A Szlovák Vasúti Társaság (ZSSK) a vírusjárvány miatti eddigi korlátozások enyhítésével csaknem teljes egészében az eredeti 2020/2021-es menetrend szerint indítja szerelvényeit április 18-tól. Erről Tomáš Kováč, a vasúti …
Régió
-
-
Az afrikai sertéspestis Szlovákia 15 járásában van jelen, közölte a mezőgazdasági tárca szóvivője, Daniel Hrežík. „A betegség a Bártfai, Gölnicbányai, Kassa-városi, Kassa-környéki, Nagymihályi, Eperjesi, Nagyrőcei, Rimaszombati, Rozsnyói, Kisszebeni, …
-
Immár öt éve, hogy a Via Nova Somorjai Alapszervezetének tagjai „újrafelfedezték” a bucsuházi temetőt, majd még abban az évben több alkalommal takarítottak az előtte évtizedekig elhagyatott sírkertben. A …
-
Észak-és Dél Komárom közösen készült Klapka György tábornok születésének 200. évfordulójára, ám a megálmodott rendezvénysorozat a tavaly tavasszal kirobbant járvány miatt csak részben tudott megvalósulni – tájékoztatta ma …
-
2022. április 14-én a búcsi Kultúráért és Turizmusért Társulás húsvétváró ünnepséget szervezett a helyi Babamúzeumban, ahol kézműves programokkal várták az érdeklődőket. A búcsi Kultúráért és Turizmusért Társulás hosszú …
-
A mammográfia egy fontos szűrővizsgálat, amit negyven feletti nőknél kétévente kell elvégezni. Az AGEL csoport által működtett komáromi kórházban felújított mammográfiai szűrőpont található, a betegeknek pedig alig pár …
-
Április elején megkezdődött a Komáromi Jókai Színház épületének felújítása. Az ajtó- és ablakcsere költségeit az intézet fenntartója, a Nyitra Megyei Önkormányzat több mint 700 000 eurós dotációjából térítik.
-
A Selye János Egyetem rektora, Juhász György ma fogadta Ferencz Lászlót, a szlovák bajnok Rieker SJE Komárom Röplabdaklub vezetőjét. A szlovákiai magyar egyetem rektora a gratuláció mellett emlékplakettet …
-
Felvidék-szerte ugyancsak megfigyelhető a havazás.Az Ipoly menti magasabban fekvő területeken szintúgy hófedte domb- és hegyoldalak figyelhetőek meg. Hó borítja többek között az Ipolyságról is megfigyelhető a Selmeci-hegységhez tartozó …
-
2021. április 19. és 23. között, immár tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Komáromi Egyetemi Napok elnevezésű rendezvénysorozatát a Selye János Egyetem és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata. …

