A rohanó idő folytán ez már a hetedik olyan évforduló, amelyen az 1959. december 19-én született Pogány Erzsébetre, a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) első igazgatójára „a távolból” …
Kiemelt a címlap közepére
-
-
A Romániai Demokrata Szövetség ismét felülreprezentálva az erdélyi magyarság lélekszámát, 6,4%-os eredményt ért el a romániai parlamenti választáson. A magyar lista több mint 590 ezer szavazatot kapott, ami …
-
Szerintem
Fico vallomása: korábban történtek dolgok magyar-szlovák viszonylatban, amelyekre nem vagyok büszke
A mai napon Robert Fico szlovák kormányfő fogadta hivatalában Gubík Lászlót, a Magyar Szövetség elnökét, valamint a magyar párt alelnökét, Őry Pétert. Érdekes, már-már bizarr felállás volt: jogfosztó …
-
A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás november 22-én a királyfiakarcsai Kultúrházban rendezte meg a néhai igazgatójáról elnevezett díj ünnepélyes átadóját. A Pogány Erzsébet-díj negyedik évfolyamának díjazottja a …
-
A Szövetség a Közös Célokért tisztújító Tanácsülését követően került sor a szervezet évi közgyűlésére a királyfiakarcsai kultúrházban. Az eseményen kiemelték: Duray Miklós iránti tiszteletük jeléül a szervezet rendezvénysorozatot hirdet. …
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás november 22-én, Királyfiakarcsán, a Petőfi-ligetben tartotta meg a tisztújító Tanácsülését. Gubík László leköszönő elnököt Somogyi Alfréd lelkipásztor, a Selye János Egyetem Református …
-
November 21-én került sor a Magyar Állandó Értekezlet 22. plenáris ülésére, melyen részt vett a Magyar Szövetség képviseletében Gubík László elnök, Őry Péter alelnök és Pandy Péter, a …
-
Az elmúlt egy évben óriási mértékben sikerült kiszélesíteni Magyarország mozgásterét, elsősorban a nemzetközi politikai térben, ami a határon túli magyar közösségek megerősödését is jelenti – jelentette ki Orbán …
-
Elvesztette a józan eszét. Elvesztette a legközvetlenebb támogatóit. Elvesztette a választásokat. Ezzel elvesztette a szűkebb és tágabb „család” számára is igen jól jövedelmező Ukrajna-projektet. Hamarosan minden maradék látszathatalmát …
-
Nem vagyok egészen bizonyos benne, hogy a 2.0 a Gyimesi-féle „spyware” legfrissebb verziószáma, ezért előre is elnézést kérek, ha azóta újabb kettőt ugrott volna az aktuális főverzió, azaz …