Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

A Nemzeti Ifjúsági Kórus 2020 felhívása

július 12 @ 20:58

 „… az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít. Koncentrál, testi-lelki diszpozíción javít, munkára kedvet csinál, alkalmasabbá tesz, figyelemre-fegyelemre szoktat. Hogy egész embert mozgat, nemcsak egy részét… Fejleszti a közösségi érzést. Kifejleszti, csírájában minden emberben meglevő zeneérzéket, ezzel megadja a műveltség alapját, amivel aztán szebbé, gazdagabbá teszi egész életét.” Kodály Zoltán

A Nemzeti Ifjúsági Kórus fővédnöke: Kodály Zoltánné Péczely Sarolta

A Nemzeti Ifjúsági Kórus védnöke: Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora

Mi is az a Nemzeti Ifjúsági Kórus?
Mitől lesz nemzeti a kórus?
Mit jelent az ifjúsági a kórus nevében?
Mi biztosítja a magas szakmai színvonalat?

A kórus szakmai vezetői

Erdei Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára, Liszt- és Bartók-Pásztory díjas karnagy, érdemes művész, a kóruszene nemzetközileg elismert, meghatározó személyisége, a kecskeméti Kodály Intézet alapító igazgatója, majd 30 éven át főigazgatója. Gazdag pályafutása során vezényelte a debreceni Kodály Kórust, a Magyar Rádió és TV Énekkarát, a Kecskeméti Pedagógus Kórust és az Ifjúsági Világkórust is. 2010-ben Új Liszt Ferenc Kamarakórus néven újraindította a Zeneakadémián korábban több évtizeden át működő kóruszenei műhelyt. Nyugdíjas éveiben is aktív. Kecskeméten megalapította a Kecskeméti Énekes Kört.

Nemes László Norbert, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára, Bartók-Pásztory-díjas karnagy. 2008-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének igazgatója. 1997 és 2007 között a Magyar Rádió Gyermekkórusának karnagya. Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus 2014 óta működik az irányítása alatt. 2017-ben munkásságát a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetéssel ismerték el.  A Kodály-módszer utazó “nagykövete”. Szerte a világban előadásokat, kurzusokat tart a magyar zenepedagógiáról.

A kórus repertoárján 2018-ban és 2019-ben:

2018

  • Felix Mendelssohn-Bartholdy: Sechs Lieder op. 48.
  • Bella Máté: Béke
  • Orbán György: Da pacem – ősbemutató
  • Randall Stroope: The Conversion of Saul
  • Varga Judit: The Night – ősbemutató
  • Kocsár Miklós: Májusi kétségbeesés
  • Kodály Zoltán: Este
  • Kodály Zoltán: Molnár Anna
  • Vajda János: Alleluja

2019

  • Bárdos Lajos: Este van már
  • Kodály Zoltán: Székely keserves
  • Bartók Béla: Magyar népdalok
  • Varga Judit: The Night
  • Bella Máté: Béke
  • Kocsár Miklós:  Májusi kétségbeesés
  • Orbán György: Orfeusz lanthúrja szólt; Come away; O mistress mine
  • Csemiczky Miklós: Húnyt szemmel
  • Vajda János: Kolinda

TERVEZETT PROGRAM 2020-BAN

július 20-26. Felkészítő kurzus
július 27-31. Turné (4 koncert)

VÁRJUK A JELENTKEZŐKET!

Téged várunk, ha 

  • magyarnak vagy magyar származásúnak vallod magad, bárhol élsz a világban (ha nem megy annyira jól a magyar nyelv, ne aggódj, segítünk angolul),
  • a felkészítő kurzus kezdetének időpontjáig, 2020. július 20-ig betöltöd a 18. életévedet és még nem töltöd be a 32. életévedet (néhány napon nem fog múlni),
  • kiváló énektudással rendelkezel (és nemcsak Te gondolod így),
  • nem okoz gondot a kottaolvasás (ez fontos az intenzív felkészülés miatt),
  • énekeltél vagy énekelsz kórusban (a kórus tevékenysége nem folyamatos, csak a megadott nyári időszakra vonatkozik, így más kórustagsággal jól összeegyeztethető).

Miért érdemes jelentkezned?

  • A Nemzeti Ifjúsági Kórus tagjaként életre szóló élményt szerezhetsz, mert részese lehetsz egy egyedülálló produkciónak (ezt még az unokáidnak is elmesélheted).
  • Kiváló szakemberektől megtanulhatsz új kórusműveket, közöttük kifejezetten a kórus számára írt alkotásokat (eldicsekedhetsz, hogy benne voltál ősbemutatókban).
  • Megismerhetsz és barátságokat köthetsz hasonló érdeklődésű fiatalokkal, akik jó eséllyel igazi csapattá kovácsolódnak a felkészítő kurzus és a koncertturné során.
  • A kéthetes program során számos kikapcsolódási lehetőséged is lesz, a felkészítő kurzus és a turné helyszínein is várnak szabadidős programok.

Hogyan jelentkezhetsz?

Két dolgot kell tenned a jelentkezéshez:

  • Kérjük, hogy töltsd ki az online jelentkezési lapot ezen a linken.
  • Juttass el hozzánk egy értékelhető minőségű hang- vagy videofelvételt arról, hogyan énekelsz. Lehet mobiltelefonnal készült is.

Mit várunk Tőled a felvételen?

  • dúr-skála éneklése a hangterjedelem legalsó hangjáról indítva a legmagasabb hangig tetszés szerint választott hangzóval vagy hangzókkal a hangterjedelem bemutatására,
  • egy szabadon választott műdal vagy ária éneklése lehetőleg zongorakísérettel.

Hogyan juttathatod el hozzánk a felvételt?

  • Elküldheted e-mailben a nik@kodaly.hu e-mail címre. Ha túl nagyméretű a fájl, használj óriásfájl-küldőt, mint amilyen pl. a mammutmail.com, de választhatsz másikat is, amit ismersz és használsz.
  • Feltöltheted a YouTube-ra is, aztán megadod nekünk a linkjét a nik@kodaly.hu e-mail címre írt levélben. Ha nem akarod, hogy mások is megtalálják, válaszd a „nem listázott” beállítást a videó szerkesztésénél.
  • Ha ezekkel nem tudod megoldani, elküldheted a CD-t vagy DVD-t postán a következő címre:
    Nemzeti Ifjúsági Kórus
    Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézet
    6000 Kecskemét, Kéttemplomköz 1.

VAGY

Vegyél részt a személyes meghallgatáson 2019. november 29-én 14 órakor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (Budapest, Liszt Ferenc tér 8.).  Ha meg tudod oldani, kérünk, mutasd be „élőben” a tudásod! Kérjük, a jelentkezési űrlapon jelezd részvételi szándékodat.

NE FELEJTSD EL A HATÁRIDŐT!

A jelentkezésnek és a felvételnek meg kell érkeznie 2019. november 30-ig!

Mi történik ezután?

  • Minden jelentkezővel felvesszük a kapcsolatot.
  • A felvételedet megtekinti a szakmai zsűri, és legkésőbb január 31-ig értesítést kapsz, hogy teljesítményed alapján tagja lehetsz-e 2020-ban a Nemzeti Ifjúsági Kórusnak.
  • Ha a kiválasztottak között leszel, és csatlakozhatsz a kórushoz, minden továbbiról tájékoztatunk majd. Ha nem, reméljük, találkozunk Veled az énekkar valamelyik koncertjén. Ezeknek az időpontjáról e-mailben tájékoztatunk majd.

Milyen költséget jelent Neked a részvétel a Nemzeti Ifjúsági Kórus munkájában?

  • A felkészítő kurzus és a koncertturné valamennyi költségét támogatásokból szeretnénk fedezni, így a Te teljes ellátásodat, szállásodat és étkezésedet is, vagyis a részvétel számodra teljesen ingyenes.
  • Neked kell állni az eljutás költségét a felkészülési kurzus helyszínére, majd onnan haza. Bízunk benne, hogy a tengerentúlról érkezőknek támogatást tudunk nyújtani az útiköltséghez.
  • Neked kell gondoskodni arról, hogy rendelkezz a szükséges egészségügyi és utazási biztosításokkal.

Hol tájékozódhatsz?

  • Nézegess fotókat és videókat! A Nemzeti Ifjúsági Kórus eddigi programjainak hangulatát jól tükrözik a fotók és a videók, amelyeket megtalálsz:

KÉPGALÉRIA
VIDEOTÁR
A kórus FACEBOOK-oldala

  • Kérdezz bátran! Ha bármilyen kérdés felmerült benned a kórussal vagy a jelentkezéssel kapcsolatban, keress bennünket a következő elérhetőségeken:
    • E-mail: nik@kodaly.hu
    • Telefon: +36202930930
    • Messenger Nemzeti Ifjúsági Kórus

A Nemzeti Ifjúsági Kórus 2020-as programjának szervezője: Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvány

 

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
július 12, 2025
Időpont:
20:58
Esemény kategória: