Kobzos Kiss Tamás zenész november 8-án, 20:45 perckor hunyt el. Egy kedves, mosolygósan higgadt és nagy művész távozott.
A zongora után gitározni tanult. Miközben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen a kutatóvegyész szakra járt, a Főnix színjátszó együttesben, majd a Délibáb népzenei együttesben lépett föl, az ének mellett több hangszeren is játszott. A budapesti Néprajzi Múzeum restaurátora lett, majd a Kaláka együttes következett és L. Kecskés András együttesében játszott. Vegyészrestaurátori munkáját folytatva, a továbbiakban is szerepelt. Európa számos városában lépett föl, de Jeruzsálemben, Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban. Sok népzenei és régizenei koncertet adott, a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon, melynek állandó vendége volt.
1986 óta tanított az Óbudai Népzenei Iskolán, amelynek 1991 januárja óta igazgatója lett. Megélhette, hogy két éve a zeneiskola uniós támogatásnak hála új, méltóbb körülmények között folytathatta munkáját. Hiszen ez Magyarország egyetlen csupán népzenét tanító intézménye.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kobozt tanított. Tanulmányokat írt, előadásokat tartott, konferenciákat szervezett. 2013-ban lett a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Kossuth- és Liszt Ferenc-díjat kapott.
Régebben gyakorta járt tájainkra. A somodi Művelődési Táborba is így vetődött el 1980-ban. Éppen a Tátrából jött gépkocsiján családjával, amikor összefutott a tájoló Pinceszínpaddal. Ekhós szekéren járták a Kassa környéki falvakat a Kocsonya Mihály házassága c. darabbal. Mindjárt fényképezni kezdte őket és felcsapott hozzájuk. Az előadás előtt és után is muzsikált. Este a somodi táborban bemutatta hangszereit. Jómagam beszélgettem vele műsora keretében a zenéről, népi hangszerekről, históriás énekekről és Balassiról, meg Tinódi Lantos Sebestyénről. Ezt a műsort szalagra vették, tudomásom szerint, Somorján megtalálható.
Fel-felkerestem őket Budán, tartottuk a kapcsolatot. Egy időben egy házban lakott a Magyar Tudományos Akadémia elnökével és Bálint András színművésszel. Az előbbivel vitákat folytatott a bős-nagymarosi erőműről, de a tudós nem akarta érteni a környezetvédők érveit. Mivel felesége református lelkész, kiköltöztek Szigetmonostorra, a Szentendrei sziget legdélebb településére. Mindig terveztem meglátogatásukat, ám végül ez elmaradt.
Az utóbbi években különböző rendezvényeken volt alkalmunk összefutni, jóízű beszélgetésre már nem futotta az időből, noha a barátság megmaradt. Apja születésének századik évfordulója alkalmából koncertet adott az Óbudai Társaskörben. Meghívott rá. A mellékelt felvételek ott készültek. Sajnos, senkinek sem jutott eszébe az előadást rögzíteni. Néhány éve a kassai székesegyház előtt futottunk össze véletlenszerűen. Nagyon megörültünk egymásnak.
Arról beszéltünk egyszer, hogy Kassa Európa Kulturális Fővárosa programsorozata keretében meg kellene „ismételni” Bethlen Gábor esküvőjét, ahol számos zenész – vele együtt – léphetne föl. De ez csak terv maradt. Azután néhány hete tudtam meg, Tamás nagyon beteg. Lehet, hogy csak napjai vannak hátra. Sajnos, igaznak bizonyult a hír. Most hirtelen megpróbálom összegereblyézni emlékeimet.
Megélhette, hogy idén, október 23-án költő édesapja, Kiss Tamás szobrot kapjon Kisújszálláson, ahol született. Esszéíró és műfordító is volt. Tamást október végén Budapest Nagydíjjal tüntették ki. Ezt már otthonában tudta csak átvenni. Utolsó nyilvános föllépésére az idei Esztergomi Históriás Napok keretében került sor. Már akkor is nagy fájdalmakkal küzdött.
Kedves Tamás, évekkel ezelőtt megajándékoztál egy CD-ROM-mal, melyen felénekelted Tinódi Lantos Sebestyén dalait. A zeneköltő légvonalban vagy 200 méterre lakott tőlem és hideg szobában fútta körmeit, miközben dolgozott.
Megint meghallgatlak, Tamás! Köszönöm, hogy teljesítetted küldetésedet. A népzene és históriás énekek nagykövete voltál, ahogy mondogatták Rólad nem érdemtelenül. Isten Veled! A technikának köszönhetően művészeted itt marad velünk, csak cinkos mosolyod fog hiányozni.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
