Van a Szent Korona történetének egy izgalmas eseménye, amely Kottaner Jánosné nevéhez fűződik. Ez a német származású hölgy első férjének köszönhetően, aki Sopron polgármestere volt, jól értett magyarul. Később – a Kottaner Jánossal kötött, immár második házassága után – magyar nyelvi képességei birtokában – Habsburg Albert magyar király visegrádi udvarába került, majd lett a király feleségének, Erzsébet királynénak komornája. Habsburg Albert 1439 őszén váratlanul meghalt. Akkor a magyar rendek II. Ulászló lengyel uralkodót hívták meg királynak.
A megözvegyült, várandós Erzsébet királynénak azonban más volt a terve: születendő fiát akarta megkoronáztatni. Komornájával ellopatta a Szent Koronát, s egy téli éjszakán a koronával és komornájával együtt, lovas szánon útra kelt Visegrádról Pozsony felé. Gyermekét, V. Lászlót, 1440. február 21-én, négy hónappal férje halála után, Komáromban hozta világra,– ezért Utószülött László néven is számon tartja őt a történelem. A három hónapos kisdedet 1440 májusában Székesfehérvárott koronázták meg.
A koronázási szertartáson Kottanerné tartotta kezében a jövendő uralkodót, aki magyar, cseh és horvát király, illetve Ausztria hercege, majd főhercege lett, de tizenhét esztendősen elhunyt. Ő volt a második, Habsburg-házból való király Magyarországon, de az egyetlen, aki Magyarország területén született.
Pap Gábor, kiváló Szent Korona kutatónk arról ír Angyali korona, szent csillag c. könyvében, hogy az a magyar király, akit nem a hagyományok szerint koronáztak meg beavató koronánkkal, képtelen sikeresen betölteni országvezetői szerepét. V.László esetében törvénytelenségek, hagyományszegések egész sorozata fordult elő, például: hiányoztak a szertartáson a koronaékszerek – az országalma, a jogar meg a kard is. Már maga a tény, hogy a királyt nem a rendek egyetértésével szemelték ki, s ráadásul koronarablás történt, bizonyítja Pap Gábor igazát.
A cselszövő komorna nevéhez politikatörténeti és művelődéstörténeti érdekesség is fűződik: memoárja, melyben V.László születéséről és koronázásáról is beszámol, az első fennmaradt magyarországi német nyelvű emlékirat. Benne olvasható az is, hogy mivel Komáromban egyazon napon találkozott a Szent Korona és a későbbi király, az eseményt mind Erzsébet királyné, mind komornája kedvező jelnek tartotta.
Komáromban a király születésének emlékét négy korona-más is őrzi: ezek V. László mellszobrának, valamint Szent István lovas szobrának alkotó elemei, de látható egy-egy stilizált korona-más is az Európa-udvarban, illetve CSEMADOK-székház kertjében.
Legbecsesebb nemzeti ereklyénk a történelem viharai folyamán nemcsak Komáromban, de a Magyar Királyság ma Szlovákiához tartozó számos más településén is tartózkodott. Pozsony sokáig koronázó város volt, de eljutott a korona Zólyomba, Trencsénbe, Kassára, Eperjesre is, és Ipolybalog községben is töltött egy éjszakát.
Batta György, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47925″}
