Gondterhes tél elé nézünk, a karácsonyt várhatóan emberek ezrei töltik kórházban. „A politikusoknak meg kell mondaniuk az igazat és hallgatniuk kell a tudósokra“ – jelentette ki Michal Vašečka …
Itt és Most
-
-
A koronavírus okozta gazdasági nehézségek sok vállalkozót rendkívül válságos helyzetbe hoztak, jövőjük bizonytalanná vált. A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségén belül úgy döntöttünk, hogy egy online kampány keretében megpróbálunk …
-
A beregszászi Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) hat éve indította el a Szent Margit-programot, mely a Kárpátalján élő rászoruló gyermekek támogatását célozza. A programban támogatóként bárki részt vehet – …
-
A parlamenti képviselők kedden jóváhagytak több, az alkotmánymódosításhoz kötődő módosító javaslatot. Magáról az alkotmánymódosításról, illetve az igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatos javaslatokról csak szerdán fog szavazni a parlament.
-
Szlovákiában bevezetik az úgynevezett lockdown-t, az ország teljes lezárását. Ezt Roman Mikulec belügyminiszter erősítette meg a központi válságstáb keddi ülése után. Részleteket nem árult el sem ő, sem …
-
A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) szerint a legtöbb város számára elfogadhatatlan és megvalósíthatatlan az a javaslat, hogy átfogó teszteléshez kössék az iskolák megnyitását. Az unió ezért az oktatási …
-
Igor Matovič (OĽANO) kormányfő azt állítja, segített legyőzni Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszternek a körülötte levő hivatalnokokat, akik heteken át állították, hogy lehetetlen letesztelni a diákokat. A kormányfő …
-
Alekszandr és Szergej Sz. orosz üzletembert vesztegetés bűncselekményében bűnösnek találta hétfőn a bazini Speciális Büntetőbíróság. Szergej Sz.-t hét, Alekszandr Sz.-t hat év szabadságvesztésre ítélték. Szergej Sz.-re 15 ezer …
-
Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnök a héten találkozni akar Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel. Szeretné tisztázni vele az alkotmányos hatásköröket, és arra kéri, ne mondja azt nyilvánosan, hogy a COVID-19-tesztelésnek …
-
Jövőre feltehetően többet fizetünk majd a kenyérért és a pékáruért. Ennek oka azonban nem az alapanyagok vagy az energia drágulásában keresendő, hanem a pékségek növekvő bérköltségeiben, a járvány …

