Az élelmiszerüzletek nélküli falvak problémája egy kísérleti projektnek köszönhetően hamarosan, talán már a nyár folyamán megoldódik. Branislav Tréger, a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének elnöke nyilatkozott erről a …
BM
-
-
Zuzana Eliášová, a Szlovák Egészségügyi Minisztérium szóvivője a TASR hírügynökségnek arról számolt be, hogy a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcináival való oltást már a hazai 45 évesek számára …
-
A rendőrség tavaly 665 esetben vizsgálta az illegális szemétlerakattal kapcsolatos kihágásokat. Amennyiben valaki a szemetet, hulladékot olyan helyen rakja le, ahol 266 eurós kárt okoz, az már bűncselekménynek …
-
Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter a nyári tanfolyamokra mintegy 400 ezer eurót különített el. A programba bekapcsolódhatnak az alapiskolák és a szakközépiskolák tanulói is. Az úgynevezett nyári iskolák célja, …
-
Nagyon vonzó és hasznos javaslattal álltak elő a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői. Szeretnék elérni, hogy minden iskolaköteles gyermek édesanyja havonta egy pénteki napon fizetett szabadnapot kapjon a munkáltatójától. Ez …
-
A program meghatározza majd a város és a környék jövőjét a lakosság életének számos területén. Ennek alapján tervezik aztán a következő hét évre az Európai Uniós alapokból származó …
-
A következő évtől Szlovákiában hosszú távon is lehetőség lesz a rövidített, csökkentett munkaidő úgynevezett kurzarbeit bevezetésére. Erről a szlovák parlamentben döntöttek. A törvény elfogadása mellett szavazott 132 képviselő, …
-
Az autógyártásban fontos szerepet betöltő félvezetők hiánya gondot okoz a szlovák gazdaság húzóágazatát jelentő autóiparban. A Szlovák Köztársaság Gazdasági Minisztériuma azonban segítséget ígért a gyáraknak, amire nagy szükségük …
-
Sidó Tivadar, Felsőpatony polgármestere szerint a Környezetvédelmi Alapból most kapott támogatásból 160 családi ház és 44 bérlakás csatornázását, szennyvíz elvezetését oldják meg. A Dunaszerdahelyi járásban fekvő Felsőpatony községben …
-
Több mint tíz évvel ezelőtt nagyszabású üdülő-szórakoztató parkot létesítettek a domicai cseppkőbarlang közelében, azonban a központ bő egy évvel később már bezárt. A Rozsnyói járásban levő Kecső község …

