„Csak anyanyelvemen lehetek igazán én…” – idézi Kosztolányi Dezsőt A. Szabó László, az MKP oktatásügyi és kulturális alelnöke abban a levelében, melyet a most zajló óvodai és alapiskolai beiratakozások kapcsán a felvidéki magyar szülőkhöz intézett. A levelet az alábbiakban teljes egészében közöljük.
A karácsonyfák tűlevele már lehullott, az idő múlásával egyre halványul a szenteste fénye, de szerencsére újra és újra felidézhető az ajándékozás öröme, gyermekeink ragyogó szempárja. A tiszta tekintetű ifjak hálája minden szülő számára megindító. Ezért is érzik úgy anyák és apák, hogy a szemük fényének mindig, minden körülmények közt a legjobbat és a legszebbet szeretnék ajándékozni.
Időközben új év kezdődött, és minden esztendő elején elérkezik az idő, amikor egyre többen kezdenek elmélkedni az anyanyelv szerepéről, a nemzethez és a közösséghez tartozás fontosságáról. Mindez látszólag egy olyan hétköznapi adminisztratív eljárás kapcsán történik, mint amilyen a gyermekek alapiskolai és óvodai beiratkozása, illetve jobban mondva beíratása.
Azért tartom fontosnak a pontosítást, mivelhogy a legtöbb esetben nem a leendő tanuló, hanem a szülei, illetve törvényes képviselői határoznak arról, hol, melyik intézményben, és milyen nyelven kezdje meg tanulmányait a kis nebuló. Ha a gyermekekre bíznánk a döntést, sokkal ésszerűbb, megfontoltabb, bölcsebb elhatározások születnének.
A hatéves gyermek ugyanis ösztönösen érzi, milyen nyelvi közegben mozog otthonosan, egyértelműen meg tudja fogalmazni, milyen nyelven gondolkodik, melyik nyelv nyújtja számára a létkérdést jelentő biztonságot. Nincs tisztában még azzal, mennyire fontos lenne, hogy megismerje ősei történelmét, nemzete irodalmának gyöngyszemeit, kultúrájának remekeit. Nem foglalkozik még olyan gondolatokkal, hogy a hovatartozás egy örökség, melyet nem illik elherdálni.
Nem fogalmaz meg még afféle elképzeléseket, hogy az anyanyelv egy rendkívül fontos kötelék, egy évezredek során csiszolt közösségi alkotás. Azt viszont kétségtelenül tudja, hogy egy nyelvváltás bizonytalan helyzetekbe sodorhatja őt, ahol a stressz hatására testi és lelki problémák, hasfájás, alvászavar vagy egyéb tünetek gyötörhetik. Azt is világosan látja, hogy számára az anyanyelv a leghatékonyabb eszköz arra, hogy általa szerezze meg a tudást, az ismereteket, a műveltséget, általa ismerje meg és őrizze családja és elődei hagyományait, szokásait, hitét.
Érzi, hogy az otthoni környezetben is használt anyanyelve a legkézenfekvőbb kellék, amely révén kapcsolatot tarthat barátaival. Ha ennek a kelléknek magabiztos kezelője lesz, a tudományok és más nyelvek is könnyen megadják majd magukat neki. Ez lehet jövendő sikerének és boldogságának legfőbb záloga.
Kedves szülők! Egy gyermek már élete kezdeti szakaszában is tudja, amit Kosztolányi úgy fogalmazott meg: „Csak anyanyelvemen lehetek igazán én…” Hallgassanak hát csemetéikre! Hallgassanak azokra az életútjukon éppen hogy csak elinduló kissrácokra, akiknek ugyebár minden körülmények között minden bizonnyal a lehető legjobbat és legtöbbet szeretnék adni! Az anyanyelvi iskola a legszebb ajándékok egyike…
A. Szabó László
