A kötet első nyilvános bemutatójára március 24-én Pozsonyban, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában került sor. A kiváló költő, műfordító, művelődéstörténeti szakíró és szerkesztő, Tóth László az elmúlt negyedszázad során több ilyen kötetet és dokumentumgyűjteményt állított össze.
A tanulmányok a felvidéki magyarok 1945–1949 közötti meghurcoltatásáról, a csehországi deportálások és a kitelepítések lélekbe markoló történéseiről adnak számot, miközben a korszak kutatói számára is fontos adalékokkal szolgálnak, segítik az események pontosabb megvilágítását. Legújabb, a Kalligram Kiadónál megjelent műve, a Hontalanok – dokumentumok a csehszlovákiai magyarság történetéhez 1945–1948/1949 emlékiratokat, naplókat, leveleket, verseket, novellákat és egyéb írásokat tartalmaz.
Ezek egy része különböző kötetekben korábban már napvilágot látott, nagyobb hányaduk összegyűjtve itt szerepel először. Mint a könyv hátsó borítóján olvasható: „Jelen kötetünk az eddigi legteljesebb összefoglalása az adott korszak vonatkozó emlékirat-, napló-, dokumentum-, levél- és szépirodalmi anyagának, melyek szerzői – jeles íróktól, közíróktól és további közszereplőktől kezdve egészen a névtelen üldözöttekig – szinte egészében leképezik az akkori csehszlovákiai magyar népesség társadalomszerkezetét. Válogatásunk összegző igénnyel fogja egybe korszakunk köz- és magántörténelmének, közösségi, illetve egyéni, családtörténeti vonatkozású megpróbáltatásainak szélesen értelmezett irodalmi lecsapódását, s tárgyunk eddigi legteljesebb összefoglalását adja.”
A kötet első nyilvános bemutatójára (amelyet remélhetően több is követ majd) 2014. március 24-én Pozsonyban, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában került sor. A megjelenteket Jarábik Gabriella, az intézmény igazgatója üdvözölte, majd Popély Árpád történész méltatta a vállalkozást és a szerkesztőt is, akit korunk polihisztoraként jellemzett, hiszen Tóth László tevékenysége olyan sokrétű, hogy ez a meghatározás nem is tűnik túlzónak.
Popély elmondta, hogy a témával viszonylag kevés munka foglalkozik, ezek nagy részének is magyarok a szerzői, a szlovák történészek – talán az egyetlen Štefan Šutaj kivételével – nem érzik fontosnak, hogy alaposabban is elmélyedjenek benne. Az érdektelenséget jól mutatja az is, hogy Vadkerty Katalin nagy ívű munkájának szlovák fordítása szinte teljesen visszhangtalan maradt, mintha nem lenne elég bátorság az őszinte szembenézésre, ehelyett a politikusok igyekeznek évtizedek múltán is igazolni mindazt a jogtalanságot és embertelenséget, amely a felvidéki magyarságot sújtotta.
Popély Árpád arra is rámutatott, hogy az ilyen dokumentumgyűjtemények és visszaemlékezések segíthetik a korszak kutatóit az események jobb megértésében és feltárhatnak eddig rejtve maradt összefüggéseket is.
Tóth László azt emelte ki, hogy a téma még a legérintettebbek körében is sokáig tabunak számított, a családokban ritkán került szóba, az unokák és a dédunokák csak 40-50 évvel a történtek után szembesülhettek azokkal a borzalmakkal, megaláztatásokkal és nemritkán tragédiákkal is, amelyek 1945 és 1949 között megestek. Az ilyen munkák elsősorban arra szolgálnak, hogy segítsék ébren tartani az emlékezetet, másrészt újabb kutatásokra is ösztönöznek, hiszen a különböző irattárakban és gyűjteményekben ezer szám találhatók levelek, feljegyzések és egyéb dokumentumok, amelyeket még nem dolgoztak fel, illetve nem publikáltak. Azt már e sorok írója teszi hozzá, hogy a még élő tanúkkal is érdemes lenne „mélyinterjúkat” készíteni, esetleg olyan, a korszakra vonatkozó dokumentumok után kutatni, amelyeket a családi hagyatékokban őriznek.
-lt-, Felvidék.ma
Képgalériánk ITT>>> teinthető meg.
{iarelatednews articleid=”35738,32529″}
