Nem túlságosan közismert tény, hogy a 2. világháború utolsó szakaszában, 1945 telén és tavaszán az erőteljes szovjet előrenyomulás következtében visszavonulni kényszerülő német hadsereg mellett a korábban velük együtt harcoló magyar hadsereg számos kisebb-nagyobb alakulata is akarva-akaratlanul nyugat felé sodródott.
Április közepén, amikor már egész Magyarország a Vörös Hadsereg ellenőrzése alá került, a magyar katonák tízezrei voltak Nyugaton. Ezen egységek egy része egyszerűen feloszlott, és mindenki úgy menekült, ahogy tudott; mások megadták magukat, s többnyire szovjet, kisebb részt amerikai fogságba kerültek.
Több ezer magyar katonát a korabeli zűrzavaros események a Cseh-Morva Protektorátus területére sodortak, ahol egy részük átállt a cseh ellenállás oldalára és aktívan bekapcsolódott a németellenes harcokba is. Ezt bizonyítják egyebek között a Dél-Morvaországban és Dél-Csehországban található 2. világháborús magyar katonasírok, néhány település korabeli krónikája és a cseh ellenállás résztvevőinek visszaemlékezései.
A magyar egységek és katonák csehországi tevékenységéről számos, olykor egymásnak ellentmondó híradás, bizonyíték maradt ránk. Az alábbiakban – a 2. világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmával – ezekből emelnék ki néhányat
Fryšava (Březany)
A mai Břežany – az alig néhány száz lakosú kis település, amely 1945-ben még a Fryšava nevet viselte, és döntően német nemzetiségű lakosai voltak – szélén álló kastély parkjának egyik sarkában van a Hedvig-rendi nővérek temetője. Ott egy 2. világháborús sírban hét magyar honvéd nyugszik.
Az évtizedek óta mentálisan sérült gyermekek intézetének helyet adó kastély 1926 óta a Hedvig-rendi nővérek tulajdona. Ez a magyarázata annak, hogy a temetőben az egykoron kastélyban élő nővérek több tucatja van eltemetve.
A Znojmói járásban, az osztrák határ mellett fekvő település 1945-ben magyar források szerint magyar szempontból fontos esemény színhelye volt.
A temető közepe táján, a jobb oldali szélső sorban lévő magyar honvédsír ma semmiben sem különbözik a nővérek sírjától.
A magyar katonák eredetileg a falu temetőjében voltak eltemetve, és csak röviddel a háború után vitték át a holttesteket a kastélyparkban lévő, tulajdonképpen egyházi, Hedvig-rendi temetőbe.
Az egyszerű sírhely fehér márványlapján a következő cseh nyelvű felirat olvasható:
Cziba Ferenc
a
6 maďarských vojáků
+duben 1945
R.I.P.
Tehát Cziba Ferenc és hat magyar katona, a halál időpontja: 1945 áprilisa. A latin rövidítés jelentése: Béke poraikra.
Anežka-nővértől, a kastélyban élő Hedvig-nővérek elöljárójától kapott ismeretlen eredetű feljegyzésből az olvasható ki, hogy a magyarok – Csatáry Dániel, Cziba Ferenc, Cziput József, Horváth Lajos, Kovács István, Szabó Ferenc, Szabó Menyhért – nem 1945 áprilisában, ahogy a sírfeliraton van, hanem május 5-én haltak meg.
A helyi katolikus plébános és amatőr helytörténész Petr Bartoněk szerint viszont a katonák mégis áprilisban haltak meg. A temető sírjairól készült feljegyzésben – véli a pap – nem az elhalálozás dátuma, hanem a katonák első eltemetésének dátuma szerepel. A pap szerint erre még a falusi köztemetőben került sor, onnan csak néhány hónap múlva lettek a földi maradványok átszállítva a kastély temetőjébe.
Anežka-nővér úgy tudja, hogy Cziba Ferenc dél-szlovákiai származású lehetett. Legközelebbi hozzátartozói a háború után állítólag évekig rendszeresen és gyakran látogatták a sírt. Rokonai a Halottak napja alkalmával mind a mai napig felkeresik a sírhelyet. A temető, eltérően a kastélytól, látogatható.
Bartoněk ismeretei szerint a dél-szlovákiai hozzátartozókat a 2. világháború után Magyarországra, valahová Sopron környékére telepítették ki, s onnan jártak meglátogatni a sírt.
Hogyan kerültek a magyar katonák Fryšavába, azt a magyar történelmi forrás és Bartoněk eltérően magyarázzák.
A magyar forrás szerint a magyar katonák a szovjet offenzíva elől visszavonuló magyar hadsereg egyik egységének, az I. hegyidandár híradó zászlóalj a tagjai voltak.
Ez a mintegy 250-260 főt számláló egység a közeli ausztriai Neusiedl am See-ben (a Fertő-tó partján) valami miatt állítólag konfliktusba került egy német egységgel, s a magyaroknak menekülniük kellett. Így került a magyar egység több mint száz kilométerre északabbra a korabeli Cseh-Morva Protektorátus területére, amely akkor még nem volt hadműveleti terület, illetve a régióban erős ellenálló csoportok működtek. A szervezetten menekülő magyar egység Mikulov környékén kapcsolatot teremtett a cseh ellenállással.
A fryšavai kastélyban a magyarok és a cseh ellenállás képviselői megállapodást kötöttek, hogy a magyarok a német oldalról átállnak az antifasiszta ellenállók oldalára és bekapcsolódnak a fasiszták elleni harcba.
A magyar egység ezt követően – cseh vezetés, biztosítás és ellátás mellett – elvonult a dél-csehországi Týn nad Vltavou városkába, ahol a Šumava II. partizáncsoport keretében aktívan részt vett a németek elleni harcokban.
Bartoněk helytörténész egy ilyen megállapodásról nem tud, és kétli, hogy az előbbi verzió igaz lehetne. Ami pedig a helyben elesett és eltemetett magyar katonákat illeti, úgy tudja: a háború végén rendszeresen Fryšava felett repültek át az amerikai haderő repülőgépei, amelyek német állásokat bombáztak. Ennek magyarázata, hogy a sík vidéken csak egy domb van a közelben, amelyen háromemeletes nagy kastély állt, s ez a repülőgépeknek tájékozódási pontként szolgált.
Az amerikaiak április 26-án, 27-én és 28-án a település környékét is bombázták, mert ott német légelhárító egységek voltak elhelyezve. Az egyik német egység keretén belül 11 magyar is szolgált. A bombázásoknak 44 német és 7 magyar katona esett áldozatul. A Firon Andárs csehországi útikönyvében idézett magyar forrás is úgy tudja, hogy a magyarok bombázáskor haltak meg.
A németeket és a magyarokat is külön-külön egy-egy közös sírban helyezték el a falusi temetőben. A háború befejezése után néhány hónappal azonban úgy a németeket, mint a magyarokat is átvitték a kastély temetőjébe. A magyarok sírja meg volt jelölve, míg a németeké nem volt megjelölve. A németeket később újra kihantolták és a földi maradványokat a katolikus templom mellett álló helyi első világháborús emlékhely alatt helyezték el.
A pap ismeretei szerint az ottani német légelhárító egységekben gyakorlatilag szinte csak gyerekek szolgáltak. Az elesett németek többsége 16-17 éves volt, míg a magyar katonák 17-18 évesek voltak.
A falu korabeli krónikája elveszett, így a ma helyben élőknek nincsenek írásos emlékeik, mi is történt valójában a háború végén Břežanyban. Miután a falu korabeli lakossága német volt, akiket a háború után kitelepítettek, nem kizárt, hogy ők vihették magukkal a krónikát is.
Týn nad Vltavou
A dél-csehországi Týn nad Vltavou kisváros nyilván az egyetlen olyan hely, ahol a 2. világháború végén, 1945 májusában, a legyőzöttek közé tartozó Magyarország hadseregének katonái a győztesek oldalán vonulhattak fel a helyi katonai díszszemlém.
Ennek előzménye, hogy az I. magyar hegyidandár híradó zászlóalj parancsnoksága korábban a dél-morvaországi Břežanyban megegyezett a cseh ellenállás vezetőivel, hogy a magyar egység átáll a németellenes oldalra és Šumava II. partizánbrigád kötelékében bekapcsolódik a nácik elleni harcokba. A magyar egység Týnbe települt át és több alkalommal is megvédte a várost a visszavonuló nácik garázdálkodása elől.
A korabeli fényképeket ma a városközpontban lévő városi történeti múzeumban tekinthetjük meg.
Týn kisvárost jelenleg több kisebb, korábban önálló település alkotja. Ezek egyikében – Koloděje nad Lužnicí – a háború végén, 1945. május 5-én, a németek két magyar katonát, akik fegyvereket és lőszert adtak át a felkelőknek, megkínoztak, kivégeztek és eltemettek.
Hihetetlen, de tény, hogy a kivégző osztagot a náci alakulat további magyar katonái alkották. Mögöttük azonban ott álltak csőre töltött fegyverekkel a német SS legények, hogyha a magyarok nem teljesítenék a parancsot, közbeléphessenek. A František Kubín iskolaigazgató, a helyi nemzeti bizottság későbbi elnöke által vezetett helyi krónika korabeli bejegyzéseinek olvasása hátborzongató. Olvassunk bele:
„1945 május 5-én kora reggel egy SS zászlóalj jelent meg a faluban. A katonák valószínűleg nagyon fáradtak voltak. Ahol megálltak, aludtak: a hídnál, a réten, a parkban. Az autók és a konyha a gazdaság udvarában voltak elhelyezve. Jól jöttek nekik a búvóhelyek – bunkerek, amelyeket polgáraink készítettek, hogy a falu bombázása esetén oda elbújhassanak. Számos emberünk fegyverhez szeretett volna jutni, ami a háború ezen utolsó szakaszában jól jött volna. Ladislav Švec lőszereket és puskát szerzett, de észrevette ezt egy német menekült, aki a vendéglőben volt elszállásolva, és jelentette az esetet a parancsnoknak. A német katonát, aki a fegyvert eladta, azonnal elvitték. Az SS-egység parancsnoka a gazdasági udvaron nyilvánosan megkorbácsoltatta azt a katonát, aki L. Švecnek eladta a fegyvereket, valamint még egy másik katonát, aki korábban szintén valamit elkövetett. Szörnyű jelenet volt, amit a szemtanú Jan Beránek is bizonyíthat. Mindkét SS-legény magyar nemzetiségű volt és egy rögtönítélő bíróság által halálra lett ítélve. Janeček háza mögött azonnal agyonlőtték őket és a holttesteket egyszerűen elásták. A fegyvereket eladó magyarok temetésén, akiket ezért megkorbácsoltak majd agyonlőttek, nagyszámú lakos vett részt. Janeček háza mögötti dombom a nagy nyírfa alatt vannak eltemetve.”
A két magyar katona holttestét – Gergely és Duba honvéd – néhány nap múlva a németek távozását követően a helyiek kiásták és újra ünnepélyesen eltemették a település határában. A sír fölé előbb két fakereszt, majd később gránit síremlék került. Ez a síremlék északkeletre a településtől egy erdő szélén ma is látható. A helyet napjainkban is úgy nevezik, hogy U Maďarů – A magyaroknál.
A Magyar Népköztársaság címerével díszített sírtáblán a következő cseh és magyar nyelvű szöveg olvasható: A fasizmus elleni közös harcban elesett magyar katonák emlékére.
A helyi krónikában található bejegyzés szerint a kivégzett két magyar katona a magyar hadsereg egyenruhájában, de a mintegy 1200 főt számláló Waffen – SS egységgel érkezett a városba.
Ebből az is következtethető, hogy ők talán nem voltak a németellenes oldalra átállt magyar egység tagjai. A korábban említett Bartoněk plébános szerint a háború végén a németek a velük szövetséges országok megbízhatatlannak minősített katonai egységeinek tagjait általában besorolták a német egységekbe, hogy ellenőrzés alatt legyenek. Az ilyen egységeknél a nem német katonák legfeljebb az alakulat tagjainak 20 százalékát alkották.
Zűrzavaros idők járták akkortájt, pontosabb információk azonban eddig nem kerültek elő.
A település mindenesetre megbecsülte a két magyar katonát, akiket a lakosok és az ott tartózkodó magyar katonák ünnepélyesen eltemettek. A temetés költségeit gyűjtéssel fedezték.
A kivégzés helyét 26 évig csak két fakereszt, majd az ottani nyírfákba kivésett keresztek jelölték. A kereszteken évekig ott volt a két magyar katona sisakja is, míg valaki el nem lopta. A gránitból készült síremléket csak ezután emelték.
A Severní Českobudějovicko honlap szerint a harcokban résztvevő magyar katonák a későbbi években gyakran visszatértek Týnbe. Elsősorban az ő, valamint a helyi csehszlovák katonai alakult és az Antifasiszta Harcosok Szövetsége helyi szervezetének az érdeme, hogy a síremlék elkészült. A honlapon található részletes háttéranyag szerint nincs bizonyítva, hogy a magyarok valóban a mintegy 1200 katonát számláló SS alakulat tagjai voltak. A szerző szerint azonban az események lényege az, hogy ha a magyarok akkor nem léptek volna fel a cseh ellenállók oldalán, a háború végének 1945 májusában akár sokkal rosszabb kimenetele is lehetett volna a városkában és környékén.
Zlatá Koruna
A dél-csehországi Zlatá Koruna község temetőjében öt magyar katona van eltemetve, akik a II. világháború végén vesztették életüket, amikor a cseh felkelőkhöz átállt magyar egység tűzharcba keveredett a németekkel. Az eseményeknek állított emlékmű a község részét képező, de a háború idején még önálló, Rájov központjában áll.
A Český Krumlov városához közeli faluba 1945. április 22-én érkeztek a magyar katonák, akiknek nyilas parancsra Nyugat felé kellett visszavonulniuk. A Rájovba került magyarok az úgynevezett 11. magyar lőszerraktár 43 fős őrségét alkották. Ez az alakulat kapcsolatba került a cseh partizánokkal és elkezdett velük együttműködni. Először fegyvereket adtak a cseheknek, majd a háború utolsó napjaiban a harcokba is bekapcsolódtak. Egy helyi híd birtoklásáért május 5-én kialakult tűzharcban a német SS különítmény öt magyar katonát ölt meg. A harcokban hét cseh felkelő is elesett. A németek az áldozatokat csak szertartás nélkül egy temető melletti árokba engedték elföldelni.
Néhány nap múlva, május 12-én, a németek elvonulása után a helyiek a halottakat exhumálták és azonosították, majd a pontos jegyzőkönyv felvétele után másnap, május 13-án ünnepélyesen eltemették a temetőben. Az eseményeket Somogyi Mátyás, aki a hatvanas évektől kezdve a kilencvenes évek elejéig a pozsonyi Új Szó prágai tudósítója volt, többször is részletesen leírta.
A magyar hősi halottakat – Bense Pál, Gergely Mihály, Krivjanek György, Balázs Lajos, Berkes Mátyás – Zlatá Koruna temetőjében katonai tiszteletadással és a magyar és a csehszlovák himnusz hangjai mellett helyezték örök nyugalomra és később díszes síremléket emeltek nekik. A magyarok koporsói magyar nemzeti zászlókkal voltak letakarva.
A síremléken eredetileg egy kereszt és egy Krisztus-fej is volt, amelyet azonban a hetvenes években a hatóságok eltávolítottak és máig sem kerültek elő.
A helyi közigazgatási szervek és a lakosság immár évtizedek óta nagy gonddal és szeretettel ápolja a sírokat. Ezeket a háború befejezésének évfordulója alkalmával minden évben a prágai magyar nagykövetség, valamint a csehországi magyarok képviselői is megkoszorúzzák.
Tulešice és Mohelno
A magyar katonák sorsát kutatva került a kezembe Josef Hybeš partizáncsapatának a történetéről szóló helyi kiadvány. Ez a Dél-Morvaországban tevékenykedő ellenálló csoport 1945 elején szintén kapcsolatba került a magyarokkal. A visszaemlékezők leírják, hogy a partizánegység megalakulásakor, 1945 elején szinte fegyvertelen volt, ezért különböző módon próbálkoztak a fegyverek megszerzésével.
„A nagyobb akciók közé sorolható, amikor április 9-én Mohelnoban a helyi szeszgyárban 360 hektoliter alkoholt a patakba engedtünk ki a tartályokból. Az alkohol a német egységek számára volt előkészítve.
Ugyanezen a napon éjjel Tulešicében (Znojmói járás) a helyi kastélyban, előzetes megállapodás alapján, 58 magyar katonát ejtettünk fogságba. Minden a legnagyobb rendben zajlott le. A magyar foglyokat Biskoupky irányába vittük, ahol megállapodtunk azokban a feltételekben, amelyek alapján a magyarok a helyben maradhattak, biztosítottuk élelmezésüket és azt az ígéretet kapták, hogy a háború befejezése után a foglyok Magyarországra távozhatnak. Végre nagyobb számú fegyverhez jutottunk: 54 puskáról, 3 könnyű géppuskáról, 3 pisztolyról és 350 darab gránátról volt szó.
További fegyvereket 21 foglyul ejtett magyar katonától szereztünk. Újabbakat pedig április 14-én, amikor Mohelno mellett 19, Dobřínskoban pedig két magyar katonát fogtunk el . A magyar katonák már tudták, hogy Magyarországot a szovjet hadsereg felszabadította, és nem akartak német érdekekért meghalni. A magyar katonákat ezért egyetlen lövés nélkül önkéntesen sikerült a bázisunkra vinni” – olvasható a kiadványban.
Kokes János, Felvidék.ma
(a szerző felvételei és archívum)
