Pat község önkormányzatának döntése értelmében emléknappal járultak hozzá Világhy Árpád néhai tanító eszmei hagyatékának továbbadásához.
Emlékezni egy emberre, aki nem ismerte a megalkuvást és lámpása, égő fáklyája volt egy közösségnek mindig időszerű.
A megemlékező rendezvény a volt iskola udvarában kezdődött, ahol a Szózat után Donászi Magda „Ma szívünk ünnepel” c. versét mondta el Tóth Vivien, majd következett Szabó Olga polgármester ünnepi beszéde.
„Ki volt Világhy Árpád? Mit tett a faluért, hogy utcát neveztek el róla? –kérdezték a fiatalok. Nemzedékek nőttek fel, akiket már nem ő tanított a betűvetésre, akik az általa képviselt értékeket már szüleik közvetítésével ismerték meg. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy emléktáblát helyez el születésének 11o. évfordulója alkalmából a volt iskola épületére és ünnepi műsorral tiszteleg emléke előtt.
Képzeletben lapozzunk vissza a sors könyvében 110 évet és nézzük meg,hogy mi is történt.
Január elsején este 9 óra körül megszületett Csallóköznádasdon Világi Ferenc kisbirtokos és Álló Anna második gyermek,Árpád. A kisfiú kedves és értelmes volt,ezért a szülei taníttatták. Arra biztatták,hogy legyen állatorvos,mert az biztos,tisztes jövedelem,de ő mindenképpen tanító akart lenni. Már tanítóképzőbe járt Győrbe,amikor édesapja rablótámadás áldozata lett. Ezután neki kellett vezetnie a birtokot és gondoskodni kistestvérei felneveléséről,taníttatásáról. Bizony,elteltek a z évek,amikorra testvérei felcseperedtek,letöltötte tényleges katonai szolgálatát,és folytathatta tanulmányait.
26 éves volt,amikor Pathra helyezték tanítónak. Itt ismerte meg Esössy Ilona tanítónőt,későbbi feleségét. Házasságukat az Isten 3 gyermekkel áldotta meg. Ilonával, Katókával és Árpáddal. Közülük Katóka nem sokáig maradt a földön, mondják,jó és kedves volt mint az angyalok. El vitték hát maguk közé. Korai halála nagy megpróbáltatás volt a családnak. Sajnos a gondok,bajok,Világhy Árpád életében ezután szinte vég nélkül sorjáztak. A háború szele nem kímélt senkit,így Levente oktatóként 1944-ben be kellett vonulnia. Az embertelenségben legfőbb feladatának tartotta,hogy haza vigye szüleiknek a rá bízott fiatalokat. Nem lett katonaszökevény,pedig felettese biztatta rá,hogy mentse a bőrét és saját érdekeit tartsa szem előtt. Leventéket épségben hazahozva az új országban találta magát,ahol a magyar iskolákat bezárták és a magyar tanítókat elbocsájtották. Munka és fedél nélkül maradt ,de nem reszlovakizált. Megmaradt magyarnak. Munka is,fedél is akadt volna,ha belép a pártba,de ő megmaradt híbő kereszténynek. Megkapta a fehér levelet is. A család már össze pakolta kevéske holmiját,amikor leállították a kitelepítést. Ebben a kilátástalan helyzetben állt mellé a falu népe. Szállásal,természetbeni járandósággal segítették a családot. Azokban az években jól hozott a méhészkedés és a nyúltenyészet is. A megpróbáltatások azonban megtörték felesége egészségét, aki 1952-ben átadta lelkét teremtőjének.
Világhy Árpád egyedül nevelte fel az akkor 9 éves fiát, és haláláig példamutató hűséggel, özvegyen élt.
Hét év mellőztetés után, 1952-ben taníthatott újra. A pathi iskolát igazgatta. Elhatározta,hogy házat épít,hogy soha többet ne legyen kiszolgáltatva a hatalom kénye-kedvének. 1958-ban el is készült a takaros kis házikó,amit az árvíz 1965-ben összedöntött. Az iskola akkor nem működött, a diákok Porubkán és Stará Turán tanultak. Az árvíz után a Világhy család elköltözött Komáromba, de ő visszajárt tanítani Pathra. 1967-ben vonult nyugdíjba. Tudta,hogy a jó tanító nem saját tudásának gyümölcseit osztja meg a tanítványaival, hanem megmutatja nekik,hogyan arassák le saját gondolataik gyümölcseit. (Kahlil Gibran). Az oktatás nem arról szól,hogy megtöltünk egy csöbröt,hanem hogy meggyújtunk egy tüzet (William Butler Yeats). A legtöbb,amit gyerekeinkenk adhatunk:gyökerek és szárnyak. (Goethe)
Akaratlanul is felmerül a kérdés: Mit tett hát amivel kiérdemelte az emberek tiszteletét?
A jobbágysorból kikerült szegénysorsú pathiak magas kamatú hitelre vett földjeiket lovakkal művelték meg. A Tanító Úr hosszas meggyőzéssel elérte,hogy a lovak helyett inkább tehenet tartsanak,mert igavonó állat az is,és tejet is ad. Lassan rábeszélte a szülőket a gyümölcsfák ültetésére,mert a gyerekeknek szükségük van a gyümölcsre. Megtanította a szülőket méhészkedni,mert a méz fontos tápanyagokat tartalmaz. Voltaire szerint: Igazságot hirdetni,vagy hasznos dolgokat javasolni az embereknek, biztos módja annak,hogy üldözzenek minket.
A Tanító Úr tanácsait sem egyik napról a másikra fogadták meg az emberek,de kitartó volt és hűséges. Tudta,hogy csak ép testben lehet ép csak a lélek,ezért megtanította a szülőket a marhatenyésztésre, méhészkedés, gyümölcstermesztés alapvető ismereteire. Célja az volt,hogy a gyerekek jól tápláltak,egészségesek,épek,elevenek,okosak és tanultak legyenek. Nem volt titok előtte,hogy a tudás hatalom. Évekbe telt,amíg az iskolába beszerezte a szükséges tankönyveket, melyeket a szülők megfizetni nem tudtak. Sőt,idővel létrehozta az iskolai könyvtárat is. Gondolom,velem együtt sokan kölcsönözték ki onnan a 12 hónapról szóló gyönyörűszép mesekönyvet,vagy a János vitézt.
Részt vett a népszínművek műkedvelő előadásainak betanításában,a tűzoltószervezet megalkotásában . Sokan voltak az idősebbek közül részesei az ásatásoknak a Duna parton,amelyeket a Tanító Úr kezdeményezett. A leleteket az ország különböző múzeumaiban helyezték el. Honnan tudom mindezt? Hát a krónikából amelyet sok évi munka mennyiségében is,minőségében is nagyon jelentős. Már ezzel kiérdemelte az utókor elismerését. Pedig emberi nagyságáról, önzetlenségéről, végtelen szerénységéről, alázatáról még nem is szóltam. Nem beszéltem arról,hogy nem csábította őt a gazdagság,nem akart karriert. Tudta,hogy csak a szerénynek nem hoz vágya kínt. Emlegetik az idősebbek,hogy kántorként nem vett el pénzt szolgálataiért a szegényektől. A kevésből is adott,kölcsönzött,hogy a pathiak a földekre felvett kamatok hiteleit fizetni tudják. Igy történt meg,hogy volt olyan karácsony,amikor csak krumpli került a család asztalára. Mai mércével mérve,amikor a pénz az úr,szinte hihetetlen,de szegényen is úr maradt. Nem a ruhája,nem a környezete tette őt azzá, hanem embersége és tartása. Népének lámpása kívánt lenni,és az is volt. Ebbe az elmaradott, Isten háta mögött levő kis községbe hozta a fényt,a tudás,emberség,önzetlenség,szerénység,alázat fényét.
Emberi tartás. Mi jut eszünkbe róla? Nekem egy tanító,akinek elvették állampolgárságát,elvették a munkáját,aki más házában élt mások kegyelemkenyéren,de nem reszlovakizált és nem lépett be a pártba. Nem tagadta meg az elveit. Se hitét,se nemzetét.
Alma mellé vesszőt- szólt tanítói hitvallása. Büntetett,ha megérdemeltük. Nem méregből ,nem dühtől elvakultan- javító szándékkal. Dicsért és szeretetet adott,ha megérdemeltük. És itt a lényeg? Érdem szerint dicsért és büntetett. Ettől volt mindig hiteles. A nevelés,oktatás számára nem az iskolában kezdődött és nem is ott ért véget. Nevelte és tanította az egész közösséget. Nehéz időkben helyt állt és példát mutatott. Ezért neveztünk el utcát róla,ezért őrizzük emlékét.
Ezt követte az emléktábla leleplezése, amely Zsapka Gyula alkotása. A táblát a család nevében Kruta Ilona, a község képviseletében Szabó Olga, a tanítványok nevében Viczena Ilona leplezték le. A koszorúzás alatt Hegedűs Fanny előadásában a Van fenn egy ország c. dalt hallgathatták meg. Mezei Gizella mondta majd el K. László Szilvia Tarisznyába való versét.
A megemlékezés a kultúrházban ünnepi műsorral folytatódott. A műsorban felléptek a helyi óvodások, Petrécs Zsolt, Hegedűs Fanny, az izsai Döme Károly Alapiskola tanulói , akik az Emlékek útján c. emlékműsorukat adták elő, Dudás Katalin igazgatóhelyettes betanításának köszönhetően. A kultúrműsort a Piros Tulipán Énekcsoport fellépése zárta.
A család nevében Boschetti Adrianna (unoka) , az izsai Döme Károly Alapiskola igazgatónője köszönte meg a rendezvényt. Beszédében kiemelte, engedjék meg,hogy a családom nevében köszönetemet fejezzem ki mindannyiuknak mai megemlékezést. Ha nagyapám Világhy Árpád élne,biztos minden erejével azon lenne,hogy elhárítsa a felé irányuló figyelmet és az ünneplést. A vele kapcsolatos emlékeim közt kutatva,azt kell hogy mondjam,hogy az ő otthona itt Paton volt. Ebben a faluban dolgozott,az itt élő lakosokat igyekezett minden téren segíteni,jó tanácsokkal ellátni. Szeretetét,ragaszkodását még az árvíz sem moshatta el. Sajnos az otthonát az 1956-os árvíz tönkretette,de a szív továbbra is ide húzta vissza. Családunk szemtanúja volt annak,mennyire megviselte,hogy Komáromban kellett élni az árvíz után. Gyakran látogatott ki Patra, tartotta az itt élő lakosokkal a kapcsolatot,és bánatos volt mikor hazajött,hiszen az ő szíve Paton volt igazán otthon. Feleségével nemcsak tanították a falu diákjait,hanem részt vettek a falu mindennapi életében is. Polcz Alaine szavait idézve: Olyan mintát kaptam,mely szerint nem a szépség,az ész a fontosak,hanem valami egészen más. És az,hogy mit hogyan mondunk. Persze mondhatunk sok mindent,nem kell félni,hogy melyik szavunk hová esik és mi lesz belőle,de amit szívből mondunk,az tényleg belehullik a lelkünkbe,mint egy mag. Ilyen vagy,olyan vagy,nem számít,ha mindeközben szeretnek. Gyerekkorom legszebb emlékei,amikor esténként nagyapám mesélt,vagy magával vitt a méhekhez. Kicsit zokon vettem,mikor beszéd közben kijavított,vagy jelezte egy kézszorítással mikor és kinek köszönjek az utcán.
Mikor alapiskolai tanulmányaim végéhez közeledtem,akkor ismertem fel,milyen mély nyomot hagyott bennem az ő nevelése. Nemcsak nagyapám volt,hanem az édesapám nevelését is pótolta,mikor szüleim elváltak. Mivel a közelükben élt,így az ő nevelése rányomta bélyegét életem alakulására. Szigorú,becsületes,őszinte ember volt. A legtöbbünk ilyen embert választ példaképül. Az,hogy tanító leszek,számomra természetes volt,nem férhetett hozzá semmi kétség. Annak tiszta szívből örülök,hogy most több pati szülőnek taníthatom gyermekét,akiknek nagyszüleit még talán nagyapám tanjtotta. Biztos vagyok benne,nem csak az én életemre volt nagy hatással nagyapám tanítása,nevelése,hanem sok pati kedves lakos is szeretettel gondol vissza Világhy Árpádra,a tanító úrra,ahogy itt ismerték.
Végül azt szeretném kérni az elhunyt nevében,tegyünk meg mindent az itt élő gyermekekért. Okítsuk Őket a tiszteletadásra,becsületességre,hogy dolgos emberek legyenek. Ezzel tennék eleget az ő emlékének,végakaraténak.
Végezetül köszönöm minden kedves jelenlévőnek a megemlékezést,Szabó Olga polgármester asszonynak,Path önkormányzatának,a lakosoknak az emléktábla avatáshoz a hozzájárulást,a megvendégelést a szép ünnepi aktust és a kolléganőmnek Dudás Katalinnak a segítséget a gyűjtőmunkában,műsorkészítésben.
Beszédét Caramel ( énekes) és Nicholas Sparks (amerikai bestsellerszerző) gondolataival fejezte be: Most elköszönni kell csendesen. Remélni,hogy nyomot hagyok a szíveken. Ígérd meg nekem,hogy nem felejtesz el,hiszen a részem vagy és a szívemben mindig ott leszel. (Caramel)
Köszönöm,hogy beléptél az életembe,és örömet szereztél nekem,köszönöm,hogy szerettél,és elfogadtad az én szeretetemet. Köszönöm az élményeket,az emlékeket,amelyeket életem végéig féltő gonddal megőrzök. És főleg köszönet illet, amiért megmutattad nekem,hogy eljön az idő,amikor elengedhetlek. (Nicholas Sparks).
A rendezvény a község polgármestere fejeződött be: „ Meggyőződésem, hogy emlékét a továbbiakban is ápolni fogjuk. Megköszönöm, hogy ezt a délelőttöt velünk töltötték és együtt emlékezhettünk egy csodálatos emberre. Karl Jung egyik idézetével búcsúzom tőle: Tisztelettel gondolunk vissza nagyszerű tanárainkra, de hálát azok iránt érzünk, akik megérintették lelkünket. A tanterv nagyon fontos, új ismeretanyag, de a melegség életfeltétel a sarjadó növény és a gyermeki lélék számára. Köszönjük a melegséget, a szeretetet. Hála Istennek mindig akadtak ebben a kis közösségben emberek, akik a köz érdekeit a sajátjuk elé helyezték. Azt hiszem, ezért a kezdeményezésért a Tanító Úr ránk mosolyog a mennyből. De tetszene neki az is, hogy délután gyerekeink számára sportnapot szervezünk. Előtte azonban helyezzük el sírjára kis koszorúinkat, emlékezzünk rá néma csendben és mondjunk lelki üdvéért el egy imát.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
A szerző felvételei megtekinthetők itt>>>.