Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója életének 70. évében adta vissza lelkét a Mindenhatónak. Nem bírt megküzdeni a koronavírussal. Huszár László Rétén született 1951. október 31-én. …
Csemadok
-
-
A puszták gyermeke elszenderült az Isten tenyerén, és mi lábujjhegyen járva vigyázzuk örök álmodat. Köszönünk mindent, s még azon is túl, a barátságot. Legyen békéd az örökkévalóságban!
-
Tudatosítania kell mindenkinek, hogy az elkövetkező évekre, éveinkre lesznek kihatással a mostani népszámlálási eredmények – hívja fel a figyelmet a Csemadok elnöksége. 2021 a népszámlálás éve Szlovákiában is. …
-
Akit ide vetett a sors, és aki magyarnak született, szent kötelessége tenni a szülőföldjéért, a közösségéért, megőrizni elődei hagyományait, majd továbbadni az utánunk jövőknek. Ezt vallja a szímői …
-
Hathatós magyar állami támogatásnak köszönhetően hangszerállománnyal gyarapodott a Csemadok Ipolyviski Alapszervezete mellett működő Csórésok éneklőcsoport. Az Ipoly menti hagyományokra alapozó csoport tagjai a támogatásnak köszönhetően az éneklés mellett …
-
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány a magyar kultúra napja alkalmából a „Magyar Kultúra Lovagja” címet a Felvidékről idén Balogh Gábornak is odaítélte „a határon túli magyar kultúra ápolása érdekében …
-
A Csemadok Országos Elnöksége döntésének értelmében most tizenhárman vehetik át a díjakat.
-
A koronavírus-járvány miatt ugyan elmaradt az idei „nyilvános” karácsonyi szeretetasztal megterítése Szőgyénben, de így is szép számban érkeztek az adományok. Élelmiszer: liszt, cukor, tojás, fagyasztott baromfi, gyümölcs és …
-
A Nemzeti Művelődési Intézet külhoni partnereivel közösen útjára indította a Petőfi öröksége 2020 elnevezésű Kárpát-medencei kérdőíves felmérést. A kezdeményezés már a 2023-as Petőfi-emlékévhez kapcsolódik, melynek célja a Petőfihez …
-
A XXI. Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenyének a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya részéről való megrendezése az év folyamán többször veszélybe került. Hogy mégis megvalósult az eredeti tervezett időpontban, s …