Beszámoló az utolsó gimnáziumi történelemversenyünkről címmel küldte el szerkesztőségünknek írását Zilizi Kristóf, a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium végzős diákja.
Mivel tavaly kettőnk lebetegedése miatt nem tudtunk a Cultura Nostra, azaz a Mi Kultúránk történelmi verseny regionális fordulóján részt venni, úgy döntöttünk, hogy negyedikes létünkre még utoljára bevállaljuk. Utóbb kiderült, hogy a triászunk tagjai – Lelkes Viki, Cseri Timi és jómagam – szerint főleg az én javaslatomra vettünk részt a versenyen, én hallattam ez ügyben ugyanis – szerintük – a leginkább a hangomat. Mint az aztán kiderült, nem is bántuk meg, sőt felettébb örültünk. Több történelemversenybe kapcsolódtunk már be: Gloria Victis, Múltidéző (melyről itt jegyzem meg, hogy sajnos anyagi okok miatt idén már nem került sor a megrendezésére), a lakiteleki hittan-történelmi versenyek, de a Pannonhalmi Főapátság által a Rákóczi Szövetséggel egyetemben, Várszegi Asztrik főapát úr védnöksége alatt elindított és szervezett versenyre is kíváncsiak voltunk, igazából olyan-e, mint a már említett többi, vagy kissé más.
Az immár 11. alkalommal, hagyományosan virágvasárnap megrendezett Kárpát-medencei döntőt egy december 8-i internetes forduló, valamint február 7-i regionális forduló előzte meg, melynek helyszíne számunkra a Dunaszerdahelyi Magángimnázium volt. Körülbelül március elejére kaptunk eredményeket, melyek szerint az írásbeli forduló alapján bejutottunk a március 31-én, Pannonhalmán rendezendő döntőbe. Volt mit tenni bizony így negyedikben a felkészüléshez, a sok tanulnivaló, az érettségire való felkészülés mellett. De ahogy eddig is, nem okoztunk csalódást most sem, győztük.
A vetélkedő idei témája Magyarország története 1301-1437 között volt, vagyis az Árpád-ház kihalásától számítva Luxemburgi Zsigmond halálával bezárólag, ami egyúttal a tavalyi múltidéző témája is volt, merthogy amint ezt megszemléltem a négy év során, ezek a témák így „vándorolnak” egyik versenyből a másikba. Szállást az apátságtól ötpercnyire lévő modern zarándokházban kaptunk, ahova egy nagyon meredek út vezetett, este kivilágítatlanul. Miután szombat délelőtt felkészítő tanárnőnkkel, Kulcsár Mónikával, Viki vezetésével autóval megérkeztünk a helyszínre, a komáromiak – Elek tanár úrral az élen – már ott voltak. Több határon túli csapat idén nem lett döntős, csak a két felvidéki.
A verseny zökkenőmentes lefolyását segítette a bencés gimnázium három kiválasztott diákjának munkája. Közülük az egyikkel, a mosonmagyaróvári Robival közelebbről is megismerkedtem. Mint kiderült, ő is évente résztvevő az október 26-i mosonmagyaróvári sortűz több mint száz áldozatának emlékére rendezett emléknapnak a Határőr Laktanyánál, csak még eddig nem találkoztunk. Továbbá mindhárman ismerték az egyik volt Duna utcás diákot, a tőlünk egy évvel fiatalabb Ferit, aki jelenleg a bencéseknél tanul. Visszatérve erre a meredek útra, amikor mentünk rajta, az egyik ház udvarán KS rendszámú autóra lettem figyelmes /Kassa-környék/. Meg is szólítottam a mellette munkálkodó fiatalembert, akinek elmondtam, hogy Pozsonyból jöttünk, amit tiszta időben a kilátóról, az apátságtól látni is lehet. Ő pedig elmondta kérdésemre, hogy felesége van Kassáról, akivel itt élnek, de mivel rendszeresen hazajár, meghagyta a kassai rendszámot.
A nap tovább a versenyzők és kísérőik köszöntésével folytatódott a konferenciateremben, amely egyúttal a döntő helyszínéül is szolgált, majd a Pannonhalmi Főapátság VIATOR Apátsági Étteremben és Borbárban várt ránk a finom ebéd. A döntő eredetileg kettőtől ötig tartott volna, ám a hosszúra nyúló szóbeli feladatok miatt elhúzódott csaknem hatig. Voltak villámkérdések, mindig három egymást követő sorszámú csapat számára, s ha a soron lévő csapat nem tudott válaszolni, akkor a másik kettő szerezhetett pontot. Volt forrásfelismerés, aztán a forrásra vonatkozó kérdések, képfelismerős rész, melyek Anjou- és Luxemburg-korabeli várakat ábrázoltak mint Trencsén, Visegrád, Tata, Galambóc és mások. A szóbeli részen mi a kiskirályok időszakának felvázolását kaptuk, majd szóban adta elő Viki a tudnivalókat, akit a zsűrielnök, Dr. Solymosi László tanszékvezető egyetemi tanár, akadémikus a pozsonyi csapat fejének nevezett. Már a kezdés előtti csapatszemlén, ahogy meglátta a Pozsony feliratot, rögtön beugrott neki, hogy Duna utca, és ez jóleső érzés volt számunkra. A további zsűritagok Dr.Érszegi Géza, ny.főlevéltáros, c.egyetemi tanár, Dr.Szende László főosztályvezető /MNM/ és Csóka Gáspár, a Pannonhalmi Főapátság Levéltárának igazgatója voltak, akik a szóbeli fordulóknál bele-belekérdeztek a csapatból előadó versenyzők mondandójába.
Volt egy érdekes licitáló feladat is. Ennél nem is annyira tudásra, inkább ügyességre volt szükség. Ügyesen kellett lesni a szomszéd csapatoktól, bár ez nem volt szabályos, de mindenki ezt tette. Így aki ügyes, szemfüles volt, az mindig jól licitált, és a végére is majdnem teljes számban megmaradt a forduló elején kapott 100 zsetonja. Ez a rész nekünk nem éppen jött be. Ez kezdett már engem egy kicsit emlékeztetni a lakitelki népfőiskolai hittan-történelmi vetélkedőkre, mely szintén nemcsak a történelmi tudásra épít, de az ügyességre is. Az utolsó forduló a feszültség levezetésére szolgált. Két-két csapatnak összeállva, vagyis hatan kellett előadni, eljátszani öt, az adott korból származó történelmi eseményt. Az 1335-ös visegrádi királytalálkozót nekünk a komáromi csapattal közösen, másoknak a Nagy Lajossal történt medvebalesetet, további két csapatnak a konstanz-i zsinaton történteket.
A pontok összeszámlálása és az oklevelek kiírása után következett a legizgalmasabb pillanat, az eredményhirdetés. Ezen megjelent a főapát úr is, aki az okleveleket osztotta, és egy rövid beszédet mondott. A dobogós helyeket a következő csapatok szerezték meg:
1. Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Gödöllő
2. Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa
3. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, Miskolc
Az aranyérmesek a Herendi Porcelánmanufaktúra ajándékát kapták iskolájuk számára, melyet Dr.Simon Attila igazgató adott át. A komáromi csapat az 5. helyen, mi pedig a 7.-en végeztünk. Minden csapat az értékes könyvjutalom mellett jutalomkirándulást is nyert június 25-30. között Pannonhalma, Bábolna – innen a Nemzeti Ménesbirtok a támogatója a versenynek, itt lovagolhatunk majd –, Herend, Tihany úti céllal.
Este nem mindennapi háromfogásos vacsora várt minket. Minden ételt bemutatott a főszakács, ami hasznos is volt, mert annyira különlegesek voltak, hogy föl sem ismertük az összetevőit. Arra emlékszem, hogy előételként libamájat kaptunk.
Másnap, virágvasárnap reggeli után közösen indultunk a Boldogasszony-kápolnába, ahol 10 órakor kezdődött az ünnepi szentmise, mely kinn, a kápolna előtti keresztnél kezdődött barkaszenteléssel. A mise része volt a passió is, melyet bencés szerzetesek, továbbá civil személyek adtak elő énekelve. Délre visszavonultunk az étterembe, ahol asztali áldással és záróebéddel fejeződött be a verseny. Legalábbis, fájó szívvel mondva, számunkra. Mert az egyetemen teljesen más élet vár ránk, ott már nem kapcsolódhatunk be ilyen versenyekbe, meg szét is megy a csapatunk háromfelé… Sajnos. Összegezve elmondható, hogy nagyon gyorsan elszállt ez a négy év, és a sok verseny, melynek élményei, eseményei szívünkben maradnak, múlttá válnak, és már sosem térnek vissza, de emlékeinkben ott élnek örökké.
Köszönjük tanárnőnknek, Kulcsár Mónikának a felkészítéseket és ezt a röpke pillanatként elszáguldott négy gimnáziumi évet.
A versenyről beszámolt az MTV műsora, az Átjáró is. A 19. perctől a pozsonyi csapat tagja, Lelkes Viki beszél.
Zilizi Kristóf, Felvidék.ma
