A kereszt az emberiség történetének egyik legikonikusabb, illetve a keresztény hit egyetemes szimbóluma. Rítusok, mítoszok, legendák, szertartások és babonák sokasága kapcsolódik hozzá, gazdag történelme során pedig tudatosan használták díszítőelemként is.
Hazánk egész területén, utak mentén, templomok előtt, temetők központjában, vagy egy kimagasló ponton lépten-nyomon találkozunk kő- vagy fakeresztekkel.
Ezek a szakrális kis emlékek szervesen hozzátartoznak egy-egy település képéhez, részét képezik a helyi hagyományoknak, értékeknek. Ezek az objektumok többnyire kultikus funkcióval bírnak, de településszerkezeti jelentőségük is van.
A maguk konkrét voltában egyaránt emlékező és emlékeztető jelek, szimbólumok sokaságát jelenítik meg.
Változataikban meghatározóan egy-egy (vallási) közösség szakrális tereit is kijelölik; határokra, eseményekre, történetekre emlékeztetnek, figyelmeztetnek. Mindezen összefüggések eredményeként jelentős kultúrtörténeti emlékek, helyi értékek.
Nem csak a keresztek tartoznak a szakrális kisemlékekhez, hanem minden olyan szabadban álló vallási tárgyú objektum, melyeket rendszerint a hivatalos egyház is szentesített, de igazán a népi vallásos gyakorlatban játszanak szerepet. Lehetnek még kálváriák, haranglábak, képoszlopok, kis kápolnák, mezei oltárok, valamint még ide tartoznak a pellengérek, határkövek, szabadtéri szobrok, út menti haláljelek, fákon elhelyezett képek, képszekrények.
Mindezek a kül-, és beltéri szakrális jelek hozzátartoztak az emberi élet mindennapjaihoz.
Hálából, segítségkéréssel, akár egy-egy baleset helyi jelét őrizve, háborúk idején, járványok, áldozatok emlékére, mindig, minden alkalommal a régi embernek volt ideje határba menet-jövet egy imára, fohászra megállni, de keresztvetés nélkül sem mentek el, ezek előtt a jelek előtt.
A mi elődeink évszázadokon át megőrizték a legrégebbi időt álló szakrális jeleket, újakat állítottak, vagy újakra cserélték a már meglévőket.
Fotó: Dániel Erzsébet
Hál’ Istennek, mintha ez a hagyomány napjainkban folytatódna, feléledne a mai kor vallásos emberében, vagy akár csak a múlt tiszteletében, de a hálaadás jelét is adhatja a mai embernek is.
Párkányban és környékén (de biztos másutt is) több helyen is fontosnak tartják a régit felújítani, vagy akár az egykor „eltüntetett” kereszteket, korpuszokat, emlékjeleket újra éleszteni, „tartósítani”.
Nánán csaknem 10 éve már a hegyaljai keresztet laikusan, de megjavította egy szőlőtulajdonos. Azóta a nánaiak minden év Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepén oda járnak misét hallgatni az ideiglenesen felállított szabadtéri oltárnál.
Tavaly novemberben szintén Nánán a temetői kereszt felújítására került sor. Jelenleg a falu védőszentje Szent Vendel szobrának a felújítása folyik – mindkettőt a Csemadok kezdeményezte és a lakosok adakozásával valósul meg. Mindkét felújítás szakavatott szobrász mester munkálataival történik.
Párkányban szintén egy civil szervezet, a Memorium Patrum jóvoltából került elő egy bozótos, elhanyagolt helyről a régi csaknem teljes romban lévő kereszt feszülettel, mely szintén szobrászok bevonásával került javításra. A felújított kereszt a Szent Imre plébánia előtti térre került. Ennek költségeit szintén adakozásból, jótékonysági est bevételéből hozták össze Párkányban is.
S hogy mindez nem véletlen cselekvésből történik – akár civil kezdeményezésre, és az adakozók pozitív segítségével? Talán e mai, emberi lelket pusztító kor – vagy a Teremtő figyelmeztetése?
Fotó: Dániel Erzsébet
Elgondolkodtató, hiszen most, egy szörnyű járvány miatt Szent Vendelhez, az állatok, a jószág védőszentjéhez fohászkodunk.
A kezdeményezők pedig tudatosítják, hogy fontos számon tartani ezeket a kereszteket, szakrális jeleket, mert akik egykor állíttatták, valamilyen módon nyomot akartak hagyni maguk után is, nemzetiségük után is, vallásosság után is.
Az örökösöknek kötelessége, hogy ezt számon is tartsuk, és ha módunk van rá, akkor karban is tartsuk.
Dániel Erzsébet/Felvidék.ma
