Dr. Benda Kálmánt 1976-ban ismertem meg a Rákóczi-év kapcsán. Akkor emlékeztünk meg a fejedelem születésének 300. évfordulójáról. Lukács József ebből az alkalomból összeállított egy albumot, melyben összegyűjtötte a rá vonatkozó fényképeket s ezt szerette volna kötetben kiadni. A szöveget én fésültem át. De a könyvből nem lett semmi, Jóska is már régen meghalt és többet nem foglalkozott ezzel senki. Így ismerkedtem meg a neves kutatóval, akit azután pesti látogatásaim során gyakorta fölkerestem. A Molnár utcai lakásán, egy tágas szobában, mennyezetig sorakozó régi bőrkötésű könyvek hátterében beszélgettünk. Egyszer elmondta, e könyveket a világháború után tudta potom áron megvásárolni.
Azért emlékezem most meg róla, mert nemrégiben emlékeztünk születésének századik évfordulójára. 1913. november 27-én látta meg a napvilágot Nagyváradon. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett történelem-földrajz szakon bölcsészdoktori oklevelet (1937). Ez időben az Eötvös Kollégium tagja volt, s mivel nagyon sok volt közöttük a Kálmán, Marci lett a beceneve, amitől azután élete végéig nem szabadult. Valakik e névvel kapcsolatban egy kacifántos legendát is költöttek, de ő lehűtött a fenti egyszerű magyarázattal. Majd Bécsben, Berlinben és Párizsban tanult ösztöndíjasként (1937-38), egykori egyeteme kötelékében. Ezután a Tatai Népfőiskola igazgatója és egyben a budapesti Református Gimnázium óraadó tanára lett. Majd a Teleki Pál Tudományos Intézet munkatársaként tevékenykedett (1942-45). A világháború után munkahelyét átkeresztelték, s így a Történettudományi Intézet igazgatóhelyetteseként dolgozott (1945-47). Párhuzamosan egykori egyetemén a török kori magyar történelmet oktatta. Egyébként is elsősorban a XV-XVIII. századi magyar történelemmel foglalkozott.
Ezt követően politikai okokból elbocsátották és alkalmi munkákból élt. A hírhedt 50-es években lett a Duna-melléki Református Egyházkerület Ráday Levéltárának vezetője, 400 forintos havi fizetéssel (1951-57). Beosztottja volt Csáji Pál, református lelkész és tanító, aki a beneši dekrétumok nyomán volt kénytelen elhagyni szülőföldjét. Fia, Attila lézer-festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia egyik alelnöke. Pali bácsi fizetése természetesen alacsonyabb volt, mint a főnökéé. Egyszer elszontyolodva érkezett munkahelyére is kifakadt: „Marci fiam, ha ez így folytatódik, akkor éhen fogunk dögleni!” Bendának éppen jó kedve volt, s tréfának szánt ajánlattal állt elő. „Nem baj, Pali bátyám, leánykereskedelmi vállalatot fogunk létrehozni. Te adod a nevedet, én a szakértelmemet!” Csáji Pál komolyan vette az ajánlatot és elgondolkozott. Majd határozottan közölte: „Akkor inkább éhen döglöm!”
Ezután rövid ideig az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, majd munkatársa (1958-1983) volt. Életének ebben a korszakában a közös Csehszlovák–Magyar Történész Vegyes Bizottság tagjaként érdekes tapasztalatokat szerzett. Egy alkalommal, amikor egész nap arról tartottak szlovák kollégái előadást, hogy a szlovák történelem mennyire fontos szerepet játszik Közép-Európa históriájában, az atyafiak este egy kissé felöntöttek a garatra és Horthy-katonanótákat énekeltek…
1976-ban szerveztem a II. Honismereti Kerékpártúrát, melyre többek között Bendát is meghívtam. Feleségével együtt vonattal jött Borsiba, és velünk együtt sátorban aludt. Este II. Rákóczi Ferenc életét tekintette át. Az azt követő beszélgetés folyamán kapacitáltam, beszéljen arról, milyen gyengéd szálak fűzték a fejedelmet Elżbieta Sieniawska hercegnőhöz, de a kérést azzal hárította el, hogy ezt már mindenki ismeri.
De segítségemre volt a források válogatásánál is, amikor pódiumjátékot írtam Bethlen Gáborról, mellyel a Parázs színjátszó csoport Prágában is vendégszerepelt (1982. november). Benda Kassára is eljött előadást tartani Bethlen Gáborról, egy nappal korábban meg Rozsnyón tartott volna előadást, de az valamilyen oknál fogva meghiúsult.
Megírta a magyar nemzeti hivatástudat történetét a XV–XVII. században (1937), kötetet szentelt Bocskai Istvánnak (1942) és függetlenségi harcának (1952), illetve szabadságharcának (1955), leveleit is kiadta (1992). Feldolgozta a török kor német újságirodalmát (1942). Három kötetben közreadta a magyar jakobinusok iratait (1952–1957), és megírta a mozgalom történetét (1957). A felvilágosodásról szóló kötete az Emberbarát vagy hazafi? címet viseli (1978). A bujdosó Thökölynek is kötetet szentelt (1983). A Habsburg abszolutizmus és magyar rendi ellenállás a XVI–XVII. században 1984-ben jelent meg. Meglepett, amikor a Moldvai csángó-magyar okmánytár (1989) két kötetét kézbe vehettem. Ez irányú kutatásairól ugyanis nem tudtam.
Viszont a sors iróniája, hogy ő főszerkesztette a négykötetes Magyarország történeti kronológiáját (1982-1983), melyben II. Rákóczi Ferenc kassai és Thököly Imre késmárki újratemetésének dátuma hibásan szerepel.
Szerepet játszott Janics Kálmán híres könyvének, a Hontalanság éveinek kiadatásában is. Ő volt – mondta egyszer – aki elvitte Illyés Gyulához és összeismertette őket. A költő írta meg a kötet előszavát. Janics könyvének kálváriáját viszont már egyre nehezebb tisztázni, mert a nemrég elhunyt Für Lajos, Csoóri Sándor és Benda is másképp emlékezett. 1991-ben az MTA rendes tagja lett. Vezette a Ráday Gyűjteményt és a História c. tudományos szakfolyóirat szerkesztőbizottságában is dolgozott. De a Kossuth Rádió hullámhosszán is hallhattuk, ahol kollégáit faggatta kutatási területeikről. Így egy alkalommal Rákóczi Ferenc újratemetésének kassai körülményeiről beszélgetett Hanák Péterrel az Októberi tudományos mozaikban (1981.X.11.).
Munkásságát elismerés kísérte. Az ELTE címzetes egyetemi tanárává fogadta (1984), a budapesti Református Teológiai Főiskola díszdoktorrá nevezte ki (1988), Széchenyi- és Szent-Györgyi Albert-díjat kapott (1992). De ezekről soha egy szót sem ejtett. Megmaradt szerény és vidám atyai jó barátnak. Amikor megtudta, hogy a rendszerváltás után pályát módosítottam, megjegyezte, ez neked sokkal jobb lesz.
Utolsó találkozásunkkor megbeszéltük, interjút ad, melyben élete folyásáról és munkásságáról faggatom majd. Néhány héttel később éppen egy alkalommal Budapestről érkeztem haza, amikor bekapcsoltam a Kossuth Rádió Déli Krónikáját, ahol egyszer csak megdöbbenve hallom, Benda Kálmán repülővel éppen megérkezett Párizsból. Bement egy telefonfülkébe, rosszul lett és meghalt. 1994. március 13-a volt.
Idén november 27-én egykori munkahelyén emlékkonferenciát tartottak tiszteletére. Többek között előadás hangzott el hagyatékáról és hivatástudatáról, illetve két korszakáról a Ráday Gyűjteményben.
Gyakorta eszembe jut vidám, fürge tekintete, higgadt hanghordozása. Gazdagította életemet, jó érzés emlékezni rá és forgatni köteteit! Hozzám intézet leveleit is elő kellene egyszer venni.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
