Csak a legnagyobbakhoz, Petőfihez és Adyhoz mérhető, s mint az előbbi, ő maga is csatában, hazájáért, egyesek szerint „keresve végzetét” halt meg 420 évvel ezelőtt Esztergom vára alatt. A magyar nyelvű költészet első kiemelkedő alakjára, a magyar irodalom első klasszikusára, Balassi Bálintra emlékezünk.
Balassi Bálint, aki 1554. október 20-án született Zólyom várában, igazi reneszánsz ember volt: egyszerre Apollón, Pallas Athéné, Árész és Aphrodité kedvelt gyermeke, aki poéta, tudós, jó vitéz, s hős szerelmes.
Ezt „énekli meg” ismert gyászkölteményében Rimay János, Balassi fiatalabb kortársa, aki mestere oldalán harcolt az Esztergomot ostromló seregben, s akit Balassi maga bízott meg irodalmi örökségének gondozásával. „Mercurius keres Bálintban magáét/Nem egyebet, hanem tudós, szólló nyelvét./Mars peniglen éles, vagdalkozó tőrét./És Venus beléje öntött nagy szerelmét./Pallas kéri tőle esze bölcs elméjét,/Apolló peniglen verses sok énekét…” – szólnak a Balassi-epicédium sorai leírva azt, miként akarja ki-ki az olümposzi istenek közül „magáénak” a nagy költőt. Mi más ez, ha nem Balassi apoteózisa.
Balassi Bálint 1593 őszén, a tizenöt éves háború kezdetén, részt vett családja várainak visszafoglalásában. Esztergom 1594-es ostroma során, 1594. május 19-én egy gyalogos roham közben egy szakállas ágyú golyója mindkét combját elroncsolta. Az orvosok amputációval még megmenthették volna, de ő nem fogadta el, mondván egy vitéz nem élhet lábak nélkül. A vérveszteség és a vérmérgezés miatt május 30-án hosszas szenvedés után hunyt el az Esztergom-szentkirályi katonai táborban. A ma Szlovákia területén, Hibbén, a katolikus templomban van a sírhelye, sajnos nagyon leromlott, felújítás után kiáltó állapotban!
Felvidék.ma
