Zebegényben újraszentelték a Trianon emlékhelyet, a felújított országzászlót és az első világháborús hősök emlékművét. Az ünnepségen beszédet mondott a komáromi tanár Fehér István is, aki ötödik éve küzd állampolgárságáért.
2015. napisten (június) havának hatodik napján, szombaton a csodálatos időjárás is kegyeibe fogadta azt a tömeget, akik ellátogattak Zebegénybe. Az országos közadakozásból létrejött TRIANON emlékmű 1935 és 1938 között épült meg, de befejezni nem tudták. 1945 után egyre pusztult, míg 1964-ben „mentőötletként” kilátóvá alakították. Ötven évig üzemelt így, elfedve eredeti funkcióját. Az emlékmű területét 2000-ben nemzeti emlékhellyé szentelték, s egy újabb, 2014-es összefogásnak köszönhetően mostanra megújult.
Az emlékmű megálmodója és tervezője, Maróti Géza (1875-1941) építészt, szobrászt volt, mondotta Hutter Jánosné, a település független polgármestere a Kálváriadombon álló emlékműegyüttes történetét felidézve. A megemlékezés tehát egyúttal tisztelgés is a világban megbecsült építész előtt, akinek nevéhez köthető például a Mexikói Opera és Nemzeti Színház belsőépítészeti és díszítőszobrászati munkái, Detroit épületeinek bronz- és gránitszobrai, valamint épületplasztikái. Magyarországon egyebek mellett a Zeneakadémia homlokzatának szobrai.
Zebegényben nyolcvan év elteltével fejeződött be Maróti Géza alkotása, az építész születésének 140. évfordulóján a megálmodott emlékhely teljessé vált.
Az ünnepségen Beer Miklós váci megyés püspök felszentelte az emlékművet, majd a református, az evangélikus és az unitárius egyház képviselőivel közösen megáldották az első világháború tíz zebegényi hősi halottjának emlékhelyeit is.
Beszédet mondott Harrach Péter parlamenti képviselő a KDNP frakcióvezetője, és a felvidéki tanár Fehér István Komáromból, aki odahaza ötödik éve küzd állampolgárságáért néhány kitartó társával, s akit gyakran láthatunk, hallhatunk ünnepségek, megemlékezések szónokaként a gúnyhatárokon belül és kívül is.
A megemlékezés végére Versailles-ból megérkezett Drábik János, az ismert közíró, akit a tömeg örömmel hallgatott meg arról, mit is mondott 2 nappal előtte a Trianon kastély tövében az épp 95 évvel ezelőtti gyalázattal kapcsolatosan. Mondandójának lényege, hogy mindenképpen kérni kell hivatalos fórumokon is a diktátum felülvizsgálatát és az abban hamis adatok alapján megállapított határok békés úton történő megváltoztatását, melyre éppen Európa szerte épp az elmúlt 25 esztendőben számtalan precedens van!
Alább Fehér tanár úr beszédét teljes egészében közöljük:
„Számomra nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek, és honfitársként üdvözölhetek minden emlékezőt!
95 évvel ezelőtt a magyar nemzet talán legnagyobb tragédiájára ébredt! Trianon gyalázatáról már nagyon sokan és sokszor, sok mindent elmondtak. Én egy olyan családban nőttem fel a felvidéki Bátorkeszi, községben, ahol főleg édesapámnak köszönhetően már egészen kicsi korban a tudatomba égett, hogy a mi létünk az akkori Csehszlovákiában merőben más, mint – ahogyan apám mondani szokta volt – az újkori honfoglalóké, akik üres zsebbel jöttek, ideköltöztek a mieink helyébe, majd minden az ölükbe hullott, mint a mesében! Az elszakított területeken minden rögbe sorsok, tragédiák és mérhetetlen mennyiségű bánat szorul.
A szomorú sorsok azokéi, akik még ma is itt vannak közöttünk. Tragédiák, melyek azokéi, akiket az akkori győztesek pökhendi és megalázó gőgje sok esetben, egyenesen a halálba kergetett!
A bánat, kedves barátaim, a miénk, akik beleszülettünk egy olyan országba, majd ki tudja hogyan, de átkerültünk egy másikba, amely elődeink vérét szívja mind a mai napig, a mi szülőföldünkből. Közülünk ma már senki nem tudja összeszámolni, hányszor hallgatta felmenőinek kitelepítési és deportálási történeteit újra és újra. A felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki magyarságot a gyalázatos trianoni diktátum óta nap, mint nap gúnyolják, megalázzák. Mindezt teszik vagy a fokozatosan kialakult felsőbbrendűségi érzéseiktől vezérelve, vagy akár rejtett kisebbségi komplexusaikat gyógyítgatva, de a végeredmény mindig – immáron lassan egy évszázada ugyanaz: szeretnének tőlünk minél előbb megszabadulni, éspedig bármilyen áron!
Meg kell, hogy említsem persze azt is, hogy a bécsi döntések után – igaz, háborúval fűszerezve, de – volt néhány reményteljes esztendő, amikor joggal gondolhattuk: mégis létezik a mi számunkra is igazság. Sajnos, a vesztes háború után bekövetkezett, ami várható volt: valójában a felvidéki magyarság fizikai likvidálása, ill. szülőföldjéről való elűzése volt, de ma is ugyanúgy ez az újkori honfoglalók célja! Az internáló táborok létrehozása, a tömeges kiutasítások, a munkaszolgálatok, a csehországi modernkori rabszolgaság, a lakosságcserének álcázott kiűzetés a szülőföldről, az ún. „reszlovakizáció”, deportálás a marhavagonokban, a kegyetlen hidegben, az agyonhallgatott tömeggyilkosságok az elszakított területeken mindenütt, és egyfajta bolsevista fűszerként a „málenkij robotnak” álcázott genocídium!
Kedves Barátaim, mindez azt eredményezte, hogy a gyalázatnak 1945 és 1949 közötti éveiben nálunk a Felvidéken, levéltári adatok szerint is, 285 ezer magyarral lett kevesebb! Ehhez, még hozzá kell tenni, hogy a különböző megfélemlítések és kényszerintézkedések következtében, bizony kb. 400 ezer fő kérte a szlovák nemzetiség felvételét.
Kérdezzük tehát mi magunk, de porig alázott felmenőink nevében is: ez pl. itt és most, a ma Magyarországában, vajon miért nem holokauszt? És még egy kérdést kell, feltegyünk a mai hatalmasoknak idehaza és az állítólag demokratikus és humánus Európai Uniónak is: tőlünk mikor és kik kérnek majd bocsánatot? És akkor az erkölcsi-anyagi kártérítésről még nem is szóltam! Mikor jön el végre az idő, hogy a mindenkori magyar kormányok legelső és legfontosabb feladata az lesz, hogy mindenekelőtt a magyar nemzeti ügyekkel foglalkozzék úgy itt, a csonka hazában, de az elszakított területeken is?
Sok százezer külhonba kényszerített sorstársam nevében is ma azt mondhatom, nekünk előre kell nézni, mert immáron 95 éve, előbb a mi felmenőink voltak elsődleges szenvedői ezeknek a szomorú és tragikus időknek, ma pedig ugyanezt mi éljük meg! Mégis, mi az utódainknak, de a saját lelkiismeretünknek is tartozunk azzal, hogy helyükre rakjuk a dolgokat, hiszen ahogyan mondani szokás – és ezt üzenjük minden rosszakarónknak – az igazságot és a rendet is meg lehet szokni!
Ezért mondjuk hát ki – amit 1989 utáni a politikusok kormányban vagy ellenzékben bárhol, az elbitorolt területeken, vagy az anyaországban egyaránt nem tettek meg, hiába küldtük őket a parlamentekbe – tehát hadd mondjam ki: a magyarság megmaradásának nincs és nem is lehet más alternatívája, mint a teljes körű területi autonómia a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Délvidéken, méghozzá nem majd, hanem MOST, AZONNAL!
Hiszen a magyar területeket elbitorló, újonnan keletkezett országok a Trianonban aláírt dokumentumokból a magyarsággal kapcsolatosan SEMMIT SEM TARTOTTAK BE, DE UGYANÚGY SEMMIT NEM TARTANAK BE NAPJAINKBAN SEM! 1989 az állítólagos rendszerváltás és bársonyosnak minősített állítólagos forradalom óta a statisztikai adatok szerint nálunk, a Felvidéken kb. 110-120 ezer magyarral van kevesebb! Ezért nincs helye annak, hogy rajtunk is eluralkodjék a kishitűség vagy a kicsinyes anyagi életfilozófia, amit ma a magyar nyelven sugárzó televíziók és magyar nyelvű újságok, folyóiratok közvetítenek a fiatalok és mindenki irányába, mert úgymond „ez az új idők divatja, az új, liberális felfogás és életfilozófia, ez az európai trendi”.
Nem nyugszunk bele, mert az igazságot nem lehet, és nem szabad besöpörni a szőnyeg alá, ahogyan ezt lassan 100 éve teszik a gúnyhatárokon belül és kívül! Nyilvánosan hangozzék tehát el, hogy nem adjuk – nem adhatjuk fel, és követeljük vissza mindazt, ami alanyi jogon jár nekünk, mert több mint ezer éven át a miénk volt: az őseink verejtékével megművelt és vérével is sokszor megpecsételt szülőföldünk!
Igen, ezt a földet csak akkor tudjuk igazán magunkévá tenni, ha elfoglaljuk! Hogy mire gondolok? Arra, hogy a gyermekeinknek nincs mit keresni szlovák, ukrán, román, szerb vagy horvát óvodákban, iskolákban. Arra is gondolok, hogy az elbitorolt területeket sürgősen be kell lakni, nekünk magyaroknak kell benépesíteni! Kiváló, de egyúttal intő példa is erre Koszovó esete, ahol az albánok 92%-os többségbe kerültek, s kikiáltották függetlenségüket, amit előbb vagy utóbb mindenkinek, a szerbeknek is el kell ismerni!
Trianon gyalázata ma is folytatódik, a Kisantant sajnos ma is él.
Ennek ékes példája, ahogyan Brüsszelben azonnal zárják soraikat, a liberális, szocialista csaholók, közöttük a Magyarországról érkezettek is, ha a magyarok ellen kell elmarasztaló döntéseket hozni, vizsgálatokat, eljárásokat indítani, ha a magyarok saját igazukat próbálják keresni Brüsszelben vagy Strasbourgban! Ahonnan én jövök, ott még az is megtörtént – talán hallottak is róla – hogy 2007-ben, a pozsonyi parlament örök időkre érinthetetlenné tette a beneši dekrétumokat, a kassai kormányprogramot, vagyis kimondta örökre, hogy nincs, és nem is lesz semmiféle bocsánatkérés, netán kárpótlás a kitelepítések és deportálások miatt! Örök időkre háborús bűnös marad mindenki, aki magyarként akar élni a Felvidéken, amely egyébként több mint 1000 éve a saját szülőföldje! Ma velünk megtörténhet az is, hogy nyelvi jogainkat korlátozzák holmi nyelvtörvénnyel, vagy az, hogy tanítási órámra egyenruhás rendőrök jönnek be, hogy a diákok szeme láttára megalázzanak úgy, hogy próbálják elvenni személyi irataimat, mert szerintük ott én már nem vagyok állampolgár! Megtörténik az is, hogy adófizető becsületes polgárokat húznak ki a lakossági nyilvántartásból, hogy elveszítik szavazati jogukat, rendőrségi kihallgatásokkal zaklatnak, hogy teljes mértékben ellehetetlenítik mindennapjainkat és még folytathatnám. Hogy miért? Azért, mert sajnos mindezek tudatában csak páran, de nyilvánosan is felvállaltuk, hogy a magyar nemzethez tartozunk, magyar állampolgárok is lettünk, hogy szülőföldünk mellett mi is hazát szeretnénk, de úgy, hogy nem akarunk ismét földönfutókká válni, és eszünk ágában sincs elmenni otthonainkból! Még mindig nem hisszük el, hogy a 21. században ismételten megtörténhet az a gyalázat, amely mély gyökereit Trianonban eresztette! Ugyan mit mondhatunk arra, hogy a szlovák alkotmánybíróság többéves huzavona után felvidéki állampolgárságunk megvonása ügyében egy olyan döntést hoz, hogy nem is hoz döntést, ezzel odahaza jogorvoslatra lehetőségünk nincs! Ez sajnos egyáltalán nem tréfa, ez maga a kőkemény felvidéki valóság!
Joggal kérdezhetjük tehát az unió vezetőitől, de a magyar kormány felelőseitől is: ezt hogyan lehet megengedni egy uniós, egy magyar állampolgárral szemben? Hiszen bennünket a felvidéken immáron ötödik éve kizárólag magyar állampolgárként zaklatnak, üldöznek nap, mint nap. Lehetetlenné teszik a hétköznapi életvitelünket, öt éve a bizonytalanság az, ami jut nekünk csupán csak azért, mert szülőföldünkön merünk, pontosabban próbálunk magyarként élni és megmaradni!
Európa, de világszerte is új államok keletkeztek, legtöbbjük az EU és az USA hathatós támogatásával! Példaként álljon itt Koszovó, amely soha a történelemben nem is létezett, mint önálló állam! De nekik szabad, mert ez nyilvánvalóan jó szolgálatot tesz valakik – és mi tudjuk, hogy kik – önös, elsősorban anyagi érdekeinek! Ma pedig mi is van? Csupán annyi, hogy Koszovó a független állam, gazdasági menekültjei elárasztják pl. Magyarországot is!
Ugyanez a demokrácia a többségi népszavazás alapján viszont nem jár sem a Krím félszigeti orosz-tatár többségnek, sem Európa legnépesebb kisebbségi megalázott sorsba kényszerített nemzetének, a magyarnak! Csak rá kell nézni Európa térképére az elmúlt 25 évre visszamenőleg. Határok változtak meg, s úgy tűnik, még nincs is vége. Trianon akkori hatalmasai már a gyalázat másnapján, vagy egyesek 1-2 évvel később ugyan, de elismerték, hogy nemzetet így még nem aláztak, nem büntettek meg, mint a magyart. Többen közülük memoárjaikban leírták, hogy nem voltak igazságosak a magyarokkal szemben, amit előbb vagy utóbb, de korrigálni kell! Mondták ők maguk. És mi van velünk most is? Még mindig a bűnös nemzet teóriája, a „merjünk kicsik lenni” dogmája, és a „legyünk tekintettel a mások érzékenységére”, ….. töltik ki napjainkat! De miért is?
A deportálások miatt 30 kilós csomagokkal a mínusz 20-25 fokos hidegben, a marhavagonokban, vagy a kitelepítések által is szétszakított családok fájdalmai, soha be nem gyógyuló sebei miatt?! Velünk ki és mikor foglalkozik már végre? A mi fájdalmunkat mikor teszik kötelezővé egy idegen ország egyetemén tananyagként? Kik és milyen alapon dönthetnek állandó jelleggel felettünk? Hogyan lehetséges az, hogy a nemzetben, az igazság feltárásában gondolkodókat, cselekvőket itthon bélyegzik meg, nevezik magyarkodónak, genetikailag alávalónak, és azt is mondják – épp a minap – az arcunkba, hogy mi megérdemeltük Trianont!
Rászolgáltunk a gyalázatnak minden formájára, mert mi igenis bűnös nemzet vagyunk! A Magyarok Világszövetsége itt a Csonkahonban, a CSEMADOK kulturális szervezetünk pedig a Felvidéken nem kap az állami költségvetésből hosszú évek óta egyetlen fillért sem! Biztos, hogy ez így jól van? Ez így a normális? Vajon hány hasonló példa létezhet még Európában?
Tisztelt emlékező közönség! Csak költői a kérdésem: valóban ezt kell megélnünk még ma is a Kárpát-haza minden szegletében, nemzeti kormányzás ideje alatt is? MIÉRT? ÉS MIKOR LESZ MÁR ENNEK VÉGE? Az idő, kedves nemzettestvéreim sajnos már párszáz éve nem nekünk dolgozik, ez tény! Ha nem állunk a sarkunkra, megérdemeljük a sorsunkat, mert valóban úgy néz ki, hogy a gyáva népnek a maradék földjét jelenleg is húzzák, rabolják a talpa alól! Már elfelejtettük volna a haza bölcse, Deák Ferenc intelmét, hogy csak az nem lesz a miénk, amiről önként mondunk le!
Végezetül mártír – írónk, költőnk, gondolkodónk Wass Albert szavaival köszönök el önöktől, amit egyúttal üzenetnek is szánok mindenkinek a Kárpát-medencébe, mert mélyen hiszek benne: „Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.”
Hát ehhez tartsuk magunkat és legyünk őszinték, elsősorban önmagunkhoz és reménykedjünk a mi Istenünk segítségében, de küzdjünk is azért, hogy Trianon gyalázata ne érje meg, ne érhesse meg a centenáriumot!” – mondta beszédében Fehér István.
Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>.
