Berényi József volt külügyi államtitkárt, az MKP elnökhelyettesét kértük fel, hogy a politológus szemével segítsen áttekinteni a mögöttünk hagyott év jelentősebb külpolitikai eseményeit, illetve azok hátterét, a nagyhatalmi erőviszonyok alakulását. Érintőlegesen kitérünk arra is, hogy az EU-n belüli „külön utasként” hogyan formálja Szlovákia a maga sajátságos külpolitikai arcélét.
– December 10-én letelt a Koszovó majdani státusáról folyó tárgyalásoknak az ENSZ BT által kiszabott határideje. Döntés nem született, de egyelőre csend van. Nem lehet ez vihar előtti csend? Elkerülhető-e egy újabb fegyveres konfliktus a Balkánon – noha Szerbia ezt az esetet egyelőre kizárja –, ha Koszovó Szerbia akarata ellenére önállóvá válik? Elképzelhető-e az önállóságon kívül más változat, amit Koszovó konfliktusmentesen hajlandó lenne elfogadni?
– Koszovó függetlenné válása visszafordíthatatlan folyamat. Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy Szerbia mekkora történelmi hibát követett el, mikor 1999-ben a franciaországi Rambouillet-ban folytatott tárgyalások során visszautasította az EU, az USA és Oroszország akkori ajánlatát, mely szerint Koszovó Szerbia része marad, ha Belgrád elfogadja és visszaállítja a tartomány 1990-ben elvett autonómiáját. Az akkori koszovói vezetés, igaz, erős nyugati nyomásra, aláírta a békeszerződést, azaz elfogadta, hogy Koszovó Szerbia része marad, a szerbek viszont elutasították Koszovó autonómiáját. Véleményem szerint jóvátehetetlen hibát követtek el akkor a szerbek, az akkori és mostani külügyminiszter Vuk Draskovics vezetésével, hiszen 4 éves véres konfliktus után jutott el a nemzetközi közvélemény a közös megoldáshoz. Azóta Koszovóban gyakorlatilag megszűnt a belgrádi befolyás, a tartomány ENSZ felügyelet alá került nemzetközi katonai jelenléttel. 9 évvel a rambouillet-i tárgyalások után a mai szerb vezetés autonómiát kínál a koszovói albánoknak. Nem csodálkozom, ha ezt sem a koszovóiak, sem a nemzetközi közvélemény java része nem tartja már valós megoldásnak. Emellett a helyzet háborús megoldását sem tartom lehetségesnek. A koszovói albánok érzik a nemzetközi közvélemény jelentős részének szimpátiáját, ezért sem kiáltották ki idén függetlenségüket, hanem várják a nekik megfelelőbb alkalmat. A szerbek pedig nem rendelkeznek azzal az erővel, amellyel szembeszállhatnának az EU-val és az USA-val.
– Mégis milyen lecsapódása lehet a Koszovóval kapcsolatos eltérő, esetleg ellentétes álláspontoknak az EU-n belül, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsában?
– Tény, hogy sem az ENSZ Biztonsági Tanácsa, sem az Európai Unió ebben a kérdésben nem egységes. Az EU-ban elsősorban Ciprus és Görögország, Spanyolország, valamint Szlovákia és Románia lép fel Koszovó függetlensége ellen. Az ENSZ BT-ben Oroszország vall hasonló nézeteket. Mindegyik említett ország egy külön történet. Oroszország már hagyományosan nagyhatalmi játékot játszik. Míg Koszovó esetében az ENSZ alapokmányára hivatkozva ellenzi a tartomány függetlenedését, addig Moszkvának nem okoz gondot támogatni a szintén szeparatista Abcháziát és Felső Karabachot Grúziában, vagy akár katonailag megszállva tartani Moldávia oroszok lakta Dnyeszteren túli részét. Az elvek addig kívánatosak, amíg nem ütköznek az érdekekkel. Koszovó esetében Oroszország hagyományos szövetségese, Szerbia érdekében küzd, de e mögött megosztó szándék is van az EU-tagországok irányában. Oroszországnak nem érdeke egy erős és egységes EU. A moszkvai „oszd meg és uralkodj” elvnek behódoló Európa még erősebbé teszi Oroszország európai és világbeli befolyását. Ez a magatartás megosztja az ENSZ BT-t is. Amennyiben nem lesz egységes a BT véleménye, sőt ha az EU többsége és az USA is elismerik Koszovó függetlenségét, Oroszország pedig nem, azzal újabb súlyos csorba esik a BT tekintélyén. Irak után másodszor, újra az ENSZ BT megkerülésével folynak majd a világ dolgai. Ami nem jó, igazolja azt, hogy az ENSZ BT mai összetételén és hatáskörén túlhaladott az idő. Nagy kérdés, van-e Oroszországnak forgatókönyve arra az esetre, ha nincs BT-döntés, mégis sokan elismerik Koszovó függetlenségét? Visszatérve az EU-hoz, Ciprus törökök által lakott részét Törökország katonai megszállás alatt tartja. Ezért elvből elfogadhatatlan számukra a szecesszió támogatása Koszovóban. A görögök alkotta ciprusi kormányt segíti természetesen Görögország, ezért az ő magatartásuk érthető. Spanyolország területén továbbra is komoly veszélyt jelent a Baszk szeparatista célok miatt terrorista akciókat végrehajtó ETA. Ezért mindenki érti a spanyol kormány viszonyulását a koszovói kérdéshez. Furcsa azonban Szlovákia álláspontja, hiszen területén nem működik (szerencsére) terrorista szervezet szeparatista célokkal, nem tartja megszállás alatt egyetlen négyzetméterét sem idegen haderő, sőt még területi autonómiát sem hirdetett meg egyetlen bejegyzett politikai csoportosulás sem, mint pl. Erdélyben kettő is. Mégis, Szlovákiában Koszovó kérdését az egyik legfontosabb (érzésem szerint túllihegett) belpolitikai témává formálták a szlovák parlamenti pártok 2007 februárjában.
– Véleménye szerint mi esik nagyobb súllyal a latba Szlovákiának a koszovói kérdéshez való viszonyulását illetően: a szláv testvériség, szolidaritás, vagy valóban az, hogy fenyegető precedenst lát Koszovó esetleges elszakadásában?
– Mindkettő, véleményem szerint még egyforma súllyal is. Emellett, a parlamenti vita során felmerültek még regionális, azaz balkáni biztonságpolitikai érvek is. Elhangzott, ha Koszovó függetlenné válik, a Balkánon elszabadul a pokol, mivel Macedónia is soknemzetiségű, Bosznia-Hercegovinában az etnikai közösségek végleg befejezik az amúgy is nyögvenyelős együttműködésüket stb. Meglátásom szerint épp az ellenkezője az igaz. Ha rövidesen nem sikerül rendezni Koszovó státusát, akkor épp egy újabb menekülthullám veszélyeztetheti igazán a balkáni békét. A koszovói háború idején 200 ezer albán menekült Macedónia területére. Az ottani 20%-os albán kisebbségből hirtelen 40%-os lett annak minden politikai, társadalmi következményével együtt. Az ENSZ csapatok koszovói bevonulása után a menekültek visszaköltöztek. Csakhogy, ha a dolgok úgy rendeződnek, hogy az albánok nem érzik majd magukat biztonságban, megindulhat egy esetleges újabb menekülthullám, amelyet én ma sokkal nagyobb balkáni feszültségforrásnak tartok, mint történetesen Koszovó függetlenségét. Szlovákiában sajnos Dél-Szlovákia vélt „védelmezése” Koszovó kapcsán a háttérbe szorította ez idáig a józan érvelést. A februárban elfogadott parlamenti határozattal az ország nemcsak kisebbségbe került az EU-n és a NATO-n belül, hanem erősíti Oroszország megosztó Európa-politikát is. Szlovákiában a politikusoknak el kell dönteniük, hol állnak. Nemcsak formálisan, mondjuk úgy „agyilag”, hanem a lelkekben is.
– A rakétapajzs-telepítés ügyében várható-e megegyezés az Egyesült Államok és Oroszország, illetve az érintett országok között, vagy valóban visszatér a idegháború? Megalapozott Oroszország gyanúja, hogy az nem csak az Irán kiszámíthatatlanságában rejlő potenciális veszély elhárítását szolgálná? Mivel magyarázható, hogy a legutóbbi CIA-jelentés már enyhébben ítéli meg az iráni urándúsítás veszélyét?
– Mivel nem vagyok sem katonai, sem pedig rakétafegyver-szakértő, sajnos nem tudom megmondani, hogy az USA rakétavédelmi rendszere ténylegesen kire irányul. A hivatalos amerikai álláspont szerint Iránra és az egyéb nem megbízható vezetésű ázsiai országokra, és nem Oroszországra. Ezen országok esetében viszont indokolható az USA félelme és védekezése még akkor is, ha a CIA jelentései kedvezőbbek Iránnal kapcsolatban, mint korábban. Egyébként is, Irak megmutatta, a CIA sem tévedhetetlen, bár a jelenlegi egységes és határozott nemzetközi nyomás bizonyára óvatosabbá tette az iráni vezetést. Visszakanyarodva az alapkérdéshez, az orosz katonai körök reakciója megdöbbentő. Teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy Lengyelország és Csehország független államok, ráadásul az amerikaiak közvetlen szövetségesei a NATO-n keresztül. Az embernek akaratlanul is úgy tűnik, Közép-Kelet-Európát továbbra is olyan érdekszférának tekintik, amelyről átmenetileg le kellett mondaniuk. Most viszont az olaj és gázeladásból befolyt óriási haszonnak köszönhetően Oroszország újra talpra állt, és az amerikai rakétatelepítés kapcsán hangsúlyosan érzékelteti: ki is az úr a házban, azaz Európának ezen e részén!
– Ebben ugye, megint csak nem kérdés, hogy milyen állást foglal el Szlovákia…
– Szlovákiának egy ilyen helyzetben – megint csak azt tudom mondani –, a felvállalt szövetségi rendszer elvárásainak megfelelően illik viselkednie. Külön kifogásolható, ha Robert Fico miniszterelnök a visegrádi négyek kárára tetszeleg e témában Moszkvában, és bizonygatja, ő soha nem egyezne bele ilyen rakétatelepítésbe, nem úgy, mint a lengyelek vagy a csehek, esetleg a magyarok.
– Bush ballépéseként értékelhető-e Irak, és milyen végkifejlet várható. Az amerikai demokraták tudják-e magukat türtőztetni a választásokig, hogy ne tegyenek keresztbe Bushnak? És mi várható az amerikai elnökválasztás után Irakot illetően?
– A jelenlegi iraki helyzet értékelésével óvatos vagyok. Ma már tudjuk, hogy az amerikaiak gyorsan megnyerték a háborút, de nem tudták ugyanilyen profizmussal kezelni a békét. Emberek ezrei fizetnek életükkel a Szaddam Husszein utáni „szabadságért”. Mégis, néhány pozitív jel arra mutat, mintha a távolban megjelent volna az alagút fénye. Lassan, de folyamatosan csökken az amerikai katonai áldozatok száma, hasonló módon az iraki civil lakosságé is. Valamint, még egy rendkívül fontos információ, hogy mostanra csak azért nem lépte túl az olaj ára barellenként a 100 dollárt, mivel épp Irak megnövelte olajtermelését. Tehát Irak nemcsak képes megnövelni olajtermelését, hanem mindezt akkor, amikor a fejlett világnak a leginkább szüksége van rá. Tudjuk, ezzel a tettével mindenkin segítettek, elsősorban azokon, akik autóznak, másodszor pedig minden egyes vásárlón, hiszen a benzin ára megjelenik minden vásárolt termék árában is. Elmondható, a Szaddam Husszein-féle Irak ezt nem tette volna meg értünk. Ennek ellenére azt is tudjuk, még hosszú út áll az iraki szunnita, síita és kurd nép előtt, hogy konszenzusos alapon tudják országukat együtt kormányozni, és ne egymás kiirtásán keresztül próbálják meg ugyanazt. Nagy szerencsétlenség lenne, ha az amerikai hatalomváltás alkalmából, pont most, amikor talán eljött a pozitív fordulópont, elhamarkodott döntést hozna a leendő elnök.
– Végül hogyan jellemezné a jelenlegi szlovák kormány külpolitikai orientációjának alakulását a kormányfő, illetve a diplomácia idei külföldi aktivitásainak tükrében?
– Erre a kérdésre részben már válaszoltam is, hiszen Koszovó jövője, valamint az amerikai rakétatelepítés voltak talán az év legnagyobb közép-európai témái, ahol a kormány (vélt, vagy rosszul bemért érdekei miatt) nem viselkedett megbízható európai szövetségesként. Annyit még hozzátennék, hogy negatív jelenségként kezelem, hogy a 2008-as költségvetésben a külügyminisztérium az egyedüli tárca, amely kevesebb pénzzel gazdálkodhat, mint az előző évben. A jelenlegi gazdasági növekedés tükrében ez elfogadhatatlan. Különösen akkor igaz ez, ha tudjuk, Szlovákia 2008-ban elnöki tisztséget tölt be az Európa Tanácsban. Ez azt mutatja, költségvetés szempontjából hátrány, hogy Ján Kubiš külügyminiszter nem rendelkezik Smer-es pártbefolyással. Így neki korlátozott lehetősége van céljait átültetni, mint mondjuk az SDKÚ-alelnök Eduard Kukannak volt külügyminisztersége idején. Emellett viszont pozitív jel, hogy a kormányfő Robert Fico jobban megválogatja szavait az EU-val kapcsolatban, mint kinevezése után, amikor eléggé lebecslően beszélt erről a – bár akadozva működő –, de nélkülözhetetlen tömörülésről. Az európai politika napjaink részévé vált. Látjuk, ma már nem alakulhat kormány Európában (Szlovákiában sem) annak nemzetközi megmérettetése nélkül. Esetünkben az európai szocialisták ennek a legnagyobb megjelenítői, akik felfüggesztették a SMER európai párttagságát az SNS-szel kötött koalíciója miatt. Heves volt a szlovák-magyar viszony is, amelynek elemzése viszont külön beszélgetést igényelne. Emellett, Szlovákia és Magyarország is bent van a schengeni övezetben, aminek örülni lehet. Jó lenne, ha a 2008-as év végén több ilyen jellegű hírről tudnánk beszélgetni, mint megoldatlan konfliktusokról.
Gyepes Aranka (Szabad Újság)