Az állampolgárság – vagy ha úgy tetszik: a kettős állampolgárság – megadásának kérdése ma már csak azok számára probléma, akik félnek. Nem tudom azonban, hogy mitől félnek…
A szlovák törvényhozás mindmáig nem akarja megérteni, hogy a kettős állampolgárság – ami egyébként Szlovákia esetében is működik (!) – teljesen evidens dolog a világ nemzetinek többsége esetében. A szlovák hatóságok továbbra is zaklatják, meghurcolják és pénzbüntetéssel sújtják azokat a magyarokat, akik – a magyar Országgyűlés által meghozott törvény adta jogukkal élve – felvették magyar állampolgárságukat, s azt nyíltan vállalták a nagyvilág előtt. Vajon meddig tart még ez a kálvária? Meddig kell még eltűrnünk ezeket a megaláztatásokat? Meddig tűrjük még a kettős mércét az állampolgárság ügyében (is)? Hol van az a tűréshatár, amikor a felvidéki magyarság – még ha lélekszáma fogy is, de – végre elindul, és együttesen kivívja magának az alapvető emberi jogok érvényesítését? Úgy, ahogy azt a legkeményebb meciari időkben tette? Mert csak magunkra számíthatunk, senki másra? Az Európai Unió hallgat – mint mindig!
Hallottuk a hírt, hogy Csehországban is komolyan felvetődött a kettős állampolgárság létrehozásának szándéka. Nyilvánvaló, hogy a csehek elgondolkodtak azon, hogy Csehország határain kívül mintegy kétmillió cseh él, mindenekelőtt az Egyesült Államokban és Kanadában. Amennyiben tehát az új cseh állampolgársági törvényt a szenátus is megszavazza, illetve a köztársasági elnök is aláírja, a törvény működne. A jogszabály 2014. január 1-jén lépne életbe. 1993 óta Csehországban is olyan szabályozás van érvényben, mint Szlovákiában: az új állampolgárság felvételével az érintett automatikusan elveszti cseh állampolgárságukat.
Természetesen a cseh állampolgárság ügyét távolról sem lehet összehasonlítani a magyar állampolgárság ügyével, hiszen Prága mindenekelőtt a cseh emigránsok számára könnyíti meg a cseh állampolgárság felvételét. A mi esetünkben viszont nemcsak a magyar emigránsokról, illetve a magyar diaszpórában élőkről van szó, hanem mindenekelőtt azokról a magyarokról, akik a Trianonban erőszakosan elszakított magyar nemzetrészeken élnek, és több millióan vannak. Tehát számunkra az állampolgárság ügye többszörösen is fontos.
A magyar állampolgárság kiterjesztésének jogossága több forrásból fakad, melyek a következők:
1. A Földön élő minden magyar tagja a magyar nemzetnek. Ez nemzetté válásunk óta így él a közösségi tudatban, és így érzi ezt magára vonatkoztatva a magyarság jelentős része. Minden nemzet definitorikus igénye, akarata az együvé tartozás, a közös ország és szuverén állam, politikum. Ezen közösséghez való tartozás jogi formája, jogalapja és a jogalaphoz kötött jogviszony az állampolgárság. A non-diszkrimináció elvéből következően a közösséghez való tartozás jogi formája a közösséghez tartozó minden tagot megillet.
2. Alanyi jogon az állampolgárság általában az államterületen való születés és örökletesség vagy vérség révén szerezhető. A csángókat leszámítva, a ma élő magyarok elsöprő többsége vagy az államterületen született, vagy adatolhatóan magyar állampolgároktól származik – amiből viszont az állampolgársághoz való alanyi jog következik. Vérség jogi vonalán például Izrael az állampolgárságát alanyi jogon minden zsidó anyától – és csak zsidó anyától – született embernek odaítéli. E példát követve is a teljes körű magyar állampolgárság alanyi joga lehetne minden magyarnak. Németország, a határon túli németeknek vérség, kultúra, szellemiség és vállalás alapján ítéli oda az állampolgárság alanyi jogát.
3. A modern magyar nemzet, valamint annak történelmi előzményeként a magyar nép a törzsszövetségig visszamenően szervesen fejlődő sorsközösséget alkot. A nemzet ma élő nemzedékének ősei egyformán járultak hozzá mai létünkhöz: azonos a puszta fennmaradásért nem egyszer szükségesnek bizonyult véráldozat, azonos a hozzájárulás a közösnek érzékelt kultúrához, a tudástőkéhez. A méltányosság elve szerint azonos hozzájárulást azonos haszon kell hogy kövessen. Az így felfogott történelmi jognak csak részét képezné az állampolgárság alanyi joga.
4. A Kárpát-medencében élő külhoni magyarság akarata ellenére szakadt ki az országból és önszántából soha nem mondott le a magyar állampolgárságról. Rá vonatkozóan a jogfolytonosság elve kellene hogy érvényesüljön.
Tarics Péter
