„Amikor ez a két helyiség, és reméljük, majd a következő is átadásra kerül, akkor úgy gondolom, hogy ez számunkra egy vezérgondolat és támpont, tanítás és utasítás. Elköteleződés a …
Régió
-
-
Október elején vette kezdetét az 52. Szenczi Molnár Albert Napok rendezvénysorozata. A tavalyi év után az ideit is befolyásolta a járványhelyzet, de mivel a rendezvényeket bizonyos feltételek mellett …
-
A kassai Kelet-szlovákiai Múzeum egy kétnyelvű vidám kiadványt adott ki Rákóczi nyomában/Po stopách Rákocziho. A színes füzet a fejedelem életútját kíséri nyomon 32 oldalon. Csatolták hozzá az ember …
-
Péntek délután került sor a Csemadok Komáromi Területi Választmánya és a Coexistencia Polgári Társulás által közösen rendezett Esterházy János – Isten szolgája című kiállítás megnyitójára és az azt …
-
November 4-én, ezen a gyászos napon alakult meg 1998-ban a Kassai Polgári Klub (KPK). Ebből az alkalomból került sor a kassai MaJel Rovás Központ udvarán Csaláné Erdélyi Kornélia, …
-
A Zichy-palota felújítási munkálatai jelenleg is zajlanak a város gondozásában és finanszírozásában, de a közösségi központ már most megújult pompájában fogadja a rendezvényeire érkezőket. Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának …
-
Szerdán emlékoszlopot avattak Isten szolgája Esterházy János tiszteletére a Párkány melletti Muzslán. Az avatáson beszédet mondott Hrubík Béla, a Csemadok volt országos elnöke, aki gondolatait a közösségi oldalán …
-
Október utolsó napjaiban a Balassagyarmati Polgármesteri Hivatal adott otthont az I. Ipoly-völgyi Konferenciának. A szakmai találkozó résztvevői a nap folyamán memorandumot fogadtak el.
-
Alexander Jiroušek fotógyűjteménye elsősorban Kassa–Óváros központi részét mutatja be, amelynek területén Szlovákia legnagyobb városi műemlékileg védett területe található. A város legfontosabb műemlékéről, a Szent Erzsébet-főszékesegyházról is számos kiadványt …
-
Füleken folytatódik a helyi polgári rendvédelmi szolgálatok (MOPS) projektje, a Felzárkózó régiók kezdeményezésnek köszönhetően akár kedvezőbb feltételek mellett.