A magyar nemzet minden tagjának közös érdeke a mielőbbi béke – rögzíti a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki ülésén minden résztvevő által aláírt zárónyilatkozat, hasonlóan a diaszpóra tanács …
Kitekintő
-
-
Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón.
-
Mint arról beszámoltunk, idén Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kapta a Rákóczi Szövetség Alapítványa által odaítélt Halzl József-díjat. A szervezet működéséről Őry Pétert, a kuratórium elnökét kérdeztük.
-
Magyarország elkötelezett az Európai Unió alapjául szolgáló értékek, valamint az unió pénzügyi érdekeinek megvédése mellett, mivel „közös érdekünk az európai adófizetők pénzének átlátható és hatékony felhasználásának biztosítása”, ideértve …
-
Kitekintő
Orbán Viktor a MÁÉRT-en: ma több barátunk és több szövetségesünk van a nemzetközi térben, mint korábban volt
A szankciós politika nem elvi kérdés, emiatt ugyanis az energiaárak az egekbe szöktek, ez pedig évente 10 milliárd eurós hiányt jelent a magyar gazdaságban – mondta Orbán Viktor …
-
A minél előbbi tűzszünet elérésén dolgozik a vatikáni diplomácia, amely kész közvetíteni a felek között Ferenc pápa nyilatkozata szerint, aki harmadik világháborúnak nevezte az ukrajnai konfliktust a La …
-
A kormánynak a válságos időszakokat nem kibekkelni kell, hanem cselekedni és enyhíteni a bajt, abból kell kiindulni, hogy Magyarország nem hagyja magát – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken …
-
Kitekintő
Magyarország lesz a családok védelméről szóló Genfi Konszenzus Nyilatkozat titkárságának székhelye
Magyarország veszi át a Genfi Konszenzus Nyilatkozat titkársági feladatait Brazíliától – jelentették be a nemzetközi családügyi együttműködés megalakításának második évfordulóján tartott nemzetközi konferencián Washingtonban, az amerikai szenátus épületében. …
-
Csehországban csütörtökön országszerte megemlékeztek a cseh egyetemisták 1939 novemberi náciellenes fellépéséről, illetve az 1989-es rendszerváltó bársonyos forradalom kitörésének évfordulójáról. A hivatalosan a szabadságért és a demokráciáért vívott harc …
-
Nem újabb szankciókra van szükség, hanem béketárgyalásokra – mondta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán, azt kérve az emberektől, támogassák küzdelmünket azzal, hogy elmondják a véleményüket a nemzeti konzultációban. …

