Stibrányi Gusztáv, a 71 éves, tornai születésű barlangász, különleges kalandra vállalkozott. Elektromos kerékpárjával végigtekerte Alaszkától Tűzföldig az amerikai kontinenst.
A Pánamerikai főútvonal Észak-, Közép- és Dél-Amerikát kapcsolja össze egy összefüggő úthálózattal. Ez egy körülbelül 30 000 kilométer hosszú úthálózat, amely egy 100 km hosszú esőerdei szakaszon, a Darién régiót kívéve, a kontinens majdnem összes államát összeköti. A sűrű dzsungelektől a száraz sivatagokig mindenfajta tájtípussal találkozni lehet.
Stibrányi 25.760 km-t tett meg 284 nap alatt. 211 napra tervezte a túrát, de több esetben letért a tervezett útvonalról.
Például a Yellowstone Nemzeti Parkban, vagy a Grand Canyonnál. 1101 órát kerekezett 16 országon keresztül. Átlagsebessége 24 km/h volt. Rendszerint hajnalban indult, amikor még nem volt hőség. De más oka is volt erre. Igaz, az egyenlítőn reggel 3oC fogadta, Yellowstonban 43oC. Egy alkalommal este 38oC fokkal szembesült, de még lekarikázott 15 km-t. Így komolyabb bonyodalom nem adódott.
Stibrányi könyve (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Igaz, több mint húsz alkalommal defektet kapott, de ez nem jelentett komoly kihívást. Az ellenszél sokszor kimerítette. De hátszelet is kapott alkalomadtán. Számolnia kellett azzal is, hogy nehogy idő előtt lemerüljön az akkumulátor. A sebességet emiatt mérsékelnie kellett. A nagyvárosokat igyekezett elkerülni. De Managuát, Nicaragua fővárosát és Limát, Peru fővárosát nem tudta megkerülni. Viszont, igyekezett a leggyorsabban ezeken a városokon áthaladni. A mexikói veszélyektől félt, de ott bizonyultak az emberek a legnyitottabbaknak.
Az alvilági figurákat úgy igyekezett elkerülni, hogy hajnalban indult és délben már befejezte az aznapi szakaszt, hiszen azok éjszakai életet folytatnak és délben kelnek. Angolul és spanyolul jól megértette magát, mégha kihívást jelentett, hogy az emberek hadarva beszéltek.
A dél-amerikai kontinensen Chilében találkozott a legkulturáltabb körülményekkel. Peru mutatkozott a legveszélyesebb helynek.
Polgárháborús helyzet uralkodott az országban, a különböző úttorlaszokon bedrogozott fegyveresek őrködnek. A barikádok őrzői alkoholt és kokaint fogyasztottak. Az úttest üvegszilánkokkal volt borítva.
A teljesített útvonal
Közép-Amerika esővel fogadta, de az meleg volt. Mexikóban iszonyatos hőség uralkodott. Néhol 4000 m-re a tengerszint fölött haladt. A Titicaca-tó – a világ legmagasabban fekvő hajózható tava – potom 3812 m-rel a tengerszint fölött helyezkedik el Bolívia és Peru határán. Itt az ellenszéllel kellett megküzdenie.
Ez a történet több fejezetre osztható. Az első az ötlet megszületése, a második a felkészülés, a harmadik a kivitelezés, majd az utolsó a film és a könyvek (angol, magyar, szlovák) elkészítése volt.
Stibrányi erről beszélt Kassán március 13-án a Rovásban közönsége előtt, melynek soraiban ott ültek azok is, akik a facebookon végig követték utazását és szurkoltak neki. Oda ugyanis naponta írt bejegyzéseket és megosztotta az átélt élményeket, tapasztalatokat.
Kovács Ágnes igazgató köszöntötte Stibrányit, aki azután szívesen válaszolt a közönség soraiból érkező kérdésekre.
A rövid bevezetőt a film követte, mely megtekinthető a világhálón. A Regfilm készítette 2023-ban.
Annak elején láthatjuk, milyen utakon kellett közlekednie. Néhol sziklákkal volt az út megszórva, másutt sártenger fogadta. Törött üveg is akadt Peruban bőven. Valahol Alaszkában egy kerékpáros megkérdezte tőle, mi az úti célja.
Amikor meghallotta, hogy Dél-Amerika, vidáman megpaskolta a karját és egy jóízűt kacagott. Nyilván korunkbeli Münchausen bárónak gondolta Stibrányit.
Őt azzal riogatták, hogy Alaszkában megeszik a medvék. Ám az állatok hozzászoktak az emberek jelenlétéhez, így nem volt semmi gond.
Stibrányi mesél (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
De kezdjük az elején! Hogyan született az ötlet? Amerika az én korosztályom számára May Károly és Verne Gyula „magyar írók” és James F. Cooper romantikus világa volt. A korlátlan lehetőségek országa elérhetetlen távolságban létezett számunkra gyermekkoromban.
Ahogy lenni szokott, ez az ötlet is egy véletlennek tűnő találkozás nyomán született. Egy bolíviai származású fiatalember látogatta meg Stibrányit, aki arról mesélt, hogy ezt az utat megtette.
Ez bogarat ültetett a fejébe. 2021 őszén kezdett ezzel a gondolattal komolyan foglalkozni. Most, vagy soha! Következett a második fejezet. A felkészülés fél évet vett igénybe. Gondosan kellett villanykerékpárt választania, annak rigolyáit ki kellett ismernie, átalakítania a követelményeknek megfelelően. Letekert 3000 km-t, tehát fizikailag is felkészült, orvosi vizsgálatnak vetette magát alá és természetesen a világháló segítségével tanulmányozta az utat. Azután következett a harmadik fejezet! Elindult a nagy kaland, melynek során soha sem tudta, este hol hajtja le a fejét.
Az útvonal paraméterei
A kerékpáron 4 csomagot vitt. Az egyikben volt az elemózsia és ivóvíz. Az utóbbit sehol sem volt gond beszerezni. Mégha Dél-Amerikában csak Chilében lehetett a csapvizet inni. Volt nála egy olyan szűrő, mely a pocsolyavízből is iható vizet varázsolt. Az étterem méregdrága északon, így azt nem engedhette meg magának, a szállodát sem. A második csomagban a sátor, hálózsák és a többi kellék lapult. A harmadikban a pótalkatrészek és a szükséges felszerelés foglalt helyet. Erre bizony szükség volt, mert legalább húsz defekt érte az útja során, ám ez nem okozott gondot. Az utolsót a téli és nyári ruházat foglalta el.
Ez összesen 160-170 kg-ot nyomott saját súlyát is beleértve.
Feltölteni is tudta a bicajt. Csupán Bolíviában kértek ezért pénzt.
Tapasztalatait azon nyomban megosztotta a Facebookon. Nagyon sok támogatást kapott és ismerősöket, barátokat szerzett. Így fel sem merült, hogy útját nem fejezi be. Egyikük a kassai előadásán is jelen volt. A kinti magyarok szintén segítették. Az idegen emberek is sok energiát és szeretetet adtak, de nagyon sok műszaki, logisztikai kihívás és nehézség keresztezte útját. A négy táska és a zászlók – köztük a magyar és a szlovák – feltűnővé tette, ami a biztonság szempontjából volt fontos, nehogy a kamionok elsodorják.
Hazaérkezése után könyvalakban kívánta élményeit megosztani.
A mesterséges intelligencia segítségével lefordította a szöveget angol nyelvre. Egyik angol ismerősének elküldte a fordítást, aki azt jónak találta. Nyilvánvaló lett az is, ha angolból fordította magyarra a szöveget, az rendben volt, de magyarból szlovákra viszont az MI csődöt mondott. Ezután számos könyvkiadónak ajánlotta föl a kéziratot. Volt, amelyik elutasító választ adott, de sokan válaszra sem méltatták. Azután mégis egy nagy könyvkiadó, a Cambridge pozitív választ adott kedvező feltételek mellett, így megszületett a könyv angol változata. Majd jött a magyar.
A lebilincselt közönség (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Ez a nem mindennapi teljesítmény végül nem került be a Guinness Rekordok Könyvébe, mert a szervezet mindenféle, részben teljesíthetetlen követeléssel állt elő, ami sok költséggel járt, ám semmilyen segítőkészséggel nem rendelkezett. Ez persze az ő szégyenük. Úgy látszik, egy pénzéhes társaságról van szó csupán.
A kötet a helyszínen megvásárolható volt és a szerző dedikálta a nem mindennapi teljesítményt rögzítő 464 oldalas kötetet, mely 2070 fényképet és térképet tartalmaz.
A szerző leszögezte, úgy érezte, Isten mindig ott lebegett felette. Nem a fiataloknak, hanem az időseknek kívánt üzenni, hogy ez a korosztály is tartalmas, példamutató életet élhet.
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
