Második próbálkozásra sem volt határozatképes a parlament szerdán, a Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter leváltására irányuló ülés megnyitásakor. Mindössze 63 képviselő volt jelen az ülésteremben, vagyis kevesebben, mint …
Itt és Most
-
-
Gubík László elnök és Őry Péter alelnök a kormány szerdai ülése előtt tolmácsolta a járvánnyal sújtott gazdák és településvezetők igényeit a földművelésügyi miniszternek. Őry Péter elmondása alapján a …
-
A parlamenti képviselők még nem tárgyaltak a Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter elleni bizalmatlansági indítványól. A rendkívüli ülést nem sikerült megnyitni szerda reggel, a parlament nem volt határozatképes. …
-
Jozef Krošlák lett az STVR újjáalakított tanácsának elnöke. A tanács tagjai a keddi ülésükön választották meg. Ezt Roman Michelko (SNS), a parlament kulturális és médiabizottságának elnöke erősítette meg …
-
Itt és Most
Megnövelt kapacitású földgázvezeték biztosítja Szlovákia és Magyarország energiabiztonságát
Ma a dél-komáromi Monostori erődben tartott közös sajtótájékoztatót Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, valamint Peter Žiga, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának alelnöke. Az eseményen többek között bejelentették, …
-
Itt és Most
Komáromban kerülhet sor a középiskolai hálózat optimalizációját érintő kerekasztal-beszélgetésre
Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatásügyi és Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi miniszter közösen tartottak sajtótájékoztatót Keszegh Béla polgármesterrel az egészségügyet és oktatásügyet érintő aktuális regionális kihívásokról – a városi képviselőkkel, …
-
Itt és Most
Németh Szilárd: több mint kétszer magasabbak az energiaárak Szlovákiában, mint Magyarországon
A szlovák családok közel a két és félszeresét fizetik a magyar gázáraknak és több mint kétszeresét (2,2) a magyar villanyáraknak; számlák igazolják, hogy nagyon is működik a rezsicsökkentés …
-
Itt és Most
Szerdától katonákkal erősítik meg a határokon áthaladó kamionok ellenőrzését a száj- és körömfájás miatt
Egyelőre nincs szükség vészhelyzet kihirdetésére Dél-Morvaországban a szlovákiai és a magyarországi száj- és körömfájásjárvány miatt, de szerdától katonák is segítik a határállomásokon a kamionok ellenőrzését és fertőtlenítését – …
-
A szlovák és a lengyel államfő egyetért abban, hogy fenntartható békére van szükség Ukrajnában. Kedden, az Andrzej Duda lengyel elnök búcsúlátogatása alkalmával tartott sajtótájékoztatón mondták ezt a Magas-Tátrában. …
-
További két F-16-os vadászgép érkezik meg a napokban Szlovákiába – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Štefan Zemanovič, a hadsereg szóvivője. „Ha a gépek megérkeztek, tájékoztatni fogjuk a lakosságot” – …