A történelem sok nagy gondolkodója azzal a programmal indult útjára, hogy a szenvedést kiküszöböli a világból. Hogy a „Siralom völgyéből” „Földi paradicsomot” alakít. Eddig ez még senkinek sem sikerült. 2000 évvel ezelőtt eljött közénk Krisztus. Egyedül Ő kerülhette volna el a szenvedést. Ehelyett önként magára vette. Joggal tesszük fel a kérdést: Miért vállalta Jézus a szenvedést?Erről elmélkedünk az évközi 22. vasárnap szentmiséjében. Közben megvilágosodik előttünk saját kereszthordozásunk értelme is.
I. Az Ószövetség választottai.
Már az Ószövetség választottai is szembesültek a szenvedés misztériumával.
Amint az olvasmányban hallottuk, Jeremiás próféta először lázadt ellene. Nekitámadt az Úrnak, hogy Ő segítségét ígérte a meghíváskor. Mégis ellenfelei elfogták, megverték, kalodába zárták és életére törtek. Mérhetetlen keserűségében még az Urat is számon kérte: „Rászedtél, Uram, rá vagyok szedve. Segítségedet ígérted és szavad gyalázatommá vált!”
De egyszerre úgy érezte, mintha perzselő tűz gyulladt volna szívében és az isteni erő átjárta volna csontjait. És odasimult az Úr kezéhez. Elfogadta a kapott hivatást. Akkor is, ha az áldozatot, szenvedést jelentett.
II. Szent Pál üzenete.
Szent Pál a Római levélben úgy ír a szenvedésről, hogy azt áldozatnak kell tekinteni. Felszólítja a híveket, hogy tegyék az oltárra élő, szent Istennek tetsző áldozatul életük szenvedéseit, egyesítsék Krisztus keresztáldozatával és akkor a megváltás munkatársai lehetnek. – hallottuk a szentleckében.
III. Az Evangélium tanítása.
A szenvedés igazi értelmét Jézus evangéliumi tanításában és élete tükrében fedezzük fel teljesen. Az Úr nem tragédiaként, kudarcként élte meg a passiót, nem véletlen katasztrófát látott benne. Hogyan tudunk Jézus szenvedésének miértjére válaszolni? Milyen motívumok vezették Őt a passió elfogadására?
1. Elvhűségből szenvedett.
Az Úr hűséges akart maradni elveihez, ezért kellett vállalnia a kereszthalált.
A pompeji katona élete árán is hűséges maradt őrhelyéhez. Akkor is, amikor hömpölygött feléje a Vezúv tüzes lávája, ő csak állt rendületlenül a kapunál. Állva temette be a hamueső. Jézus nem az őrállomásához, hanem elveihez maradt hű. Egészen a vértanúságig.
Jézus a jóságos Atyáról prédikált, aki mindenkit szeret, mindenkit üdvözíteni akar. A választott nép vezérei ezzel szemben a félelmetes istenképet hirdették és féltékenységből szembeszálltak vele. Akkor Jézus előtt két lehetőség állott: vagy elárulja hivatását, vagy vállalja a keresztutat. És Ő nem futott el előle.
Ma is szükség van arra, hogy gerinces, elveihez hűségesen ragaszkodó generáció tudjon nemet mondani hízelgésnek és fenyegetésnek egyaránt, ha Isten ügyéről, vagy az Egyház szabadságáról van szó és megalkuvás nélkül legyen elvhű.
2. A szenvedés naggyá teheti a jellemet.
Jézus nyilvános működése alatt sok-sok erényt gyakorolt. A leghősiesebb erények gyakorlására azonban egyedül a szenvedés közepette nyílt alkalma: a rosszakarókkal szembeni szelídségre, a hóhérok iránti megbocsátásra, a lelki összeomlásban való kitartásra, az Atyára való tökéletes ráhangolódásra. Jézus bemutatta, hogy a szenvedésben naggyá, hőssé, szentté válhat az ember, ha mint hivatást fogja fel.
A mi életünkben is vannak kikerülhetetlen szenvedések. Ezeket Istentől kapott üzenetnek kell tekintenünk, amellyel felhív minket a hősiességre. Ezek elviselése hozza felszínre bennünk a mélyben szunnyadó hősi erények kincseit.
3. Engedelmesség Isten akaratának.
Szent Fia szenvedése által történő megváltás benne volt az Atya örök tervében.
Nem mint emberáldozat, hanem mint az ember engedetlenségét jóvátevő tökéletes engedelmesség. Jézus helyettesítő elégtételként kínálta fel az Atyának életét, szenvedését az egész emberiség bűnéért. Mint Kolbe atya a koncentrációs táborban egyik társa helyett.
IV. Felkészülés a szenvedésre.
Jézus követőit is felkészítette a szenvedésre. Három feladatot rajzolt elénk:
1. Önmegtagadást.
„Tagadja meg magát.” Ezalatt érti az élet megengedett örömeiről való lemondást, az önfegyelmet. Ha a sportteljesítményekhez, művészi sikerekhez nélkülözhetetlen az aszkézis, az edzés, a kitartó munka, akkor nem csodálkozhatunk, hogy a krisztusi élethivatás is megköveteli az önuralom rendszeres gyakorlását.
2. Kereszthordozást.
„Vegye fel keresztjét.” A kereszthordozásra való készség jelentse legalább a mindennapok keresztjeinek, a hivatásunkkal együtt járó áldozatoknak tudatos elfogadását.
3. Krisztus követést.
„Kövessen engem.” Pontos fordításban: „Lépjen nyomdokaimba.” Ez a mi igazi örömforrásunk. Hogy Krisztus nem azt kiáltja, mint a gyáva hadvezér a katonáinak, hogy „Előre”, hanem, mint a hős, hogy „Utánam!” Ő a sövénykészítő, nekünk csak nyomaiba kell lépnünk.
Miért a szenvedés? Örök emberi kérdés! Talán ezekkel megoldottuk a szenvedés problémáját? Távolról sem! Sík Sándor egy lelkigyakorlatában azt mondta „Aki nekem azzal jön, hogy ő megoldotta a szenvedés problémáját, annak én a szemébe nevetek. Hogy ezt a szenvedést nekem most miért kell elviselnem, azt nem tudom. Én egyet tudok: hogy Valaki tudja. És én ebben nyugszom meg. Elfogadom a szentek megállapítását: Földi életünk legnagyobb értéke, a néma, panasz nélküli szenvedés!”
Hajnal Róbert, Magyar Kurír
