában, főleg matematika órákon. Törvényszerűen nem a kellemes élményei gyarapodtak, sokkal inkább kellemetlen dolgokkal kellett szembesülnie. Becsületére legyen mondva, hogy illedelmesen próbálta megemészteni a helyzetet, ami nagyjából sikerült is neki, ám sokkal kevésbé volt sikeres ebben a feladatban édesapja, a község disznópásztora. Cérnája fogytán megüzente a tanító néninek, hogy ne nagyon ugráljon, mert ő majdnem kétszer annyit keres! A kereset összegét illetően igaza volt! Tanulság: Kell ennél nagyobb megbecsülés egy tanító néninek? A háttérből felmorajlik a röhej, ami hosszan nem tud elcsitulni, mivel disznópásztori „aforizmákból” bőséges utánpótlás van.
A tanárok tekintélyéről papol a miniszterelnök meg a miniszter. Viszont a másik szavával gond nélkül agyoncsapja ezt a mondanivalót, de vagy annyira szerényen van ésszel felruházva, vagy azt hiszi, hogy mindenkinek elég a maszlag, hogy ezt észre sem veszi? Rá kell ébreszteni, hogy nagyon nincs képben! Beszéljen a t. miniszter a tiszteletről a megbecsülés nyelvén, mondjuk úgy havonta egyszer a 12. nap tájékán! Amikor a pedagógusok béremeléséről van szó, akkor ne legyen más a mérce! Ezt talán még a Fico és Čaplovič kaliberű „szélhámosokkal” is meg lehetne értetni. Ehhez csupán az kellene, hogy a pedagógus-társadalomban legyen elég önérzet, legyen elég kurázsi, nemcsak sztrájkkal fenyegetőzni, hanem sztrájkolni, s nem félni attól, hogy Čaplovič és Fico valamint társaik sztrájktörőkként a mai bérek fejében elözönlik a katedrát. Valószínűleg más sztrájktörők sem tolonganának ezekért a bérekért, főleg azért nem, mert nincs meg az előírt képesítésük ehhez a munkához, vagy az ugyan volna is egy bizonyos rétegnek, de az meg már régen talált sokkal egyszerűbb munkát valamivel jobb fizetésért. Hol van akkor a probléma?
Személyes véleményem szerint a probléma lényege ott van, hogy évtizedek óta mindenkinek kapcarongya a pedagógus, s ebben a helyzetben sokak nem merik magukat annak érezni, ami joggal megilletné őket ebben a társadalomban. Ugye, ha egy iskola költségvetéséről van szó, akkor egy semmilyen műveltségi szinthez nem kötött képzettségű polgármester úgy dirigál, ahogy neki tetszik, mert megválasztották egy-két pörkölt és/vagy sör fejében – tisztelet a kivételnek. Semmiféle törvény nem írja elő kötelességeit az általa felügyelt iskolával szemben – ergo felelősségre sem vonható mulasztásaiért. Ilyenkor szoktak érvelni a demokrácia nevű maszlaggal. Maszlag-e a demokrácia? Nálunk sajnos igen! Szinte senki nem érti, így aztán nem is alkalmazza a demokráciát, mert a demokrácia alapja a jog és a kötelesség. Itt a hangsúly a kötőszón van! A kevésbé igényesek kedvéért az és azt jelenti, hogy két egyenlő fontosságú dolog alapján lehet eldönteni, mi felel meg az elvárásoknak s mi nem. A nemleges válasznak pedig kellő súlyú következménye is szokott lenni a demokratikus közegben! Ha ezt figyelembe vesszük, akkor könnyen belátható, hogy a demokrácia csillagászati távolságban van a mi vidékünktől, sőt talán még távolodik is, ahelyett, hogy közeledne. Ebből talán valaki azt gondolhatná, hogy túl borúlátó vagyok, de ki kell ábrándítanom a gyanúsítgatókat…
Varga Lajos, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”33503,33488,33264,33353″}