Az Europol becslése szerint az embercsempészek száma legalább harmincezer az öreg kontinensen, a havi bevételük pedig 300 millió euró lehet.
A Washington Post az Europol és svéd rendőrség adatai alapján közzétett egy listát arról, mennyibe is kerül eljutni Európába egy-egy közel-keleti kiindulópontról. Az tarifák a legális és illegális költségeket is összegzik. Nyugat-Líbiából az olaszországi Lampedusa szigetére 810 – 3590 euróba kerül; a törökországi Bodrumból a görög Kosz szigetre 900 – 1800 euró, Törökországból Németországba szárazföldön 9890 – 11200 euró, a szerb-magyar határtól Bécsig 990 – 1080 euró, ugyaninnen Budapestig 180 euró, Budapestről Bécsig 580 – 900 euró, Isztambulból Stockholmig 8980 euró a költség.
A gazdag bevándorlók gyorsabban teszik meg az utat, a szegények akár évekig vándorolnak.
Az Europol szerint a Földközi-tengeren az embercsempészek egy tizede, mintegy 3000 fő dolgozik, a többiek a Nyugat-Balkánon, Magyarországon és Európa többi országában tevékenykednek. „Szolgáltatásaikat” a szociális hálókon és mobilapplikációkon keresztül kínálják. Arról is tájékoztatják ügyfeleiket, Európa mely országában milyen ellátásra számíthatnak. Nem véletlen, hogy azokban az államokban, ahol belépnek az öreg kontinensre, nem akarnak megmaradni, sem megtelepülni.
Az elmúlt mozgalmas magyarországi hétvége eseményeit figyelve: több migráns is elmondta, Magyarország szegény, ezért nem akarnak ott regisztrációba kerülni, ujjlenyomatot adni, papírokat szerezni, menekülttáborban várakozni papírjaikra, s azt követően legális vízumot szerezni megálmodott célpont-országukba. Sokuknak egészen konkrét elképzelésük van. Egy afgán fiatalember például nem csupán Németországba tartott, hanem a hamburgi kikötő a célja, ott akar megtelepedni.
A bulvármédia – és pillanatnyilag sajnos minden média – irracionális szférákban mozog, ellentmond önmagának is. Alapvetően holtfáradt asszonyokat, gyönyörű kisgyerekeket mutogatnak, szívszaggató körítéssel, hogy bizony kutyakötelességünk segíteni rajtuk. Azon a lázas kisgyereken például, akit a bicskei vasútállomásról akarnak kórházba vinni, mert helyben nem lehet tisztességgel ellátni, s akinek az apja megakadályozza a gyerek ellátását, és azt üvöltözi: Németország, Angela Merkel, no camp… Az sem baj, ha a beteg gyermek – akinek apja egyszerre istene és hóhérja, s magasról tesz az emberjogi alapokmány rendelkezéseire – nem éri meg Németországot.
Arról sem szól a bulvár, hogy nem Magyarország nem ad enni-inni nekik, hanem tulajdon apjuk, vagy a csoport férfitagjai tépik ki kezükből a szendvicset, a vizet, s dobják a sínek közé jobb esetben, rosszabban annak a lába elé, akitől a gyerekek kapták. Ha ezt nem bevándorlók, hanem a hazai, valamiért tiltakozók tennék, a gyerek veszélyeztetése miatt bilincs kattanna a kezükön. Az ő erkölcsi rendjük azonban másként működik, mint Európáé; egy gyerek, egy asszony – mellékes, nem sokat ér. Illetve akkor fontos csupán, amikor (éjszaka, vagy inkább kora hajnalban) a röszkei körforgalomnál a rendőrautókból állított torlaszban betuszkolják őket az autók közötti szűk résekbe az áttörési kísérlet előtt, hogy a gépkocsik ne mozdulhassanak, hisz elütnék a gyerekeket, asszonyokat.
És sátáni, önelégült vigyor ül az arcukon szegény, agyonfáradt, agyonüldözött férfiaknak… (Épp csak az Európában már meghonosodott mutogatós jelezés marad el, az ökölből kiemelkedő középső ujj: ezt neked, európai értékrend.) A kórházból azonnal távozó szülő asszonyok, akik csak elemi ellátást kapnak és menniük kell tovább, mert nem urai maguknak, nincs saját akaratuk.
Hiába pihennének, mennének akár a befogadó állomásra, hiszen már békés helyen vannak, ahol ellátást kaphatnának, ágyban aludhatnának, van illemhely, mosdó, orvosi ellátás – mindig van egy-két (megafonos) férfi, aki utasítást ad: menetelj tovább!
Olyan országban, ahol béke van. Olyan országban, ahol nyugodtan megállhatnának. Valaki azonban parancsokat osztogat nekik. Ott lennének köztük az embercsempészek? Vagy a parancsnokaik már egészen más valakik?
Ez az exodus másik arca. Néha el sem akarom hinni, hogy életüket mentő menekülőket látok. Exodus ez, vagy invázió, az aszimmetrikus hadviselés egy újabb formája?
Földi László, a magyar hírszerzés egykori műveleti igazgatója írja a Magyar Időkben: „A menekülthullámot képező tömegben (…) talán a többség még csak nem is sejti, hogy spontán életösztönüktől hajtott menetelésük hátterében mögöttes erők és érdekek húzódnak meg. Olyanok, amelyek azt sugallják nekik, hogy „kis befektetés” mellett is csodálatos európai élet vár rájuk. Szervezett bűnözői csoportok, amelyek már most is eurómilliárdokat kerestek rajtuk, és az Európát tudatosan támadni akarók, olyanok, akik úgy gondolják, az öreg kontinens is bűnös. Bűnös, mert Irakban, Afganisztánban háború dúlt, Líbiát és Szíriát polgárháború tette tönkre, vagy az „arab tavasz” káoszba döntött jó néhány jobb sorsra érdemes országot: Egyiptomot, Tunéziát, Marokkót és a többieket.
A többségében Irakban kiképzett profi katonatisztek, titkosszolgálati ügynökök most látták elérkezettnek az időt arra, hogy a „hadszíntér” változzon, és a saját országaikban kialakult káoszt exportálják Európa földjére is. A tábornokok felkészültek, pontosan tudják, hogyan kell az új stratégiát szolgáló rendszert megszervezni, hogyan kell hálózatot építeni, mi az összeköttetési rendszerek lényege, hogyan működtessék azt és hogyan használják ki az ellenfél gyenge pontját. Ráépültek és életben tartották a bevándorlási hullámot, mert a terrorcselekményük részben az invázió maga. (…)”
Lehet grimaszokat vágni, legyinteni, összeesküvés-elméletet emlegetni, de Földi hírszerzési szakember, aki – velünk, laikusokkal ellentétben – tudja, miről beszél. Azt írja: „Az európai titkosszolgálatok erre jól láthatóan nincsenek felkészülve. És nem azért, mert elfelejtették a szakmát, vagy mert kevesebb energiával dolgoznának, hanem mert ekkora tömeget képtelenség ellenőrizni. (…) A védelmi rendszerek, a titkosszolgálatok csak úgy tudnak előszűrni, ha adatok állnak rendelkezésre; ha nincs információs bázis, lehetetlen megállapítani, ki az, aki biztonsági kockázatot jelent, ki az, aki potenciális terroristajelölt lehet, vagy akinek a neve felmerült már egy korábbi akció során. (…)
Az okmány nélküli, szánalmat keltő tömeg tökéletesen alkalmas terrorsejtek Európába juttatására. Olyan alvósejtekről van szó, amelyeket képtelenség felderíteni. Nemcsak azért, mert beérkezéskor sem lehet regisztrálni őket okmányok nélkül, hanem mert a legfontosabb feladatuk a beilleszkedés. Ők nem tiltakoznak a határoknál történő elfogáskor, a regisztrációs protokoll idején, és nyugodtan üldögélnek a menekülttáborokban is. Nem hívják fel magukra a figyelmet, legfeljebb azzal, hogy egy talált gyerek üldögél mellettük vagy épp a nyakukban, vándorlásuk közben. Ráadásul egymást sem ismerik az egyes, öt-tíz főből álló sejtek. Így ha valamilyen csoda folytán néhányan le is buknának, nincs információjuk a többiekről.
A feltételezésekkel ellentétben nem azért érkeznek, hogy terrortámadást hajtsanak végre, hanem azért, hogy előkészítsék azt, hálózatot építsenek azok között a másod-, harmadgenerációs, Európában élő iszlám fiatalok között, akiket meg tudnak nyerni céljaiknak. Bázisokat építenek, logisztikai rendszereket, amelyek célja természetesen egy későbbi összehangolt rombolás Európa földjén.”
A szakember szavainak célja nem az ijesztgetés, a bevándorlók elleni hangulatkeltés, hanem a figyelmeztetés – elsősorban az országuk sorsáért felelős politikusoknak, az államférfiaknak – ahogy mondani szokás –, akik négy évnél hosszabb perspektívákban gondolkodnak hazájuk sorsáról. Mert van mit félteni, és különösen a hatalmat gyakorló politikusnak azt is fel kell vállalnia, ami úgymond nem felel meg az aktuális „politikailag korrekt” újbeszédnek.
„(…) a népvándorlás talán legveszélyesebb mellékhatása – amivel az egyes tagállamok titkosszolgálatainak szintén feladata van – az, hogy az európai társadalmakban fokozzák a meglévő, vagy éppen csak latens feszültséget – írja Földi. – Érezhető módon erősödhetnek a szélsőségesen radikális politikai szerveződések, az idegengyűlöletüket hangoztató félmilitáns szervezetek. Újra felszínre törnek az országok közötti vélt vagy valós érdekellentétek, hiszen ez a politikai frusztráció mindenkori következménye. (…)
A bevándorlók nagy része áldozat, épp olyan kiszolgáltatott és szerencsétlen, mint mi, akik nyakunkba kaptuk a majdnem megoldhatatlant. Mégis túl kell lépnünk a bénultságon, rendeznünk kell sorainkat. Az európai kontinens akármekkora tömegeket befogadhat, de soha nem adhat otthont az anarchiának. (…)
Beszélgetések helyett egyre sürgetőbbé válik a cselekvés. Olyan lépések sorának megtétele, amelyek akadályt állítanak a beözönlő tömeg elé, de legalábbis törvényi keretek közé kényszerítik a folyamatokat. Európa nem egyenlő az unióval, és brüsszeli terv készül ugyan, de a kontinens egésze szorul védelemre, Moszkvától Londonig, Szarajevótól Stockholmig. Ebből következik, hogy az összes európai ország vezetőit be kell vonni a megoldások kidolgozásába. Ez nem Angela Merkel és Francois Hollande, azaz Németország és Franciaország dolga, vagy lehetősége. Ráadásul az egyes országok szerepe más és más az önvédelem megszervezésében. Az Európa határain élőknek a fizikai védelem az elsődleges dolguk. Vannak, akik a befogadás konkrét élethelyzetét képesek kezelni, megint mások a finanszírozáshoz járulhatnak hozzá. Eközben mindenkinek feladata az európai egység képviselete. De bármely országról is legyen szó, a legfontosabb a higgadt hozzáállás, a belső politikai ellentétek félretétele. Látni kell, hogy az ellenfél képzett és jó stratéga. Nem engedhető meg, hogy az európai országok szükséges egységét meg tudják torpedózni, ahogy az egyes nemzetek belső békéjét és stabilitását is meg kell tudni őrizni.
A védelmi képesség növelése a közös operatív megoldásokban rejlik. Az illetékes rendvédelmi szerveknek szorosan együtt kell dolgozniuk, mert nincs és nem lehet nemzeti érdek ebben a kérdésben. A központosított adatbázis felállítása mellett a közös konkrét cselekvés megszervezése is feladat. Miközben védekezni kényszerülünk, tudatosan kell beépülni a bevándorlók logisztikai rendszerébe. Visszafelé kell modellezni a folyamatokat, keresve az ellenfél gyenge pontjait. S amikor elérkezik az idő, könyörtelenül le kell csapni, legyen a másik fél „csak” egyszerű embercsempész, vagy kiképzett operatív ügynök.
Európa még nem esett el, kapott egy váratlan mélyütést, de már ébredezik a kómából, megőrzi értékeit és az itt élők jövőjét.”
Elgondolkodtatóbb dolgokat nehezebben lehetne szavakba önteni, s talán nekünk, laikusoknak sem ártana időnként a bulvár-felszín alatti mélységekbe is beletekinteni.
ngyr, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”55885,55132,54762″}
