Azután, hogy a bíróság elismerte a Marian K. és Martin Glváč (Smer-SD), a parlament alelnöke között váltott Threema-üzenetek eredetiségét, megváltozott a helyzet, Glváčnak le kellene mondania – ezt …
Itt és Most
-
-
Az utóbbi napok, hetek, de akár évek politikai történéseit szemlélve úgy gondoljuk, ideje tiszta vizet önteni a pohárba. Szlovákiai magyar diákokként kötelességünknek érezzük kivenni részünket a közügyekből, és …
-
Az MKP pozsonyi székházában folytatódott a tárgyalás az egységes magyar képviseletért – közölte az MKP facebook oldalán. Sajtóértesülések szerint október 28-án, hétfőn a közel négy órás ötpárti-tárgyalás nem vezetett …
-
Az utóbbi időben sokat írnak Kočner ismert vállalkozókkal és politikusokkal való kapcsolatairól, arról kevesebbet, hogy az újságírók közt is megvoltak a maga kis „majmocskái”. Nem, nem Peter Tóthra …
-
2021 végére a 15 évnél fiatalabb gyerekeknek is lesz személyi igazolványuk, erre azért van szükség, mert az egészségügyben bevezetik az elektronikus ügyintézést. A parlament hétfői ülésén fogadta el …
-
Zuzana Čaputová államfő úgy gondolja, hogy állami ünneppé kellene nyilvánítani október 28-át. Ezt hétfőn jelentette ki a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 101. évfordulója alkalmából. A köztársasági elnök a megemlékezés …
-
Csak a következő ülésszakon fognak szavazni a képviselők a kórházreformról – jelentette be hétfőn Andrej Danko házelnök. A kórházak besorolásáról szóló törvénnyel az egészségügyi minisztérium a jobb betegellátást …
-
A Speciális Bíróság szenátusa bizonyítékként fogadta el Marian K. Threema-alkalmazáson keresztül küldött üzeneteit és engedélyezte azok felolvasását a Markíza-váltók ügyében zajló tárgyaláson. Az üzenetekből kiderül, hogy Marian K. …
-
A gombaszögi völgy 2020 júliusában is csordultig telik majd meg élettel. Hat zenei színpadon zajlanak majd a koncertek: a Csemadok Stage és a Kocsmakert a magyar könnyűzene előadóinak …
-
Az AKO ügynökség 2019. október 16. és 18. között közvélemény-kutatást végzett Dél-Szlovákia magyarok által lakott régióiban. Mind az öt magyar érdekeltségű pártot mérték, azaz az MKP mellett a …

