N. Tóth Anikót, aki pedagógiai-művészi tevékenységéért részesült az idei Katedra-díjban Petres Csizmadia Gabriella méltatta.
Találkoztak már igazi tündérrel? A meseíró N. Tóth Anikót máig több tanítványa annak tartja. Mert nemcsak íróként ismerjük őt – 1991 óta, a magyar-könyvtár szakos diploma megszerzését követően aktívan kiveszi a részét a pedagógusi munkálatokból is. Belekóstolt az alapiskolák izgalmas kamaszvilágába, a középiskolák felnőtté formáló miliőjébe, jelenleg pedig a jövendőbeli magyartanárok képzésében vállal nagy szerepet a nyitrai Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetben. Irodalmat tanít és irodalmat művel, szépíró és szakíró egyszerre, ugyanakkor a módszertani kurzuson bevezeti a hallgatókat a pedagógusi boszorkánykonyha titkos receptjeinek és különleges fűszertitkainak világába. Egy vérbeli pedagóguscsalád vérbeli pedagógussarja ő, a zselízi születésű, Ipolyságon és Szetén élő N. Tóth Anikó.
Talán épp a pedagógusvénájában rejlik különleges személyiségének a titka. Finom hangja, előzékeny kedvessége, derűs mosolya miatt hamar a szívükbe zárják őt az emberek. Magas érzelmi intelligenciájának köszönhetően erős empatikus-érzékkel rendelkezik, őszinte odafigyeléssel hallgatja beszélgetőpartnereit, szívesen vállalja a hallgató/ meghallgató/ odafigyelő társ szerepét. Ez az odaadása és nyitottsága jelölte ki eddigi útját – azokat a közösségépítő tevékenységeket és szerepeket, amelyeket felvállalva egy egészen egyedi életpálya körvonalazódott és kanyarodik továbbra is.
Ha megkérdeznénk őt, hogyan határozza meg önmagát, egészen biztosan zavarba jönne. Talán írónőként, hiszen 1985 óta folyamatosan publikál irodalmi lapokban, antológiákban, sőt tíz önálló kötete is megjelent: ezek között találunk meséket, tanulmányokat, beszélgetéseket, monográfiát, színpadi játékokat. A 2012 karácsonyán megjelent legutóbbi kötete, Az eszemet tudom, a szlovákiai magyar gyermekirodalom egyik legjelesebb alkotása lett, a Fényszilánkok című regénye pedig a fotó és szöveg egymásba fonódó szálai köré szőtt történetével vált helyi irodalmunk kuriózumává.
Ha nem íróként, akkor egészen biztosan tanárként definiálná önmagát, hiszen az első pillanattól kezdve teljes szívvel végzendő feladatnak, életformának tekintette a tanítást, amelynek természetes és szerves része a tehetségápolás és személyiségfejlesztés. Máig az egyik legeredményesebb felkészítő pedagógusként tartjuk őt számon, hiszen nemcsak szavalásra csábítja az egyetemistákat, hanem tanévenként két kultúrműsort is készít velük, ugyanakkor Köteles Judittal társulva gyermek-színjátszókört is vezet az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskolában. A csillag-szórós gyerekek a Duna Menti Tavasz színjátszóverseny visszatérő és rendkívül eredményes tanulói közé tartoznak. Intenzív irodalompedagógusi munkássága hatására több tanítványa is a magyar nyelv és irodalom szakot választotta hivatásául. Jó pedagógusként minden lehetőséget megragad a nevelésre: az egyetemisták körében arra is odafigyel, hogy a jövendőbeli tanárokat a tehetséggondozási munkára vagy akár a zsűrizési feladatokra is felkészítse.
Azt hiszem, reménytelen feladat lenne felsorolni N. Tóth Anikó valamennyi tevékenységét. Talán éppen abban rejlik a titka, hogy művész és pedagógus egyszerre: a pedagógiához művészlélekkel, a szépirodalomhoz tanári odafigyeléssel közelít. Személyiségének meghatározó jellegét számos díj bizonyítja. Most mégis fontosnak érzem, hogy a Katedra-díj is felkerül a polcára. És hogy most éppen hol jár a díjazott? Természetesen egy versenyre kísérte az egyik tanítványát. Amikor felhívtam őt, hogy gratuláljak a díj megítéléséhez, zavartan nevetett egyet, és annyit mondott, hogy nem hagyhatja magára Piroskát. A legjobb helyen van tehát: nevel, elkísér, támogat; egy nemzetközi versenyen a diákja mellett áll és drukkol neki. Ahogy a hétköznapjaiban is egyébként teszi.
Adja Isten, hogy még sokáig tehesse, és még sok tanárgenerációt nevelhessen ki maga után! Úgy gondolom, méltó helyre kerül a 2013-as Katedra-díj. Szívből gratulálok a szakmai elismeréshez!
Petres Csizmadia Gabriella
