105 éve, április 10-én látogatott Theodore Roosevelt Pozsonyba. Apponyi Albert éberhardi birtokán fogadta a volt elnököt, a fogadóbeszédet pedig Jankovics Marcell pozsonyi író, ügyvéd, hegymászó, országgyűlési képviselő mondta.
A Magyar Hírlap tudósításából olvashatnak részleteket:
„Vasárnap délelőtt fél tizenegy órakor érkezett Bécsből Pozsonyba Roosevelt Tivadar, az Egyesült Államok volt elnöke. Szombaton még úgy látszott, hogy a város közönsége nagyobb érdeklődés nélkül fogadja Rooseveltet. A város idegenforgalmi bizottságának azonban vasárnap reggelre díszt öltött szinte az egész város. A fő utak gyönyörűen föl voltak lobogózva, egyes házakat szőnyegekkel és füzérekkel is megékesítettek. Néhány csillagos amerikai lobogó is volt látható. Délelőtt tíz órakor már az utcán volt az egész Közönség, a mely zsúfolásig megtöltötte azokat az utcákat, ahol Roosevelt fogatának el kellett haladnia. Ebben az időtájban egy németül beszélő cilinderes férficsoport haladt át a városon, vagy hetven úriember, a kik aztán beértek a Savoy-szállóba. Az idegen azt hihette, hogy a törvényhatósági bizottság tagjai verődtek össze, hogy testületileg vonuljanak ki az állomásra, a város nagy vendége elé. Pedig ezek az urak nem pozsonyi városatyák, hanem bécsi szabadkőművesek voltak. Nem is Roosevelt kedvéért jöttek Pozsonyba, hanem azért, hogy a Savoy-szállóban lévő termükben gyűlést tartsanak. Bécsben minden titkos társulás tiltva van. Az ottani szabadkőművesek úgy segítenek magukon, hogy hetenként egyszer testületileg átvándorolnak Pozsonyba, s ott gyűléseznek. Mind a három bécsi szabadkőműves-páholy így cselekszik.
A vasúti állomás peronján 10 órakor kezdett gyülekezni a közönség. Föltűnést keltett, hogy a pályaudvaron még csak egy lobogót sem tűztek ki. Tíz órakor érkezett meg Éberhardról Apponyi Albert Gróf, a kinek a feje szombati balesete következtében a homloka fölött köröskörül fekete selyemturbánnal van bekötve. A volt kultuszminiszter vidáman beszélt a város uraival balesetéről, aztán a fővárosi újságírókat fogadja. Munkatársunk kérdésére mosolyogva mondja:
– Nem anarkista merénylet történt, hanem házi baleset. A kisleányommal szombat délután kocsikáztam s aztán lebuktam a kocsiról. De lássa, itt vagyok s semmi komolyabb bajom nincs. Apponyi ezután a fővárosi újságírókat meghívta Éberhardra:
– Szívesen látom az urakat, gondoskodtam ellátásukról. De sajnálatomra előre is jeleznem kell, hogy Éberhardon Roosevelt közelébe nem férkőzhetnek. Ez tisztára magán jellegű látogatás, a volt elnök pihenni jön hozzám. S én kénytelen vagyok megőrizni nyugalmát. (…)
(…) A bécsi gyorsvonat fél tizenegykor robogott be a pályaudvarra, a melynek peronja ekkorra már egészen megtelt közönséggel. (…) A berobogó vonatot a közönség élénk éljenzéssel fogadta. (…) A nagy embert láthatóan meglepte és meghatotta a lelkes fogadtatás. Halkan odaszólt a New York Herald újságírójának. – Végre barátok közt vagyok.
Érdemes elolvasni, hogy a korabeli tudósítás mennyire jól, részletesen és élethűen írja le a volt elnök személyét:
Roosevelt fedetlen fővel állt a szalonkocsi előtt. Fekete zsakettöltözetben (zsakett, francia eredetű szó, ünnepélyes fekete férfikabát – a szerk.) volt, bal karján sárga utazóköpeny átvetve, jobb kezében fekete puha kalapját tartva. Rendkívüli megragadó jelenség. Középmagas, erővel tejes, férfias tartású termet. Szélles válla, domború melle van. Feje, arca inkább hollandi, mint angol. Aranyosbarna nem ritkalló haja oldalt választva, kissé göndörödő. Arca borotvált, bajusza nyirott, szürkülő. Arcszine is üde, aranyos barna, szinte csak néhány árnyalattal halványabb, mint a frissen vágott rézé. Acélszürke, tiszta fényű szemén, keretnélküli cvikkert (csíptetős szemüveg, szár és néha keret nélkül az orr tövére erősítve viselik – a szerk.) visel, a mely egyszerű fekete zsinórra van kötve. Az egész ember csupa erő, energia és izom, csupa derült biztonság. Arcjátéka élénk; vidáman mosolygó, mikor kellemes szavakat kísér, majd megkapóan komollyá változik, mikor ünnepies szavak hangzanak el.
Roosevelt először Apponyi Albert grófot üdvözölte szíves kézszorítással. A gróf pár üdvözlő szót váltott a volt elnökkel, bemutatta neki Brolly Tivadart, Pozsony polgármesterét, aki magyar nyelven röviden üdvözölte Rooseveltet a város közönsége nevében, majd szavait Jankovics Marcell tolmácsolta angol nyelven. Ezután az pozsonyi író ügyvéd szólt a vendéghez, ugyancsak angolul:
Polgármesterünk után én mondok Önnek Istenhozottot régi történelmi városunkban, mélységes, őszinte, igaz magyar Istenhozottot. Boldogok és büszkék vagyunk, hogy üdvözölhetjük a nagy férfiút, kinek élet-célja népének jóléte, nemzetének boldogsága volt. (…) Végtelenül nagyra becsüljük látogatását, s midőn folytatja útját, hogy meglátogassa városunk díszpolgárát, a mi szeretett és bámult Apponyi grófunkat, csak azt sajnáljuk, hogy az időnek szárnya van, és újra elhagy bennünket. Ámde ha visszatér hazájába, őrizzen meg egy kis helyet nemes szívében számunkra is, emlékezzék, (…) hogy messze magyarnak hirneves földjén él egy nemzet, melynek hazaszeretete lángoló, mely lelkesedik minden magasztos célért, mely ezer esztendők viharában férfiasan megállta helyét Isten és ember előtt. Érezze át, a mit nagy költőjük Longfellow mond: „Nem a szülőhely volt a kötelék, hisz elválaszt a nyelvnek tengere, de a népeket összekapcsolta a remény, vágy és küzdelem szent célokért.”
Jankovichnak nagy lelkesedéssel elmondott beszédét a közönség zajos éljenzéssel kísérte. Ezután Roosevelt beszélt angol nyelven a következőket mondva:
Polgármester ur, vendéglátóm és magyar barátaim. Igazán büszke vagyok, hogy itt lehetek ebben a történelmi nevezetességű országban. Mindig a legnagyobb mértékben érdeklődtem (…) az önök országának története és fejlődése iránt. Mint olyan embernek, a ki az Egyesült Államok nyugati részében a cowboyok között nőttem föl, különösen érdeklődnöm kell az Árpád alatt bejött lovas nemzet rendkívüli életpályája iránt, mely őket a világ egyik legnagyobb nevezetességű nemzetévé tette. Van valami merészség, valami szabadság és lelkesség a magyar jellemben, a mely mindig imponált nekem. Köszöntöm még egyszer önöket és örülök, hogy itt lehetek körükben.”
Az amerikai elnök beszédét Jankovics Marcell tolmácsolta és Roosevelt minden lefordított mondata után tapsoltak a jelenlévők. Jankovics, miután 1939 után Pesten kényszerült letelepedni, utolsó éveiben, kiadatlan művében, a Száz percben úgy ír erről a szituációról, miszerint nagy várakozás előzte meg ennek a nagy embernek a szavait, de miután beszélt, az embereknek és magának Jankovicsnak hiányérzetük volt, mivel mindnyájan valami mást vártak Roosevelttől. Ennek ellenére az amerikai elnök pozsonyi látogatása sikeres volt, s elmondása szerint Apponyi éberhardi birtokán is tudott pihenni.”
MJ, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”38046″}
