Kubičkané Kucsera Klára művészet- és építészettörténész november 25-én távozott Besztercebányán az élők sorából. Temetésére Zólyomlipcsén került sor december 1-én. Léván született 1936. augusztus 15-én. Egyetemista korában a pozsonyi Ifjú Szívek magyar néptánccsoport alapító tagja volt.
Klárát gyermekkorom óta ismertem. Emlékszem, hullámos, vállig érő fekete hajára és mosolygására. Egyes időszakokban apám, Balassa Géza tanár, régész, művészettörténész, muzeológus munkatársa volt. Élete során különféle munkahelyeken dolgozott, melyekről a továbbiakban még szó esik. 1997-ben visszatért Besztercebányára és azóta – többek között – a város építészeti örökségét dolgozta föl.
Munkásságát több ízben díjazták. 2019-ben a köztársasági elnök a Pribina-kereszt II. fokozatával tüntette ki. A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Díjában részesítette ugyanabban az évben.
Tavalyelőtt abból az alkalomból beszélgettem vele besztercei otthonában, hogy 2021-ben töltötte be 85. életévét. Megegyeztünk, még folytatjuk életpályájának ismertetését, de erre már nem kerülhetett sor. Vagy fél éve hívtam föl utoljára. Akkor vidáman jelentette: Még élek! Jelezte, igyekezzem felkeresni, mert ki tudja, meddig lesz még itt…
Ebből a hosszabb beszélgetésből idézek föl néhány szerkesztett részletet.
Hogyan lett belőled művészettörténész?
Léván nevelkedtem és a képek lakásunk falán, meg a zene végigkísért fiatal koromon. De a festészettel nem kísérleteztem. Képzeld, úgy jelentkeztem 1953-ban a pozsonyi Comenius Egyetem Filozófiai Karára, hogy életemben nem voltam egy tárlaton sem! Egyszerűen azokban az években nem volt erre mód. Öten jártunk erre a szakra s én voltam a legfiatalabb. Ugyanis 1945 előtt négy évet jártam magyar iskolába. Utána két évet szlovákba és ahogy erre lehetőség nyílt, rögtön magyar iskolában folytattam a tanulmányaimat. Míg a többiek vártak a magyar iskolák megnyitására, én folytattam tanulmányaimat. A szlovák nyelv elsajátítása nem okozott gondot. Ráadásul az tanintézményeket átszervezték és én a 11-éves iskolába kerültem. Tehát 17 évesen érettségiztem. Így még egy évet nyertem is. Egyetemi társaim viszont szülési szabadságra mentek, vagy behívták őket katonának és az évfolyamban egyedül maradtam. Felajánlották, hogy vagy megszakítom tanulmányaimat, vagy Prágában folytatom. Ott a színvonal sokkal magasabb volt. Viszont Pozsonyba jártam vizsgázni. Prágában hatalmas könyvtár állt rendelkezésünkre, miközben Pozsonyban akkor kezdték szervezni az Egyetemi Könyvtárat.
Egyik pozsonyi tanárunk Alžbeta Güntherová volt. Mivel a férjét politikai okoknál fogva bebörtönözték, őt a Rozsnyó melletti Betlérre száműzték. Onnan járt be Pozsonyba hetente egyszer-kétszer tanítani. Vonattal az út akkor 10 órát tartott. Ha egyedül voltunk, velem mindig magyarul beszélt.
Hogyan lett belőled végül építészettörténész?
Diplomamunkám témájául a csallóközi szakrális épületek, kúriák és kastélyok feldolgozását vállaltam. Vásároltam egy robogót és azzal jártam be a terepet. Édesapám már korábban meghalt és édesanyám nem tudott anyagilag támogatni, ezért fordításokat és idegenvezetést vállaltam. Így meg tudtam oldani a motorkerékpár vásárlását is. Fotóztam is természetesen. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy még az 1965-ös nagy árvíz előtt láthattam ezeket az épületeket. Sajnos, ez a diplomamunkám nincs meg.
Így kezdtem tehát az épített örökséggel foglalkozni. Mielőtt a besztercebányai Műemlékvédelmi Hivatalhoz kerültem volna, Bajmócon dolgoztam. Ott egy kiváló szakemberrel ismerkedtem meg, aki befolyásolta a szemléletemet. Amikor Besztercebányán dolgozni kezdtem, a lengyel és magyar határ között én voltam az egyetlen művészettörténész. Ha néha munkahelyet kellett váltanom, éppen ezért mindig sikerült elhelyezkednem.
Második lányom a legnagyobb bánatomra 37 évesen rákban meghalt. Abban az időben nyugdíjasként független voltam és tudtam kutatni. A Domus Hungarica Scientiarum et Artiumtól ösztöndíjat nyertem. Végig tudtam járni a könyvtárakat, levéltárakat.
Tehát a tragédia a legrosszabbkor jött
Az mindig a legrosszabbkor jön! A legkisebb árva még csak két és fél éves volt. 4–5 évig itt voltak és én állandóan jártam hozzájuk.
De az élet nem állt meg. Cserekiállításokat rendeztünk a Magyar Építészeti Múzeummal. Például, mi vittünk oda egy Milan Michal Harminc-kiállítást, kaptunk cserébe egy Lechner-kiállítást. Ezek a pozsonyi kiállítások azután mentek tovább Prágába is. De azután majd húsz évig ez az osztály nem működött. 2018-ban Kassán rendeztünk Dévényi Sándornak és Pásztor Péternek kiállítást a Magyar Művészeti Akadémia és a Future XX rendezésében. Ebből az alkalomból a Kassai Műszaki Egyetem egy színvonalas katalógust adott ki.
Beszélgettünk egyszer arról, hogy az építő- és képzőművészek nemzeti hovatartozása bizonytalan. Terveiket több nyelven készítették, ők is több nyelven beszéltek. A katalógusban, amit itt látok nálad, Zmeták Ernő festőművész is szerepel. Mennyiben tekinthető magyarnak?
1945-ig tekinthető annak. Addig részt vett a magyarországi kiállításokon is. Ott is tanult. Azután már velem sem volt hajlandó magyarul beszélni.
Kis példányszámban kiadtuk az ipolysági születésű Winter Lajosnak, a pőstyéni fürdőhely tulajdonosának és fejlesztőjének önvallomását. Ezt az anyagot sikerült megtalálnom a levéltárban. A kötethez utószót írtam. Ehhez még a pőstyéni kutatók sem jutottak hozzá. Én látásból ismertem. A fürdőt a kommunisták elkobozták tőle és emberileg is tönkretették. Nyomorban élt, néha kukázott.
Utánanéztem a rokonságának is. Gyönyörű családi sírhelyei maradtak fenn a Winter családnak Ipolyságon. Ezeket le is fotóztam. Azok a neves pesti építészek, akiket Pőstyénbe hívott, tervezték a sírboltjaikat is. Említek néhány nevet: Alpár Ignác, Pollák Manó, Hegedűs Ármin és Böhm Henrik.
Azokkal az építészekkel foglalkoztál, akik megragadták figyelmedet. Hány személyről van szó?
Egyenként 10–12-vel. Példának okáért hadd mondjam el, élt Aranyosmaróton egy jeles modern építész, Drexler Adolf Artúr, aki egy sor szép villát hagyott maga után. 1939-ben még sikerült kimennie Angliába. Ott nyoma veszett. A következő ilyen személy Cibulka Rezső építészmérnök. Léván sok házat tervezett és épített. Az ő életrajzi adatainak sem nézett utána senki. Az említettek helyi építészek voltak és mindenhol éltek ilyenek. Nyitráról több nevet ismerünk Hogy közülük kik a kimondottan magyarok, nem tudni. Amilyen nyelven a megrendelő megszólította, ő azon a nyelven válaszolt. Említsük például Skuteczky Sándort, aki a világháború végén halt meg a hegyekben. Hogy harcolt-e, vagy csak menekült, azt nem tudjuk. Ő Budapesten tanult. Édesapja a neves festőművész, Skuteczky Döme volt. Sándor tervezte a budapesti szecessziós Tivoli mozit. A pozsonyi Igazságügyi Palotát Holesch Bélával együtt tervezte. A következő testvér, Nándor Budapesten végezte a jogot. Hudec László műépítész mellett dolgozott Sanghajban, majd Torinóban egy biztosító igazgatója volt. 1956-ban Caracasból küldött egy képeslapot. Azóta nem adott életjelt magáról.
Az elébb említettem Holesch Bélát, aki szintén Budapesten folytatott tanulmányokat, majd az első világháború után Pozsonyban telepedett le. Több villát és lakóházat tervezett. Munkásságának feltárása további kutatás feladata.
Most adjuk ki Hugyecz György építész monográfiáját. Olyan nagy volt a besztercei vállalata, hogy az első világháború elejéig 750 embert alkalmazott!
Az ő tragédiáját unokája, Jánosy István költő írta meg Távolodó arcok c. kötetben. Ő is Besztercebányán született. Nem messze a lakásodtól létesült a Hudec László Ede Építész Központ nonprofit szervezet, mely a te szellemi gyermeked. Hogyan került erre sor?
Édesapád, Balassa Géza volt az egyetlen, aki az 1968-hoz közeledő években a Műemlékvédelmi Hivatal Közlönyében (Spravodaj) írt a két Hugyeczról. A háború óta más cikk nem jelent meg róluk, mert Hudec László a kínai kommunisták elől menekült. Emigráns lett, Amerikában fejezte be életét. Nem került be a köztudatba. Keveset tudtunk róla és így pontatlan adatok kerültek lejegyzésre, amin nem lehet csodálkozni. Édesapád nekem szóban is beszélt róluk.
Hadik András művészettörténészen keresztül felvettem a kapcsolatot Jánosy Istvánnal, akitől anyagokat is kaptam. Leveleztem is velük. De a fő lökést az adta, hogy Štefan Šlachta, a Szlovákiai Építészek Szövetsége elnöke 2008-ban járt Sanghajban, mert ott éppen jubileumi ünnepet tartottak és Hudec-kiállítást rendeztek az építész születésének 115. és halálának 50. évfordulója alkalmából. Néhány templomát ugyan lebontották, de a kínaiak nagyon tisztelik őt és minden épülete műemlék. Szállodákat, mozikat és lakóépületeket is tervezett. Ekkor fedezték őt fel. A budapesti Hudec-rokonok létrehozták a Hudec Kulturális Alapítványt. 2010-ben bemutatták a filmet, melyet Ladislav Kaboš filmrendező készített. A film és az itteni kiállítás úgy mutatja be, mintha szlovák lett volna.
Pedig közismert az álláspontja ebben a kérdésben. Idézzük őt, hiszen ő a legilletékesebb. „Hogy vajon magyar vagy tót vagyok, én nem tudom, nem is keresem, magamat széjjel nem vághatom, mint szétvágták hazámat, mindig az maradok, ami voltam. Nem kérdezte senki tőlem a régi Szent István-i Magyarországon, hogy vajon tót vagyok-e vagy magyar? Szerettem mindkettőt, hiszen anyám magyar, apám tót származású volt, és én is mind a kettő voltam.”
Szerinted van még mit kutatni?
Ajaj!
Várhatók meglepetések is?
Az a helyzet, hogy a háborús éveket és a 20. század első negyedét kutató kolléganőim a budapesti Hadtörténeti Múzeumból jártak az itteni levéltárban, ők bontották ki először a piros-fehér-zöld maslikat az anyagról. Azelőtt senki! Ugyanez a helyzet a selmecbányai levéltárban. Válaszom tehát, igen.
A Csallóköztől az ukrán határig egy-egy embert találunk mindenütt, viszont fontosnak tartanám, hogy kimutassuk, az egyes városokban kik dolgoztak. 2000 körül megismerkedtem Budapesten azokkal a szakemberekkel, akik ezzel a témával foglalkoznak, de sajnos már egy sem él közülük. Ők is vitatkoztak egymással. Mert ha valaki Pesten folytatta tanulmányait, attól még nem lesz magyar építész. Erre jó példa Milan Michal Harminc műépítész, pedig több épülete áll Pesten, sőt a Magyar Királyság egész területén dolgozott.
Vagy itt van Dušan Jurkovič műépítész. Vele is foglalkoztunk. A szakolcai kultúrházat a magyar címer díszíti és teljesen a magyar historicizmust követi. Ő kilógott a sorból. Harminc jobban alkalmazkodott a mindenkori helyzethez. Jurkovič ragaszkodott a nézeteihez. A Szlovák Állam idején egyáltalán nem működött együtt a hatalommal. Még az akadémiai tanács tagságát is visszautasította. Nem a sikert nézte, meg azt, hogy munkája legyen, hanem ragaszkodott elveihez. Ez az építészek között ritkaság. Nyugati gondolkodású demokrata volt, aki inkább csehszlovakistának volt mondható.
Volt valamilyen sajátossága a felvidéki magyar építőművészetnek?
Hogy nálunk kialakult volna egy sajátos stílus, arról sajnos nem beszélhetünk.
Magyarán: nem volt egy felvidéki Kós Károlyunk.
Nem. Már az nagy dolog, ha valami nyugatról eljutott hozzánk, azt időben alkalmazták. De voltak igen jó építészeink, akik átvették az alapvető stílusjegyeket, viszont alkotó módon, saját gondolatot tudtak hozzáadni. Alkalmazni tudták egyéni módon. Ezek közé tartozott Tornallyay Zoltán. Róla külön tanulmányt is írtam. Az első világháború után hazajött Tornaljára és hű maradt a magyaros stílushoz. Szép eklektikus épületeket épített ott.
Csehszlovákia megalakulása után a Felvidékre sok cseh értelmiségi érkezett. Cseh építészek is. Magukkal hozták a cseh rondokubizmust. Csehországra a közeli németországi Bauhaus is hatott.
Csehszlovákiában mint nemzeti stílussal a neoreneszánsszal is, mint csehszlovák nemzeti stílussal kísérleteztek, de a funkcionalizmus honosodott meg. A világháború alatt rengeteg érték, épület pusztult el. Az embereknek olcsó lakásra volt szükségük. Gyorsan kellett építeni.
Később döbbentem rá, hogy aki ilyen sivár házban nő fel, annak a lelkivilágát is károsan befolyásolja az ilyen épület. Ezzel szoktam a régi épületek mellett érvelni, hogy miért nem szabad lebontani azokat, annak ellenére, hogy kopottak. Ha minden lebontunk, akkor ezek az új házak unalmassá teszik az architektúrát és annyira egyformák, hogy azt sem tudom, hol vagyok.
De baj van az utánpótlással. Nincsenek utódok, vagyis nincsenek művészettörténészek!
Kérdés, hogy szigorúan szakmai szempontból, hogyan lehet meghatározni az épületek értéket, hogyan lehet őket rangsorolni?
Nagyon fontos, hogy minden községben és városban legyen egy bizonyos organikus rend. Tehát elengedhetetlen a várostervezés. Nemcsak a funkciókat befolyásolja, hanem a területek beépítését és kompozícióját. Egyfajta biztonságot és életérzést közvetítsen. A középületeknek ki kell emelkedniük. Nem tartom jó ötletnek, ha a zöld területeket beépítik. És azt sem, ami most történik, hogy a közterületeken mindenütt parkolókat alakítanak ki.
A lakótelepeken a gépkocsi-tulajdonosoknak állandó parkolójuk van. Amikor kocsival munkába megy, a parkolóhelye üresen marad, mégsem parkolhat oda senki, mert az le van foglalva. A városi hivatalok sem állnak a helyzet magaslatán. Gond van a várostervezéssel.
Ti gyűjthetitek az építészek adatait, ha viszont sok értéket lebontanak, akkor az alkotásaik nem maradnak meg. Egyes szlovák szakemberek szerint, amióta Szlovákia 1993-ban önállósult, a műemlékek 30, sőt 40%-a semmisült meg.
Sok helyütt az épületeket visszakapták az egykori tulajdonosok, akik képtelenek felújítani azokat és azután addig pusztulnak, míg összeomlanak…
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)