Az olasz századfordulós jólét gazdagságát és a millenniumi budapesti villák stílusát még pompázatosabban őrző piemonti főváros zölden hömpölygő Pó folyója partjáról felnéztem a város fölé és az Alpok hónaljában emelkedő Kapucinusok hegyére (Monte dei Cappuccini) épült templom látványosságra. Aztán nekivágtam a meredeken emelkedő útnak, s ugyancsak szívfárasztó húszperces kaptató után felértem a pótolhatatlan látvánnyal megajándékozó templom térre. Turisták a világ minden részéről. Filmezés, videózás, fotózkodás.
Nem csoda. A szent hegytetőről minden bele zúdult a lelkekbe. Lenyűgözően. A francia-svájci Alpok már havas csúcsait vérvörösre színezte-aranyozta a lenyugvó nap sugárözöne. Lenn a sok palotás, Fiat-műves, Martinis, Kossuth Lajost idéző város lüktetése, az ölelkező emberalakok, férfi-nő fényfigurák tucatjával piros íveket a járókelők fölé emelő, még a teremtett kétneműség felizzító szerelem látványával nyüzsgő hangyaboly várossal. De a látványok látványa mégis a Spiriti Blue szellemes kék glóriának templomot, eget áthangoló játékvilága. Kék fényglóriák a kék fénybe öltözött templom óriás körül, az arra járók feje, s talán szíve fölött is.
Hálás vagyok zarándokutam Istenének, hogy ide is elhozott Dóra lányom nem kis noszogtatásával. S itt most meg is állnék az élmény látvány elemeinek további leírásával, hiszen lenne bőven mit leírni. A templomtérben ketten ültünk le, s az én minden keresztyén parcialitást, részlegességet, felekezetiességet felülmúló egyetemes szeretet-Istenemhez kezdtem el imádkozni. (Évtizedek óta imákkal jelölve meg, spirituális ottlétem helyszíneit). Ahhoz szállt most is imám, Aki nem ismeri az ó-egyházi, vagy a Pál korabeli pártoskodást, az én Pálé, én Appóllósé, én Kéfásé… emberi részrehajlást, Akinek szíve itt is emberkereső, emberölelés tágasságú szív, a piemonti hegyek karéjában, ahol évszázadok óta valdens reformátusok és jezsuita szerzetesek kellett megférjenek egymás mellett. Én tovább álmodtam szíválmaimat…
Most kékben…
Azt tartják régóta, hogy a kék szín a vallásosság, a hit színvilága. Meg a vallásos tótok színe is, jut eszembe, ahogyan drága Apám nemzetiesítette a színeket, amikor Újvidéken színtant oktatott a művésztelepen. Általában a szlávok közkedvelt színe, szinte valamennyi szláv népcsoport hazájának zászlajában is ott látható a kék valamilyen kombinációban. Akkor inkább ortodox színe lenne? A kéknek természetesen bibliai gyökere van.
Valláspszichológusok, bibliatudósok úgy mondják, Isten gyógyító ereje és Isten Igéjének a szín szimbóluma a kék. Nem csak a fizikai, hanem a lelki gyógyulás és helyreállítása színe is. Az ég világűr teremtett mély kékje is, s már az ószövetségi templomban is a függönyök, a főpapi öltözet arany sujtásos kékje, ami jelképezte a végtelen ég, a menny Teremtőjének lakozását népe, választottjai és papjai között. Hányszor nézett fel az égre, a kéklő messzeségben Izrael népe a vándorlás négy évtizede alatt, a Kijelentés hegyének csúcsain át a Láthatatlanra, az Örökkévalóra belső szemeivel. És hányan emelték fel tekintetüket harcmezőkön, betegágyon, szülőágyon, nehéz élethelyzetben a kéklő égre, mintegy belecsobbanva, belehullva végső menedékükben, Isten jelenlétének kéklő, felhőtlen, árnyéktalan, elsötétülést soha nem produkáló kéklő békesség óceánjába. A végtelenséget legmélyebb földi egzisztenciális mélységekben is jelenvalóvá tévő szín élménnyel.
Mert Isten nem csak a messze kéklő egekben, hanem a szívünkbe teremtett kéklő személyes élet boltozatban, boldogság vágy szív kupolákban is jelen van.
Ő – a remény teológusa, a nemrég örök kékség végtelenbe merült Moltmann szavával – az immanens transzcendencia, a földiségben jelenlévő égiség, szentség, tisztaság, méltóság, Aki minden végességünket, földiségünket, bűnös mivoltunkat átragyogja utánozhatatlan tiszta kékségével. Kékítőt oldva szívünk sár és iszap hömpölygése fölé. Jelezve és megjelenítve kézzelfoghatóan, hogy Isten Országa nem valahol a történelem végén vagy végtelen kozmikus messzeségben honol földi hontalanságban, hanem bennünk, közöttünk, vminden hívő kéznyújtást és istenvágyat végtelen szeretetébe. A bibliatudósok ma is így fogalmazzák meg ezt a minden tényen túl legvalóságosabb valóságot: „A kék szín emlékeztet Isten hatalmának, erejének gyógyító, restauratív, helyreállító működésére – a történelem és az egyéni sors végéig”.
Ezékielnél olvassuk:
„A fejük fölött levő égboltozaton fölül egy zafírfényű trónus alakja látszott, a trónus alakja fölött pedig emberhez hasonló alak látszott” (1,26).
Mózes, Áron és a többiek ezt élték meg: „És láták az Izráel Istenét, és annak lábai alatt valami zafír fényű tárgy vala, és olyan tiszta, mint maga az ég” (2Móz 24,10). Az Újszövetségben asszociatív színként, a menny és a mennyek Országa színeként van ott a hátterében minden mennyei versben. Hogy a helyhez, ehhez a torinói kékséghez, mennyei visszfényben ragyogó kék glóriákhoz illően magyar költőt idézzek: „Izzadtan ízlik a falat/Az Isten kék ege alatt./Ő adja étked, italod/És szelíden rád mosolyog./Az esti szél halkan dalol:/Most elpihensz és álmodol” (Sík Sándor). Álom-kék, kenyér-kék tükrözi Isten jóságát, kék egét. Most itt a Pó fölötti alkonyatban Isten kínál látvány jutalmat ingyen, kegyelemből mindenkinek, aki arra veszi útját a Kapucinusok hegye felé. S akinek drága az ingyen kegyelem!
Szép torinói pillanat, messze nem a torinói lepel miatt, mely Istent láttat fenn és alant, legyen érted áldott színfantáziás mennyei Urad!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
