Néhány évvel ezelőtt egy baráti társaság résztvevőjeként Kű Lajos magyar válogatott futballistát, a Ferencváros egykori kiváló játékosát hallgattam. Az asztaltársaság egyik tagja derékfájási gondjait említette, Kű Lajos ekkor visszaemlékezett arra, hogy még aktív játékos korában neki is volt hasonló problémája, ám elment egy felvidéki, mátyusföldi magyar faluba, nevezetesen Sókszelőcére, és ott a világszerte ismert és elismert Pista bácsi csontkovács kezeinek – és persze tudásának – köszönhetően egy fertályóra alatt megszűntek az évek óta jelentkező fájások. Akkor szóltam hozzá, hogy én éppen ott születtem. Ahogy szüleim is, nagyapáim, dédapáim… és talán még folytathatnám, de sosem kutattam a családfát. Pista bácsi már rég nem él, többször eszembe jutott, talán egy utcanevet vagy emléktáblát megérdemelne…
Mátyusföld központjára, Galántára úgy kerültem, hogy a sókszelőcei futballcsapat gólzsákjaként ismert édesapámat hívta a városai futballcsapat vezetője, igazoljon át hozzájuk. Édesapám szólt, nem lehet, hiszen Sókon él a családja, és ott a munkahelye is. A galántaiak nem tágítottak, elintézik az új lakást és jobb munkahelyet is, csak igazoljon át hozzájuk. És ez összejött. A focinak egyébként még a születésem napján is szerepe volt életemben. Pontosan nyolc évvel az 1956-os forradalom kitörése után jöttem a világra. Akkor (is) olimpiai döntőt nyert a magyar válogatott, mégpedig Bene Ferenc góljával. Győzelem Csehszlovákia ellen! Édesapám öröme határtalan volt, ezért Ferencnek akart elkereszteltetni, de édesanyám ezt másként gondolta. Később, mikor felcseperedtem, örültem ennek, jó volt, hogy nem kell úgy látnom a hivatalos csehszlovákiai iratokon a nevemet, mint „František”.
Sokat csavargó gyermekként jórészt a galántai utcákon és tereken „szocializálódtam”. Az utca nyelve magyar volt, otthon is csak kizárólag magyar szót hallottam, csak magyar tévét néztem, csak magyar könyveket olvastam. Amikor elsős lettem, az iskolában nem értetten, miért kell nekünk szlovákul tanulnunk! Akkor tudatosult bennem, hogy nem Magyarországon élünk.
1989-ben bíztam abban, hogy az én fiamnak – aki épp akkor született – már nem fog kelleni ugyanitt szlovákul tanulnia. Tévedtem. De nem ez a gond, hanem az, hogy a Mátyusföld nemzetiségi összetétele erősen változott. Trianon után folyamatosan fogyunk. Szerencsére még néhány nagyközség tartja magát.
Sosem álltam közel a zenéhez, de a gyermekéveit Galántán töltő Kodály Zoltán nagysága már kisiskolásként tudatosult bennem, amikor a moziban megnéztem Steven Spielberg „Harmadik típusú találkozások” című filmjét (1977). A filmben az emberek és a földönkívüliek ugyanis a Kodály-módszerrel, szolmizációs jelekkel próbálnak kommunikálni egymással! Kodály Zoltán Amerikában is ámulatba ejtette az embereket! Ezt tudva – sok-sok évvel később, mikor fiam a helyi zeneiskola végzősei által adott koncerten lépett fel – jutott eszembe a kérdés, hogy ha egy ilyen zenészóriás élt a városunkban (aki még a „Galántai táncokkal” is megajándékozott bennünket!), vajon a zeneiskola miért Haydn nevét viseli?! A válasz persze egyértelmű: mert magyar! Szerencsére a galántai magyar iskolák a névválasztással azért bizonyos elégtételt adtak Kodály Zoltánnak.
Mátyusföld további „morzsái” is ismertek messze, határokon túl is. A világháló enciklopédiája rámutat, hogy „ez Mátyus földje (Csák Máté nagyúrról elnevezve, egy 1384-ből származó oklevélen „terrae Mathei” néven szerepel), mely a történelmi Pozsony és Komárom vármegyében a Csallóköztől északra, a Kis-Kárpátoktól keletre a Vágig terjedő sík vidéki terület élő népi neve”. A történelem viharaiból is kivette részét, a fájó és a dicső múltból egyaránt. Pereden és Zsigárdon ütközött meg 1849-ben többek között Görgey serege az osztrák haderővel. A magyarság megsínylette a második világháború utáni borzalmakat, köztük a kitelepítést is. Jelentősek Mátyusföld kulturális hagyatékai, templomai és műemlékei is. A Deákiban élő bencések használták a Pray-kódexként ismert 13. századi szertartáskönyvet, melyben a Halotti beszéd is megtalálható.
Ma ismét kiváló zenész él közöttünk, Szarka Tamás Galántán tanult, és itt él, alkot. Ahogy bátyja, Gyula is pár kilométerrel távolabb, Nádszegen. A Kossuth-díjas művészek fellépéseiken szerte a világban szólnak arról, hogy Európában, azon belül a Kárpát-medencében van egy csodálatos hely, a Mátyusföld – ahol szól a magyar ének, és egy csodálatos kultúra gyökereit találjuk. Adja Isten, hogy így maradjon!
(A fenti írás a Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás gondozásában nemrégiben napvilágot látott Hazám, Felvidék című könyvben jelent meg.)
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47574,47572,47571,47470,47472,47471,47537,47469″}
