Jana Glasová, a 365 Bank elemzője egy 2018-as felmérés adataira hivatkozva azt nyilatkozta, hogy az országban évente minden egyes lakos 24 kilogramm műanyagszemetet „termel”, azaz ennyi kerül tőlük …
BM
-
-
Nem közlünk semmi újat azzal, hogy sok esetben egy-egy magyar művész, kutató, tudós ismertebb a nagyvilágban, mint odahaza. Nem véletlenül hangoztatjuk annyiszor a mondást: senki sem próféta a …
-
Juraj Hrabko ismert publicista a TASR TV-nek fejtette ki nézeteit az elmúlt napok hazai történéseiről. Először a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről és a mostani enyhítésekről szólt. Véleménye szerint, ahogy …
-
Tizenhét év után újra megindulhat Szlovákiában a szélerőművek létesítése. Egész telepek létrehozását tervezik, miután a Szlovákiai Fotovoltaikus Ipari Társulás bejelentette, hogy az ország politikai irányultsága és a hálózatok …
-
Losoncon olyan új gyártórészleget létesítenek, amely egész Európában is egyedülálló lesz, mert rendkívül gyors technológiával 3 dimenziós nyomtatással készítenek majd fém alkatrészeket és egyéb termékeket. A város polgármester …
-
A Megújulási terv, amelyet a kormány szerdai ülésén elfogadott, a Klub-500 képviselői szerint hiányos és nem teljesíti alapvető küldetését. A legnagyobb munkaadókat, vállalatokat, munkahelyeket tömörítő klub képviselői ugyanakkor …
-
Léván még a múlt év novemberében befejezték a városi fedett uszoda felújítását, de a világjárvány miatt csak most nyitották meg az érdeklődők előtt. A látogatóknak azonban szigorúan be …
-
Rögtön elöljáróban kihangsúlyozom, hogy Kovács Csonga Anikó nevét érdemes megjegyezni, mert még sokat hallunk majd róla a jövőben. A Szentmihályfán élő fiatal képzőművész szakmai munkái előtt nem lehet …
-
A legutóbbi statisztikai adatok szerint Kassa megye lakossága többségének komoly gondot okoz a havi lakbér és lakhatással kapcsolatos költségek, a különféle kölcsönök és lízingek térítése. A háztartások egy …
-
A piacot a helyi és környékbeli lakosok, valamint árusok, termelők, kézművesek is már nagyon várták, hiszen ott alkalmuk lesz helyben termelt, készült termékeket, áruféleségeket beszerezni és árusítani.

