A történelmi Hont megye északkeleti csücskében, Kékkő, illetve a nógrádi határ közelében települt egykor a két evangélikus szlovák kisközség: Alsó- és Felsőpribél. 1966-ban egyesültek, s azóta Príbelce a helység neve. Pribél egykor Hont vár és a Hontpázmány nembeliek földje volt. A helynév először 1244-ben fordult elő IV. Béla okiratában Prebul alakban.
A falut 1773 előtt Alsó- , illetve Felsőpribélnek (Ober, Unter Pribel, Horné, Dolné Príbelce), 1808 előtt Pribélynek, a
XX. század elején pedig Alsó- és Felső-Fehérkútnak nevezték. Az utóbbi tudatos magyarosítással keletkezett, s a névalak „megalkotásába belejátszott a falu határában folyó Fehér-patak”. (Kiss 1988,78)
A nyelvhatáron települt hagyományőrző falvak az Osztrák-Magyar Monarchia idején sem magyarosodtak el, annak ellenére sem, hogy a falu mai honlapján XIX. század közepi magyarosításról, a szlovák nyelvű oktatás elnyomásáról olvashatunk (http://www.pribelce.ocu.sk/historia.html). Sőt, a mai idősebb adatközlők azt is tudni vélik, hogy a múltban néhány, délvidékről ide került pásztorember, béres nősülés útján a faluban ragadt, nyelvet és vallást cserélt. A nemzeti öntudat ápolásában pedig nagy szerepe volt az evangélikus egyháznak. A külföldi egyetemeket végzett papok mindig nagy gondot fordítottak a népművelésre is: meghonosították itt például a méhészetet és a gyümölcstermesztést, szorgalmazták a népi színjátszást, iskolafenntartóként szlovák nyelven oktatták az ifjúságot. A faluban olyan jelentős személyiségek tevékenykedtek, mint Daniel Petian (1772-1828) evangélikus lelkész, akit például a szlovák művelődéstörténet is számon tartott. Azon kívül, hogy a népdalok és mondák kiváló gyűjtője volt, 
Pribélen a népet a szőlőművelésre és a gyümölcstermesztésre is megtanította. A szlovák nemzeti mozgalom egyik szervezője, a Matica slovenská későbbi elnöke, a népszínműíró és szerkesztő Viliam Palulíny-Tóth (1826-1877) egy ideig az itteni Laszkáry családnál nevelősködött, akárcsak 1844-46-ban Samuel Kramár (1821-1886) szlovák nemzetébresztő, a Štúr-nemzedék tagja, a Matica slovenská alapítója. De nevelősködött a faluban Scholz Vilmos, Mikszáth kedvenc selmeci némettanára, a Petőfi Kör vezetője is. Aztán pribeli tanító volt a szabadságharc előtt az a Ján Rotarides is (1822-1861), aki Janko Kráľ szlovák költővel barátkozott, s aki a nemzeti és szociális szabadság kivívásáért szervezett errefelé lázadást. Köztudott, hogy ennek megítélése a szlovák és a magyar körökben nem volt azonos. Hisz a szabadságharc mozgatói maguk is az általános emberi jogok kivívását tűzték zászlajukra, s ebben kellett volna minden nemzetnek, nemzetiségnek összefognia. Arról is tudunk, hogy a Pribélen szerveződött lázadók olyanokkal is szembefordultak, akik a szabadságért életüket áldozták. Ilyenek voltak például a közeli Sülyki pusztáról származó Gracza-tetsvérek, akiknek Pribélen is volt birtokuk, s akiket a szlovák nép védett meg akkor, amikor támadóik el akarták őket hurcolni (Csáky :2004,23).
A pribéliek a mai adatközlők szerint is jól érezték magukat a magyar falvak közelében. Különösen a csábiakkal 
alakítottak ki jó kapcsolatokat, akik „gatyástótoknak” nevezték a pribélieket. Hogy az egyszerű falusi emberekben ma sincs gyűlölet a magyarság iránt, azt a temetően és a templomkertben álló és tiszteletben tartott régi magyar sírjelek is bizonyítják.
Az evangélikus temetőben egymás mellett láthatók a Laszkáry család sírjelei. A Laszkáryak sokáig földesurai voltak a helységnek, jelentős tisztségeket töltöttek be a vármegyénél, sőt országos szinten is, s támogatták az evangélikus egyházat. A legrégibb sírjel Laszkáry Istváné. A vörös színezésű gránit sírjel teteje legömbölyített, szomorúfüzes díszítéssel. Az oszlopon ez a felirat áll: „LASZKÁRY ISTVÁN/ született 1776. július 14,/ meghalt 1852. martius 28./ áldás poraira/ állították gyermekei/ kegyeletből.” Mellette egy szürke gránit csúcsíves, ugyancsak szomorúfűzzel díszített obeliszk áll, rajta az alábbi sírfelirat olvasható: „ Itt nyugszik LASZKÁRY ETELKA/ született 1841. október 30-án/ meghalt 1890. márťcius 15-én/ Szülői és testvérei emelték/ szeretetük jeléül/ Béke poraira”.
Laszkáry István és Szentiványi Fruzsina gyermeke volt többek közt az a Laszkáry Miklós, aki 1839-ben Hont megye alszolgabírója, 1949-ben pedig alispánja volt. Az ő birtokán szervezte a néplázítást a már említett Kráľ és Rotarides. Laszkáry Miklós nagy támogatója volt az evangélikus egyháznak, s házánál nevelősködött 1859-ben Dedinszky Lajos későbbi ev.esperes, egyházi író. Laszkáry is Pribélen nyugszik, az előbb bemutatott obeliszkhez hasonló az övé is, melyre ez a felirat került: „LASZKÁRY MIKLÓS/ született 1812. november 16./ megh. 1889. jún. 30./ Béke legyen/ a szerető jó férj és apa/ drága hamvai fölött”. Ugyanilyen sírjel áll felesége hamvai felett. Felirata a következő: „LASZKÁRY MIKLÓSNÉ/ született DACSÓ AMÁLIA/ született 1819. április 4-én/ meghalt 1894. november 25-én/ Béke legyen/ a szerető feleség/ a legjobb anya és nő/ drága hamvai fölött”.
Laszkáryék gyermekei ugyancsak jelentős szerepet töltöttek be a közéletben. Ödön magyar királyi pénzügyi tanácsos lett, Ferenc a megyénél és az egyháznál töltött be tisztségeket, Laszkáry Pál pedig Hont megye árvaszéki elnöke és a Honti Evangélikus Egyházmegye felügyelője volt. Sírja szintén Pribélen található, ezt olvashatjuk feliratán: „LASZKÁRY PÁL/ született 1848. november 16-án/ meghalt 1910. szeptember 10-én/ Aki szeretteink/ emlékezetében él/ az nem halt meg/ az él velünk és bennünk/ nyugodjék békében/ az örök világosság
fényeskedjék neki”.
Mint említettük néhány magyar feliratozású sírjel a templomkertben is látható. Az egyhajós evangélikus templomot eredetileg a XIII. században építették gótikus stílusban. A XVII. században átépítették és erődítették. Monumentális tornyával messziről felhívja magára a figyelmet. Mennyezete fakazettás, oltára 1769-ből való barokk munka, szószéke ugyanebből a korból származó barokk alkotás. Eredetileg természetesen ez a templom is katolikus volt, oltára mögött egy csodatevő gyógyforrással, melyhez még később is jártak a búcsúsok, de – a hagyomány szerint – az egyik evangélikus lelkész ezt betemettette.
A templomkertben áll egy szépen felújított Gracza-sírkő. A szürke gránitból készült, keresztalakzatban végződő sírjelen ez a szöveg áll: /GRACZA/ VLADÁR TERÉZIA/ megh. 1832-ik évi august 14-én/ és férje/ GRACZA JÁNOS//megh. 1859. június 20-án/ Elfelejthetetlen szüleik/ hamvainak emlékére gyermekeik”.
A Garcza család egykor a mai Lukanényéhez tartozó Sülyki-pusztán lakott, itt volt a kúriájuk és gazdasági központjuk. János és Terézia fiúgyermekei közül négyen is részt vettek a magyar szabadságharcban. Közülük talán Antal volt a leghíresebb, legismertebb. Gracza Antalról Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula is megemlékezett. Nevét hajdan rettegték a császáriak, hisz ott volt a honti mozgalmakban, híres gerillacsapatával pedig részt vett a komáromi,a nagysallói, a szélaknai s a váci ütközetekben. A szabadságharc után sem tette le a fegyvert. Kossuth után akart menni, de az Alföldön orvul meggyilkolták őt. A Graczák evangélikusok voltak, anyaegyházuk Pribél volt, melyet szintén támogattak, s valószínűleg ezért kerülhetett a szülők sírja is ide.
Van még egy magyar feliratú szomorúfüzes márvány sírkő a templomkertben. Az egyik evangélikus lelkészé, Stúr Károlyé ez, az alábbi szöveggel: „ Itt nyugszik/ Istenben boldogult/ STÚR KÁROLY/ ág. hitv. ev. lelkész/ 1820-1893/ mint lelkész/Fehérkúton/ 48 éven át működött/ Béke poraira”.
Csáky Károly, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”53599,53212,53167,53004,52907,52848,52649,52695,52006,52267,52290″}
