Beiratkozás 2016-2017
22.3 C
Bratislava
23.2 C
Dunajská Streda
18.9 C
Banská Bystrica
20.3 C
Košice
1 EUR: 312 HUF
1 EUR: 1.12 CZK

Régió

Július havából már csupán néhány nap van hátra, így eltelt egy hónap a nyárból, a szünidőből. Szerencsére ezalatt Kárpát-haza-szerte táborok szerveződtek minden témában, minden...
Füleken egy további úttest felújítása is megvalósult. Az önkormányzat júliusban a Kistemetői utca teljes aszfaltfelületét rekonstruálta. A város terveiben egyúttal egy újabb, mintegy fél...

Az ipolysági alapiskolák is várják az elsősöket

Az ipolysági magyar alapiskolák is készülnek a beiratkozásra. A Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola április 5-én tartotta nyílt napját, a Pongrácz Lajos Alapiskola pedig április 7-én várta a környékbeli óvodásokat.

Osztálynyitási hercehurca a lévai magyar gimnázium körül

Az oktatási minisztérium felülbírálta a megyei döntést, ennek értelmében várják a kilencedikesek jelentkezését a gimnáziumba.

Párkányi Štúr-szobor: A kezdeményezőknek még a helyszínre sem volt meg az engedélyük

Hiába kapott a sajtóhírek szerint ötezer eurós támogatást a kormányhivataltól a Matica slovenská párkányi szervezete, mégsem lesz Štúr-szobor Párkányban. A kezdeményezők ugyanis nem rendelkeztek a telekhez fűződő tulajdonviszonnyal és az alapkő letételéhez szükséges engedélyekkel sem.

Cséfalvay Ágnes: Éreztem, hogy valamit tennem kell

Interjú. Cséfalvay Ágnes, a dunaszerdahelyi Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás megálmodója, létrehozója és motorja nyilatkozik a Femine Fortis - Erős Nők szervezte Példakép-díjáról, célokról, álmokról.

A 12. Komáromi Egyetemi Napok negyedik napján a sporté volt a főszerep

Ha a szerda a tudományosság, akkor a csütörtök a sportok jegyében telt a Komáromi Egyetemi Napok negyedik, utolsó előtti napján.

Rákóczi szellemisége ma is összeköti a nemzeteket

Mindannyian megtapasztalhattuk, hogy a fejdelem öröksége századokon átsugározva is termékenyítőleg hat az utódokra, és ami a politikusainknak nem sikerült, azt az ő hagyatéka megtette, együtt dobbant a magyar, a szlovák és a lengyel szív.

Már lehet szavazni az ország legszebb településére

A slovakregion.sk turisztikai portál idén is meghirdeti „a legszebb szlovákiai város” valamint a „legszebb szlovákiai falu” címért folyó vetélkedőt. Az immáron nyolcadik alkalommal kitűzött...

Megkapták a belépőt a Tompa Mihály Alapiskolában

A leendő elsősök kitűzték a belépőkártyájukat az iskola makettjének az ablakába.

Folytatódik a 12. Komáromi Egyetemi Napok rendezvénysorozat

A 12. Komáromi Egyetemi Napok második napja is hasonlóan izgalmasnak és érdekesnek ígérkezett, mint a nyitánya.

Az új név alatt futó Student Agency reggeli buszjáratot indít Kassa és Prága között

A személyszállító társaság új reggeli buszjáratot indított a Kassa – Eperjes – Poprád – Rózsahegy – Trencsén – Brünn – Prága útvonalon. A Kassa – Prága útvonalon naponta összesen 5 autóbuszjárat közlekedik, mintegy 2 500 fős utaskapacitással.

Ipolyságon is köszöntötték a pedagógusokat

Pedagógusokkal telt meg az ipolysági városháza színházterme április 4-én. A hagyományokat követve Ipolyság város önkormányzata a pedagógusnap alkalmából idén is köszöntötte a város oktatási intézményeinek pedagógusait és nem pedagógus alkalmazottait.

Elstartolt a 12. Komáromi Egyetemi Napok rendezvénysorozata

Immár tizenkettedik alkalommal kerültek megrendezésre a Komáromi Egyetemi Napok. A megnyitón Szabó Dávid, a Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte a vendégeket, majd egyetemünk rektora, Tóth...