A losonci járás településeit figyelve és a demográfiai adatokat ismerve azt tapasztaljuk, hogy a magyarsága aránya megállíthatatlanul csökken. A szomorú tapasztalatokat Csúsz Péter, az MKP járási elnöke elemezte.
A politikus a magyar közszolgálati rádió műsorának adott nyilatkozatában elmondta: bizonyos értelemben Losonc mindig is vízválasztónak számított, ugyanis a településtől északra zömében szlovák falvak, míg a várostól délre magyar helységek terültek el. Kiemelte: 1975-ben még a Losonc környéki falvakat is 70-80 százalékos arányban magyar ajkúak lakták. „Ma olyan a helyzet, hogy a Losonc környéki területet végvárnak említhetném, míg a Füleket övező falvakat bástyaként jellemezhetném” – fogalmazott. Majd olyan – a járási székhelytől délre elterülő – településeket sorolt fel, amelyek nyolcvan évvel ezelőtt még színmagyar falvaknak számítottak, ma azonban már döntően szlovákok által lakottak. Ilyen falvak: Bolyk, Miksi, Panyidaróc, ahol valamivel több a magyarok aránya, de ott is már 50 százalék allatti, vagy éppen Jelsőc, Vilke, Tőrincs, Rap, Kalonda, Terbelét.
Fülek felé haladva ugyan nő ez az arány, de kérdés, hogy meddig – árulta el Csúsz Péter. A történelmi Nógrád megyének ezen a déli területén még döntően magyar közösségek élnek. Kovácsiban, Galsán, Nagydarócon, Persén, Sávolyban, Bolgáromban, Síden, Csomán, Sőregen és közeledve a magyar határhoz Fülekpüspökiben, Ragyolcon, Bénán és Csákányházán a magyar lakosság számaránya nemegyszer a 70-80 százalékot is meghaladja.
Az asszimilációs folyamatokat természetesen a volt államigazgatási apparátus betelepítési akciói is befolyásolták, mondta a politikus. Így jöhettek létre a döntően magyar területen olyan abszolút szlovák falvak, mint amilyen Rátka vagy Sátoros. Ez utóbbi valamikor Ragyolc községnek a része volt, az ottaniak legelőnek használták, s a második világháború után telepítettek ide szlovák családokat.
Arra a kérdésre, hogy mi lehet a magyarság megmaradásának a stratégiája, Csúsz Péter úgy fogalmazott: szembemenni az árral nem hasznos, úszni az árral pedig maga a vég. „Úgy gondolom, hogy a XXI. század Európájában egy magára valamit is adó ember a sajátjáért ragaszkodik, az idegent pedig nem bántja. Ehhez lelkierő, kitartás, és egy kis büszkeség is kell, hogy miért ne. Ez volna a stratégia” – mondta.
Kossuth rádió/LM, Felvidék.ma