A meghívott vendégek, a zenerajongók nagyszabású operettgálán győződhettek meg a műfaj minden időkön átívelő nagyságáról, népszerűségéről Pozsonyban a Szlovák Rádió épületében megtartott rendezvényen kedden este. Az esemény a …
Benyák Mária
-
-
A Kisebbségi Jogvédő Intézet szervezésében A Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében címmel megtartott rendezvénysorozat péntek délutáni programjának három előadása a Felvidék, közösségünk legégetőbb ügyeivel foglalkozott. Csóti György igazgató felvezetőjében …
-
A Magyar Tudósok Világtalálkozóján 1996-ban határoztak arról, hogy november 3-át a magyar tudomány napjának, ünnepének szentelik. Először a következő évben, 1997-ben ünnepelték, 2003-ban pedig a Magyar Országgyűlés kormányrendeletben …
-
Az AGEL komáromi kórházában a járvány harmadik hullámára készülnek. Ezekben a napokban a kórházba olyan pozitív fertőzöttek kerülnek, akik nem oltatták be magukat. Örvendetes azonban, hogy az alkalmazottak …
-
A szlovák közszolgálati televízió (RTVS) hírműsorában számoltak be arról, hogy a kassai háztartások egy ötödét a jövőben ökológiai szempontból hasznosabb, hőforrásokból származó hővel fűtik majd. Erre a célra …
-
Petíciós bizottság alakult, amelynek tagjai aláírásgyűjtésbe kezdtek olyan központok létesítése céljából, ahol a vírusfertőzést leküzdött betegek teljes körű utókezelését végeznék. Korunk világjárványa immár milliókat érint, és nálunk is …
-
Az időkapszula elhelyezése mindig izgalmas pillanat, de még inkább az, amikor felbontják. Elődeink üzenete, a kor lenyomata, jellegzetességei az abban elhelyezett gyűjtemény. Ma is egy-egy jelentős építmény, intézmény, …
-
Boris Kollár mozgalma a Sme rodina azok után, hogy hallgattak a régiók szavára, visszavonta támogatását a nemzeti parkok védelméről szóló törvényjavaslattal kapcsolatosan. Az eredeti elképzelés szerint a nemzeti …
-
Október 6-án évente Pozsonyban a Kecske-kapui evangélikus temető a helyszíne az 1848-49-es szabadságharc áldozatairól és az aradi vértanúkról való megemlékezésnek. Pozsonyt ugyancsak érzékenyen érintette a megtorlás, kitűnő hazafiak …
-
Tartalmas, élvezetes délutánt, kora estét élhettek át azok, akik a Pro Futura Hungarica polgári társulás és a pozsonyi Liszt Intézet-Magyar Kulturális Intézet közös rendezésében megtartott könyvbemutatón, beszélgetésen, tárlatnyitón …