A legtitokzatosabb, éppen ezért talán a legtöbbféle módon körülírt ünnepünk pünkösd. Tartalmilag messze túl a kimondhatóság nyelvi határain, az egyházi liturgia kihűlt formáin, a népszokások kedves igyekezetén, hogy a mindennapokat felrangosító alkalommá tegyék pünkösdöt.
Időben is évmilliókkal megelőzve, visszasejlő emlékezetünkben is túllépve minden egyéni és közösségi memóriahatárt, ködlik fel az ünnep lényege. Szentháromság Istenünk akcióiban, tűzben és szélben, az emberi lélek legmélyebb éneklésvágyában és hangtalan fohászaiban, a szentség elragadtatott élménypillanataiban, s még számolatlan felhangoló fény, szín, és hanghatásban.
Minden csacska és sokszor értelmetlen emberi beszédet megelőzően, a jövendő embervilágnak planetáris fészket rakó őserőként, az anyagot és energiát szétfolyó célszerűtlenségből és haszontalanságból a szellem törvényadó roppant erejével ott lebegett Isten Lelke, Rúahja a földi lét alfájánál, az első milliomod szekundumtól szárazfölddé szárítva viharzó őstornádókkal a robbanó ősanyagot. Szép és termékeny életparkot, a jóság és a szépség boldogító wellnessévé álmodva nekünk az Édent, „Isten hozott!” feliratnélküli csodaszigetté mívesen berendezve a majdani első emberpárnak.
Az isteni Lélek ott volt, amikor az Úr életet lehellt a föld porából kiformált Ádámba, a megdicsőült, mert Isten-dédelgette sárba, s amikor zúgtak a viharok és tomboltak az elemek, tűz és mennydörgés járta át a földet, tökéletesen megmutatta: Ő nem lakik saját keze alkotásaiban, sem létfogadó planétánk valamelyik zegzugában, hanem mindez Őbenne áll fenn, Őtőle és Őáltala van, egzisztál, létezik.
Minden sziklaroppantó égzengés után megszólalt egy halk és szelíd hang, s Ő abban lakott. A saját hangjában és saját beszédében, Igéiben és tanácsaiban. S a félelmében barlangba búvó Illésnek megadta az Úr Lelke nem csak a személyes életértelem vélt vesztesége és az önkezű életvégzet drámai mérlegelése közben a továbbvivő eledelt, de legfőképpen a személyes Lélek-hang meghallásának pneumatikus, Szentlelkes képességét. A kételyt, cinizmust, önfeladást legyőző istenbizalmat.
Azóta is ez a belső finomhangoltság, az emberi psziché és egész személyiségünk önmegüresítő készenléte az a gyönyörű létezési mozdulat, személyes feltétel, amivel hívhatjuk Isten Szentlelkét. Ez a kegyelemformájú belső alázat, mély istenszomj és istenéhség az, amire Ő rezonál, amit észrevesz, s ahová Ő kívánkozik, hogy kehelylétünk Őt vágyó, szinte beszippantó ürességébe belépjen.
S aztán ott legbelül gyengéd szóval vagy hangtalan gyengédséggel felhangolja istenhimnuszra érlelődő lelkünket, mint az Édesanya jelenléte a gyermeke biztonságot, örömet foganó lelkecskéjét.
Ilyen spirituális Lélek-énekkel, lelki himnuszokkal, az emberi szó legszebb fohászalkotásaival és gondolatfutamaival van tele a föld és a menny. Évezredek lelki lírája visszhangzik a végtelenben, földünk és a csillagok közötti nagy kozmikus koncertként. Millió spirituális impromtu, rögtönzés és vallomásakkord vagy csak sorssziklák között megcsillanó hajszálbuzgár, vékonyka kristálytiszta halk csordogálásként csobbanó forrás játékos hangicsálása, mint a Duna hihetetlenül picinyke forrásánál Donaueschingennél vagy a bakonybéli Szent kút mesélő hangtalanságában. A pünkösdölős istenvágy történelmi fohászrengetegében barangolunk idei pünkösdünkre készülve, lelki háromperces idézetekkel.
Lélek húrokon száll a szelíd szó Hozzád, Uram és egymáshoz is
A 300-as évek végén, a Tigris-Eufrátesz nagy folyamok között élte Lélek-dalnok életét igen egyszerű körülmények, ezért is talán abszolút Istenre hangoltságban Kyrillonas, himnuszok és ódák szelíd harmóniáinak szerzője. 1600 évesnél is régebbi dallamai a Lélek örök húrjain ma is kedvesen és szívünket megszólító módon hangzanak. Így hív Isten nagy öregje:
„Ó, testvéreim, az egyház fiai, lányai, jöjjetek, gyülekezzünk össze! Öltsük föl a hit fegyvereit, és hangoljuk lelkünket a próféták énekeire! Szólaltassuk meg a zsoltármelódiákat a szív húrjain! Meg kell álljunk a küzdelemben, ne tétovázzunk. Ragadjuk kézbe a kereszt kardját, és szívünket erősítsük meg az ima oszlopaival”.
A hit szellemi fegyvereit és a kereszt kardját nem emberek ellen, hanem az ördög romboló cinizmusa, a hitetlenség evilági fejedelme ellen kínálja. A pusztító történelmi viharok közepette így pengette Lélek-húrjait:
„Beteg az ország, beteg a föld, de a te gyógyszered erős, Uram; a világ gyenge, de a Te fenyítésed hatalmas, Uram; a teremtett világ vergődik, de a Te erőd gyümölcsöző; az emberek a földre zuhantak, de a Te nevelőpálcád felénk nyúlt. Hadd öntsük ki színed előtt panaszainkat, s miközben szólok, hadd lélegezzek fel egy kicsit terheim alól. Csak egy cseppnyi kegyelmet adj nekem Uram, gyógyítsd meg gyermekeimet, s a betegeket mind!… Naponta nyugtalanság, szerencsétlenségek hírei, óránként csapások híre ér el minket, mindenütt csak harc és félelem! Napkeletről jöttek, akik pusztítanak minket. Uram, ha Te nem jössz el hozzánk, pusztasággá válunk.”
Szinte kérlelő, könyörgő a szava, hogy a gyermekek, nők és mindenki imáját hallgassa meg Isten. Vajon nálunk, itt a Kárpátok ölelte nagyhazában talál-e a Lélek ma ily esdeklő szavakat? „Uram, fordítsd el haragod kardját tőlünk! Lásd meg, s halld meg Uram, hogy himnuszok csendülnek fel a gyermekek ajkán, és asszonyok énekelnek Neked zsoltárokat!.. Vess véget, Uram, a háborúknak közöttünk, és töltsd be újra a földet üdvösséggel és békével! Adj nekünk Uram újra gyümölcsérlelő, napfényes nyarakat és áldott teleket!”.
Az evangélium, a bibliaolvasás gyönyörűségéről, megtisztító, újjáformáló erejéről: „Amikor elgondolkodom az evangéliumról, rájövök: az élet üzenetével találkozom abban. János evangélista igehirdetése megragad, és hatalmas csodálkozásra indít. János és a vele lévők vízforrássá váltak a teremtésben. Így ízlelte meg az emberiség a tökéletes élet édes ízeit, a kitikkadt világ megelégült az evangélium által… És eljön a Lélek lángnyelvekkel, a Paraklétosz (Lélek) kijelentéseivel. Új nyelv születik meg és lakozik majd bennetek, a Lélek finom rezdülései elidőznek szívetekben”.
Vox humana forrása a vox divina – halljuk meg és hallassuk meg másokkal, igazi csendkúra
A Lélek új nyelve, nyelvezete az, ami megszülethetik ma is bennünk, finom rezdüléseket, Istenre és embertársra, békességre hangoló belső hangokkal. Ez még akkor is így van, ha szándékos és gonosz emberi csendháborítók oroszlánüvöltése szomszédságában éljük napjainkat. A Lélek megtanít és képessé tesz a tudatos belső önvédelemre, a bűn zajártalmainak kivédésére, az Ő túlerejével a méregtelenítésre. Ha ilyen hangok, szólamok, a Lélek spontán szavai támadnak fel vagy állnak össze bennünk, akkor a mai öldöklő és szennyzuhatagos szóözönben, csak beszéd-beszéd sárlavinában egyszer csak kivillan egy igazgyöngy: az emberség hangja, a vox humana.
De csak akkor, ha tudunk három percig vagy tíz percig mély csendre térni, figyelve, kérve, koncentráltan meghallani a szelíd, teremtő isteni hangot, a vox divinat.
Hangolja át és tisztítsa meg zajártalmas belső emberünket, figyelemkelyhünket, beszédünket a pszichés és imás ráhangolódás az isteni hangra. Ezredévek rögtönzései vagy tudatos, belső felhangolás gyakorlatok kyrillonasi ima harmóniái, vallomáscsodái segítsenek ebben ezen a pünkösdváró készülődésben.
***
Pünkösdi szolgálati segédanyag 242 oldalon Szóbölcsők-Igebölcsők címe mindenki számára hozzáférhető:
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma