Véglegesítették a külföldi Oscar-díj jelöléséért versenyző 55 film listáját. A Guardian újságírója meglepődött, hogy nem a Bathoryt nevezték a szlovákok, azzal az indokkal, hogy a film nem elég …
Archívum – kultúra
-
-
Pozsonyban, a Kecske-kapui evangélikus temetőben Jeszenák János sírjánál emlékeztek meg ma az aradi és a pozsonyi vértanúkról. Az ünnepségen Bárdos Gyula, az MKP frakció vezetője mondott ünnepi beszédet.
-
Október 5-én a királyfiakarcsai Cserkészligetben emlékezett az aradi vértanúkra a helyi Petőfi Sándor Baráti Társulás. Az esemény szónoka Kellermayer Miklós pécsi professzor, nemzetközi hírű sejtkutató volt, aki a …
-
Október harmadikán nyílt és három héten át látható a magyarországi Oroszlámos György fényképkiállítása a komáromi Limes Galériában. A nagyszabású, négy ciklusra tagozódó tárlat a hatvanas éveinek elején járó …
-
Bővített terjedelemben, gazdag tartalommal jelent meg az Irodalmi Szemle irodalmi folyóirat legutóbbi száma. Ötven év megélt történelmére emlékezik a lap, azokra a küzdelmekre, melyek nem egyszer a lét …
-
Október harmadikán nyílt és három héten át látható a magyarországi Oroszlámos György fényképkiállítása a komáromi Limes Galériában.
-
Október elsején kiállításra és könyvbemutatóra invitálta a közönséget Szencen a Városi Művelődési Központ. Az újonnan megnyitott, második emeleti kiállítótermek és a koncertterem adott otthont a vendégek és az …
-
Karkó Henrietta, a Felvidéki Rockszínház vezetője 2000-ben sokan rácsodálkoztak, mikor sorra kérdezgette az énekelni tudó embereket, hogy volna-e kedvük beállni egy rocktársulatba…
-
A Csemadok Szenci Városi Alapszervezete első alkalommal hirdette meg a Ki mit tud? tehetségkutató versenyt szeptember 28-ra. A nyár elején közzétett felhívásra meglepően sokan válaszoltak. Mégis ennyi tehetséges …
-
Még él a vers tájainkon – Lakszakállason minden bizonnyal, de írnak gyermekkorú és felnőtt magyarok Füleken és Leleszen, Dunaszerdahelyen meg Komáromban, Ipolynyéken és Szencen is.