Peter Pellegrini kormányfő megerősítette, hogy jelenleg 16 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván Szlovákiában. A helyzet komolyságára való tekintettel a válságstáb intézkedéseket fogadott el a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében. Ezen intézkedések …
Itt és Most
-
-
A Szociális Biztosító értesíti ügyfeleit, hogy amennyiben a szülő kénytelen otthon maradni, mert bezárt az óvoda vagy az iskola, és a gyerekével kell lennie, akkor ápolási támogatásra (OČR) jogosult. …
-
Jó hír a gépjármű-tulajdonosok számára, hogy a kőolajárak történelmi minimumra csökkentek az Oroszország és Szaud-Arábia közötti konfliktus miatt, mely áprilisban jelentősen csökkentette árait és a kitermelés mennyiségének növelése …
-
A kormány az új koronavírus továbbterjedésének kockázatával összefüggésben rendkívüli állapotot hirdetett az ország egész területére. Az intézkedés március 12-től (csütörtök), 6 órától érvényes. Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő elmondta: …
-
Korrupcióval és kenőpénz elfogadásával gyanúsítja az ügyész Monika Jankovskát, az igazságügyi minisztérium volt államtitkárát, a Pozsonyi Járásbíróság felfüggesztett bíróját. Öttől tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphat. Ezt Peter Erdös, …
-
A kormány a szakértőkkel való egyeztetést követően az egész ország területére kihirdetheti a rendkívüli állapotot az új koronavírus terjedésével összefüggésben.
-
Ma délelőtt Peter Pellegrini miniszterelnök a kormány ülése előtt újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány terjedését a minimálisra csökkentse. Mint mondta, Szlovákia sokkal óvatosabb a környező …
-
Igor Matovič, az OĽaNO kormányalakítással megbízott elnöke Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel tárgyal – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Martin Strižinec, a köztársasági elnök szóvivője.
-
Nagyszabású akciót folytat a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) Köd elnevezésű nyomozócsoportja – közölte a rendőrség a közösségi hálón. Ez a nyomozócsoport vizsgálja Kočner és az érintett bírók közötti …
-
Szlovákia, hasonlóan az Európai Unió többi tagországához, a múlt hét végétől rendkívüli intézkedések bevezetéséhez folyamodott, melyek kihatnak a közúti közlekedésre is.