A torzóban maradt részjelentések egyike továbbá Kosmel S-1383 számú iratkötegében található dokumentumok tételes felsorolása.
1. A prágai katonai ügyész vádiratának kivonata Bacušan meggyilkolásáról. Kosmel részt vett Bacušan kihallgatásában és agyonlövésében – a parancsot ő adta ki.
2. Kliment képviselő Smetana érdekében tett felszólalása 1946 márciusában az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben.
3. Alexander Maskal vallomása arról, hogy hallotta a Bacušan agyonlövésére vonatkozó parancsot. Hivatalos megjegyzésként az iraton az szerepel, hogy (Bacušan holttestének exhumálása során) öt férfi csontvázat találtak.
4. Az ŠtB 1951. augusztus 8-i jelentése arról, hogy Smetanát, Karner Edmont (sic!) (valószínűleg Eduard Kosmelről van szó), Jančot, Josef Bodnárt és Vasil Debét 1946 március 22-én Prágába szállították át.
5. A Pravda 157. számának egy cikke, amely arról szól, hogy cseh és szlovák kommunisták delegációja kereste fel Svoboda tábornokot azt kérve, hogy azonnal engedjék szabadon az összes olyan személyt, aki külföldön vagy Csehszlovákiában 1939. szeptember 30 és 1945. október 28. között a harcok során bármit elkövetett.
6. A přerovi és a ligetfalui tömegsírok fotó dokumentációja. (A fényképek alapján nem lehet megállapítani, hogy mely fotók melyik helyszínt ábrázolják).
7. A katonai ügyész jelentése a prágai hadbíróság 1947. október 7-i keltezésű P-163/47 számú, Smetana és társai ügyének a brünni hadbíróságra történő áthelyezéséről (az első fokú hadbíróság ítéletét a bűnösségről és a büntetés kiszabásáról a legfelső katonai bíróság megsemmisítette).
8. A brünni hadbíróság 1948. szeptember 30-i ítélete felmentette Kosmelt és Jančot – az ítélet 1948. november 11-én lépett hatályba. A katonai ügyész vádirata; száma: O-282/1946.
9. Imrich Matúš tanúvallomása – felvéve 1955. március 8-án. Tartalma: a Ligetfalun 1945-ben szolgálatot teljesítő katonák nevei. Az eddig ismerteken kívül új nevek: Štefan Komanický, Ernest Nevický, Stanislav Giertl. (Erősen gyanítható, hogy Matúš is ott szolgált a kivégzések idején).
10. A katonai elhárítás 1955. május 19-i feljegyzése – Farář hadbíró felelősséget érez Smetana és társai ügyének hiányosságiért, ezért el akarja tusolni az ügyet.
11. Šlapák katonai főügyész utasítására nem vették őrizetbe a gyanúsítottakat. Farář vallomásából kitűnik, hogy az ítélet kidolgozása után azt átadta Ruter tábornoknak, a Legfelsőbb Hadbíróság elnökének és együtt beszámoltak az ügyről a parlament Védelmi Bizottságának. Bacušan holttestének exhumálása során több tucatnyi emberi maradványra bukkantak. A ligetfalui tömegsír kivizsgálását a pozsonyi Nemzeti Bizottság, vagy a Nemzetbiztonság vette át. A vádlottak a tömegsír ügyében semmilyen vallomást nem tettek.
12. Kosmelt a Központi Bizottság 13. osztálya a Szovjetunióba küldi katonai akadémiára. A katonai elhárítás főparancsnoksága vizsgálja Kosmel múltját.
13. Újságcikkek: A. Tokoš vallomása arról, hogy Smetana 150 német saját kezű lelövését ismerte el neki. Majer százados vallomása: hallomásból 60 ember agyonlövéséről tud.
14. A 2. Katonai Körzet katonai elhárítása parancsnokának, Mlkvý alezredesnek a vallomása 1955-ből: 1949 óta ismeri Kosmelt személyesen.
15. Kosmel elöljárója Ladislav Kováč ezredes volt.
16. A 4. lövészhadosztály katonai elhárításának feljegyzése Kosmel elleni tanúvallomásról 1955-ből. Karel Krajča, a Csehszlovák hadsereg egykori tisztjének vallomása szerint Kosmel, mint politikai tiszt (1) parancsot adott néhány, a gyűjtőtáborban lévő német nemzetiségű lány agyonlövésére és maga is főbe lőtt egy 18 éves német nőt két alhadnagyával együtt. Kosmelt erőszakos embernek írja le, aki nem vetette meg az italt sem. A nőkkel nem volt jó kapcsolata.
17. Smetana katonai adatlapja a přerovi ügyhöz kapcsolódóan.
18. A 2. Katonai Körzet katonai elhárításának vizsgálati jegyzőkönyve Kosmelről a ligetfalui tömeggyilkossággal kapcsolatosan – nem sikerült semmilyen tényt felfedni. Az akkori gyilkosságokról nem sikerült semmilyen adatot fellelni sem a Belügyminisztérium Pozsonyi Kerületi Igazgatóságán, sem pedig a Közbiztonság Pozsonyi Kerületi Igazgatóságán lefolytatott vizsgálat során.
A tájékoztató záró javaslata, hogy az ügy megoldásának lépéseit a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának VIII. osztálya vitassa meg a Legfőbb Ügyészség részvételével. A dokumentum további adatokat az ügy fejleményeiről már nem tartalmaz.
A dokumentum befejezetlenségéből, valamint Eduard Kosmel pályájának töretlen ívéből önként adódik a következtetés: az 1965-ben lefolytatott (töredékes és abbahagyott vagy abba hagyatott) vizsgálat a tettesekre vonatkozóan semmit sem állapított meg, a vizsgálatnak semmilyen következménye nem volt – mint ahogy az 1965-öst megelőző vizsgálatoknak sem. A fenti dokumentum alapján az állapítható meg, hogy a ligetfalui ügy kivizsgálására több alkalommal történt kísérlet. Először a tömegsír felfedezésekor 1947-ben június 4. és július 8. között a Nemzetbiztonság Pozsonyi 1. számú Körzeti Parancsnoksága folytatott vizsgálatot, amelyet Jan Krajmer rendőr főfelügyelő vezetett. Az általa összeállított vizsgálati anyagot a pozsonyi Járásbíróságnak küldte meg. Egyéb ismereteinkkel összevetve a dosszié a 26 tanú vallomásán kívül tartalmazhatta még az exhumálás szakértői anyagait és fotó dokumentációit, a nemzetbiztonsági nyomozó jelentéseit, illetve az áldozatok azonosítására tett kísérlet esetleges eredményeit is. A fentebb ismertetett összefoglaló jegyzőkönyv tartalmaz egy rövid, a Nemzetbiztonság Pozsonyi 1. számú Körzeti Parancsnoksága (vagyis Jan Krajmer rendőr főfelügyelő) által összeállított 16 nevet tartalmazó listát (2) német és magyar nemzetiségű emberekről, akik különböző időpontokban kerültek a ligetfalui táborba, főként 1945 június végén és július elején. A listán nincs feltüntetve, hogy agyonlőtték-e, vagy internálták őket. Gyanítható azonban, hogy az exhumálás során megállapított áldozatok nevei lehetnek, a listát az összefoglaló jelentés a Nemzetbiztonság által összeállított és a pozsonyi Járásbíróságnak megküldött dossziéból vehette át.
Úgy tűnik, hogy az 1947-es exhumálás korrekt módon folyt, dokumentálása megtörtént. Bizottság vezette a tömegsír feltárását, amelynek tagjai a következők voltak: orvosszakértő MUDr. Juraj Hensel; a törvényességi felügyeletet Jan Novomeský ügyész látta el; a nyomozói tevékenység Jan Kramer rendőr főfelügyelő felelőssége volt. Nem állapítható meg ugyanakkor az, hogy hány exhumálás volt, vagy volt-e több exhumálás, és hogy ezekről hány jegyzőkönyv született. Az 1947. május 20-án feltárt tömegsír „holttest állománya” ugyanis nem egyezik meg annak az exhumálási jegyzőkönyvnek az adataival, amelyre több esetben is hivatkozás történik, vagyis azzal a jegyzőkönyvével, amely 2 férfi, 12 gyermek 76 nő maradványaira utalt. Bacušan holttestének keresésekor ugyanis több hivatalos megjegyzés szerint is 5-6 férfi maradványt találtak. Az exhumálás első szakasza ezen az alapon indult el – akkor hol, melyik exhumálási jegyzőkönyvben szerepelhetnek ezek a holttestek? Nem tisztázott továbbá, hogy a leventék tömegsírjának megtalálásáról készült-e exhumálási jegyzőkönyv. Gyaníthatóan nem, hiszen a fellelt dokumentumok közül bizonyíthatóan csak egyetlen szól a leventék kivégzéséről, illetve tömegsírjuk megtalálásáról, mégpedig a pozsonyi Főügyészség jelentése. A későbbi vizsgálatok erről a kivégzésről már semmilyen írásos anyagot nem találtak. A holttestek száma és neme alapján mindazonáltal feltételezhető, hogy esetleg több exhumálási jegyzőkönyv létezhetett. Jamnický ügyvéd a memoárjában valószínűsíthetően az exhumálási jegyzőkönyvek adatai alapján állíthatta azt, hogy a ligetfalui áldozatok száma kétszeresen is meghaladja a Přerovban kivégzettekét. Annyit tudunk azonban, hogy az exhumálás több héten, esetleg több hónapon keresztül tartott.
Az ügy teljes körű kivizsgálása azonban nem a bűntény feltárásán és a szakértői bizottság munkáján akadt el (3). A bűntény áldozatait, vagy legalábbis egy részüket megtalálták, néhányukat azonosítani is sikerült. Meg tudták állapítani a halál okát, és két tucatnyi tanúvallomást is rögzítettek. Megállapítható volt továbbá az elkövetők lehetséges köre is. Az így elkészített szakértői és nyomozati anyagok alapján bíróság elé volt terjeszthető az ügy további eljárásra. A Nemzetbiztonság által a pozsonyi Járásbíróságra utalt ügyet a bíróság 1950-ben iktatta, azonban az általa megtett lépésekről már nincs semmi adatunk. Mindazonáltal az 1950-es járásbírósági eljárás is az ügy kivizsgálására történt erőfeszítések közé illeszthető.
A kivizsgálások közé sorolandó továbbá az 1947-es parlamenti vizsgálóbizottság tevékenysége is annak ellenére, hogy a bizottság az általa vizsgált kb. ötven ügy között nem is említi a ligetfalui esetet. Az 1947-ben a parlament Védelmi Bizottsága által létrehozott vizsgáló bizottság ugyanis tudhatott a ligetfalui mészárlásról, hiszen a per (tömegsírt is megtaláló) bírája és a Legfelsőbb Hadbíróság elnöke az 1947 május végi ítélethirdetés után a Védelmi Bizottságnak beszámolt az esetről. Azt ma már nem lehetett megállapítani, hogy a vizsgáló bizottság miért nem vette fel a ligetfalui esetet az általa vizsgálandó ügyek közé.
A kivizsgálások sorába tartozik, hogy 1955-ben egy bejelentés alapján a 2. Katonai Körzet kémelhárítása a Belügyminisztérium Kerületi Igazgatóságának és a Hadbíróság Kerületi Igazgatóságának bevonásával utánajárt a bejelentés tartalmának. Az most ebből a szempontból másodlagos, hogy állítólag semmit sem tudtak feltárni.
A mozaikokból összerakva az is nyilvánvaló, hogy a katonai elhárítás évtizedeken keresztül rajta tartotta a szemét az ügyön: a Belügyminisztérium 3. igazgatóságának S-1383 számú dossziéja legalábbis erről tanúskodik.
Az aktákból és a történésekből az is nyilvánvaló, hogy a tömegmészárlásnak egyetlen elkövetőre nézve sem volt következménye, a tömeggyilkosságok elkövetésével senkit sem vádoltak meg. Kosmel katonai és későbbi politikai pályája ékes példa erre. Az 1947-ben a Bacušan-ügyben lefolytatott bírósági eljárásban végül felmentő ítélet született annak ellenére, hogy egyértelmű volt: a likvidálásra törvénytelenül a parancsot Kosmel adta ki. 1947 szeptemberében (vagyis még a brünni hadbíróság felmentő ítéletének hatályba lépése előtt) Kosmel eredeti rendfokozata meghagyásával korábbi, vagyis a rimaszombati ezred 1. zászlóaljának századparancsnoki beosztását foglalhatta el. 1948-ban a katonai felderítéshez helyezték át, 1949-ben léptették elő századossá. A pozsonyi Járásbíróság elé terjesztett ügynek (1950) sem volt semmi hatása a karrierjére, hiszen 1951-ben iskolázták be a prágai katonai akadémiára és az azt követő években soron kívüli előléptetések vártak rá. 1954-ben már alezredes és ezredparancsnoki beosztásban van Pozsonyban. A katonai elhárítás 1955-ös vizsgálata sem törte meg ezt a lendületet: 1957-ben már hadosztályparancsok-helyettes, 1959-ben pedig hadosztályparancsnok és abban az évben kapja meg az egyik legnagyobb állami kitüntetést, a Vörös Csillag Érdemrendet. A ligetfalui ügy utolsó, 1965-ös vizsgálata idején Kosmel már vezérőrnagyi rendfokozatban az 1. csehszlovák hadsereg parancsnokhelyetteseként szolgált és a kommunista párt színeiben parlamenti képviselő is volt (1964-1968 között). Ezt követően 1969-ben kerül ki Moszkvába a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői vezérkarának nemzeti vezérkarifőnök-helyettesi beosztásába.
Bár a ligetfalui tömeggyilkosságok méretéről a mai napig nincsenek mindenre kiterjedő részletes adatok, mindazonáltal – remélhetőleg ennek a munkának is köszönhetően – pontosabb kép alakult ki és korábban nem ismert információk kerültek napvilágra. Ezek közül az egyik legdöbbenetesebb a tömeggyilkosságok mérete és a 17. gyalogos ezred ligetfalui zászlóaljának „megsemmisítő hadseregként” történt azonosítása az egyik tanú által. Milyen méretű lehetett valójában a zászlóalj által kivégzett embertömeg, ha a „megsemmisítő hadsereg” elnevezés terjedt el róla? A zászlóaljnak, katonáinak és tisztjeinek nem „Ligetfalu” volt az egyetlen véres „munkája”, a přerovi mészárlás is a számlájukra írható, annak felelőssége is őket terheli. Mint ahogy azonos felelősség terheli a közvetlen elkövetőkön kívül az összes katonai elöljárót és azt a politikát is, amelynek a nevében és védelme alatt ezeket a tömegmészárlásokat elkövethették.
A kevés megmaradt dokumentum és vallomás alapján teljesen nyilvánvaló, hogy a ligetfalui áldozatokat etnikai hovatartozásuk alapján jelölték ki a kivégzésre, így a 17. gyalogos ezred első zászlóaljának ténykedése, a tömeges kivégzések az etnikai tisztogatást szolgálták. Mindezt egy olyan politikai stratégia eszközeként, amely a tiszta nemzetállam eszméjét tűzte ki célul. Ennek a stratégiának a következménye volt a népirtás és az is, hogy a bűnösöket az elkövetett bűnökért nem csak hogy nem vonták felelősségre (4), hanem magas beosztásokkal, állami kitüntetésekkel jutalmazták őket. A politika aktív szerepvállalása magyarázza a bűn titokban tartását, az esetleg fellelhető bizonyítékok megsemmisítését, az áldozatok emlékének az eltörlésére való törekvést is. Az viszont már a mai nemzedék felelőssége, hogy megtagadva annak a korszaknak a kegyetlenségeit emlékezzünk az ártatlanul kivégzett öregekre, nőkre, gyermekekre, diákokra, még ha sírhelyeik a mai napig is ismeretlenek.
Vége!
Szabó József, Felvidék.ma
Jegyzetek:
(1) Kosmel ugyan Ligetfalun parancsnoki beosztásban szolgált, politikai tisztként történt azonosítása mégsem tévedés. 1945 szeptemberében ugyanis elvégezte a politikai tiszti tanfolyamot és 1945 végén a kassai tartalékos tiszti iskolán politikai tisztként ténykedett.
(2) 12 német, 3 magyar és egy szlovák személy; 5 nő, 11 férfi.
(3) Jamnický ügyvéd memoárjára utalok vissza, amikor J. Krajmer (volt) rendőr főfelügyelő még 1961-ben is kísérletet tett arra, hogy az ügy ne merüljön feledésbe.
(4) A „divoky odsun” kegyetlen időszakának mintegy 150 ismertté vált tömeggyilkossága közül csupán 4 személy ellen született elmarasztaló bírói ítélet. Ezek egyike a přerovi tömeggyilkos, Pazúr volt, ám végül ő is köztársasági elnöki kegyelemben részesült.
{iarelatednews articleid=”47738,47741,48016,47877,48018,48103,48102″}
