Mivel elvből elutasítom a kínzás és embertelen bánásmód valamennyi formáját, nem kérem senkitől sem, hogy tekintse meg az Ivan Gašparovič szlovák államfővel készített tegnapi televíziós interjút (akit mégis érdekelne, megtalálhatja itt).
Ismerve a szlovákok első emberének szellemi kapacitását, eleve nem voltak túlzott elvárásaim a színvonalat illetően, ám ezúttal nem feltétlenül Gašparovič miatt mocorgott a bicska a zsebemben. Az a tolmácsolásnak nevezett valami, aminek az interjú során fültanúi lehettünk, alig volt valamivel különb az ismert internetes keresőóriás által üzemeltetett online fordító-szolgáltatásnál – az utóbbi javára. Nehezen fogható fel ez a botrányos színvonalú tolmácsolás annak ismeretében, hogy egy közönséges Formula 1-es futamot követő versenyzői sajtótájékoztatón viszont problémamentes a szinkrontolmácsolás. Márpedig a mondandó színvonala itt sem volt emelkedettebb, következésképp bonyolultabb, erre az államfő „intellektusa” az örök garancia.
Ami a beszélgetés érdemi részét illeti, füllent, aki azt állítja, hogy bármi meglepőt vagy akár újdonságot hallott. Régi, jól ismert kérdések. Régi, jól ismert válaszok. És ez nem a kérdező, még csak nem is az interjúalany hibája: egyszerűen a szlovák-magyar kapcsolatok alapvető jellemzője. Éppen ott tartunk az egymáshoz való viszonyainkban, ahol mondjuk 2009 augusztusában, Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök Szlovákiából való kitiltásakor. Vagy éppen a legutóbbi szlovák államfői látogatás idején – aminek pedig immáron közel egy évtizede.
A magyar köztársasági elnök példátlan kitiltására ma ugyanaz a gúnyos, flegma, az ember tenyerét viszketőssé tévő kacaj a válasz, mint 2009-ben. A Beneš-dekrétumok pont úgy részei a szlovák jogrendnek, mint évekkel ezelőtti megerősítésükkor – vagy az elmúlt évtizedekben bármikor, de az ezt kifogásoló felvetésekre is ugyanaz a nem különben hólyag válasz: hatályosak ugyan, de nem alkalmazzák őket. Pedig de. Erre épül ma Szlovákiában minden, ami a „hogyan bánj a magyarjaiddal” kérdésre felel.
Természetesen az állampolgárság kérdésével kapcsolatban is ugyanott húzódnak a lövészárkok, mint eddig mindig, a szöveg mit sem változott: egy egyértelműen rossz törvényre adott nem egészen jó válasz – mindössze ennyi, amit a szlovák államfő ehhez „érdemben” hozzá tud fűzni.
Illetve mégsem. A tegnapi interjú során ugyanis Gašparovič felvetett egy igencsak vészesen hangzó „érvet” a szlovák állampolgársági ellentörvény védelmében. Persze semmi új a nap alatt, a szlovák államelnöknek továbbra sincs egy egészséges, tisztességesen megfogalmazott önálló gondolata, viszont amit elmondott, az nagyon könnyen valósággá válhat a szlovák alkotmánybíróság majdani döntésének képében.
Arról van szó ugyanis, hogy Gašparovič szerint a szlovák állampolgársági törvény tudatában kérvényezett új állampolgárság a kérvényezőnek azt a szándékát (is) fejezi ki, hogy – éppen a törvény ismeretére hivatkozva – szlovák állampolgárságát nem kívánja megtartani. Vagyis e logika mentén szó nincs arról, hogy itt bárkit is akarata ellenére fosztanának meg szlovák állampolgárságától s így természetesen az alkotmányellenesség vádja is csacska beszéd csupán. Bár nem szép dolog saját magunktól idézni, ezt a fajta érvelést – eljátszva az ördög ügyvédjének szerepét – korábban már körüljártam, egészen pontosan egy 2011-ben e portálon megjelent cikkemben (elérhető a kapcsolódó cikkek között). Így szólt tehát az ördög ügyvédjének érvelése: „A nagy kérdés az, hogy értelmezhető-e az idegen állampolgárság megszerzése (mint olyan tény, amely az ember szabad akaratából elindított folyamat következménye, eredménye) olyan akaratnyilatkozatként, ami a szlovák állampolgárság elveszítését eredményezi a törvény erejénél fogva? Kétségtelen tény, hogy az állampolgársági törvény rendelkezései világosak, mindenki számára megismerhetőek – előre mérlegelhetőek tehát a következményei. A polgár jogosult és köteles is megismerni, majd ennek alapján, a lehetőségei és a következmények mérlegelése után eldöntheti, miként kíván eljárni. Az idegen állampolgárság választása e logika mentén tehát egy olyan megnyilvánulás a polgár részéről, melyhez a törvény azt a megdönthetetlen vélelmet fűzi, hogy ezzel az állampolgár a szlovák állampolgárságáról lemondott.”
Ebben sincs persze semmi új, semmi megdöbbentő. Egyes egyedül az a gond, hogy a szlovák alkotmánybíróság nagyon könnyen helyezkedhet erre az álláspontra, amit tegnap Gašparovič elnök is hangoztatott. Ám még ennél is nagyobb gond, hogy ezt a fajta jogi érvelést ugyanilyen könnyedén oszthatják az illetékes nemzetközi (emberi) jogi fórumok is.
Magyarán: az állampolgársági mizéria önmagától nem fog csak úgy megoldódni, viszont a jogi fronton nagyon könnyen csúfos, megalázó vereséget szenvedhetünk. Minthogy maga az egész kérdés egy (aljas) politikai ügy, ezért a megoldások is csak ebben a dimenzióban képzelhetők el.
És pontosan ezért örökre elévülhetetlenek a Radičová-kormány, valamint az akkori, „nem-Smeres” parlament bűnös mulasztásai e kérdés megoldatlanságát illetően. Hogy a kormány körül sunnyogó hidasokról már ne is beszéljek… Csodálkozom is mindig, hogy Bugár Béla miért nem kapta meg már réges-régen a Hlinka-érdemrendet, mely a legnagyobb szlovák államalapítóknak jár. Pedig a társaság illusztris: Húska, V. Moric, Slota stb.
És persze Gašparovič elnök úr…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”29990,38056″}
