A TA3 hétfő esti műsorában ritka jelenet bontakozott ki: a szlovákiai magyar politikai térben először láthattunk moderált televíziós vitát a Magyar Szövetség és a Szlovák Nemzeti Párt elnöke …
Gubík László
-
-
A szlovákiai magyar politika ritkán mondhatja el magáról, hogy fordulóponthoz érkezett. A Magyar Szövetség legutóbbi kongresszusa azonban tényleg az volt. Három évnyi szervezeti zűrzavar, platformok, pártmaradványok és zavaros …
-
A Magyar Szövetség az ENSZ Kisebbségi Fórumán hívta fel a figyelmet a Beneš-dekrétumok mai alkalmazásából fakadó jogsértő gyakorlatokra. A párt képviselői szerint a Szlovák Földalapnál és az Állami …
-
Hetek óta mást se hallok, csak hogy tényleg jól beszél ez a Gubík pártelnökként, és látszik is a politikai felkészültsége, de mondja már meg, hogy hova húz a …
-
A Magyar Szövetség állásfoglalásban reagált a Beneš-dekrétumok kapcsán kialakult méltatlan helyzetre. Mint a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben olvasható: A Beneš-dekrétumok kérdése minden alkalommal csatasorba állítja a szlovák pártokat, amelyek …
-
Elnökségi, felügyelő bizottsági tagok, tagszervezeti vezetők részvételével zajlott a Szövetség a Közös Célokért társulás soron következő közgyűlése 2025. november 21-én a búcsi Karkó pincészetben. További elfoglaltságai miatt elsőként …
-
Pontosan 36 évvel azután, hogy Tóth Lajos ötvenedik születésnapjára „álcázott” konferenciával a felvidéki magyar értelmiség elindította a rendszerváltást Csehszlovákiában, ugyanabban a Centrál szállóban gyűltek össze újra a „Magyar …
-
2025. november 15-én megható és méltóságteljes megemlékezést tartottak Csicsón, a református templomban. A komáromi Kecskés László Társaság szervezésében emléktáblát avattak a kitelepített felvidéki magyarok tiszteletére. Az esemény fővédnöke …
-
A Magyar Szövetség ma reggel sajtótájékoztatón jelentette be, hogy új taggal bővült a párt csapata: Vavrek István pedagógus, a Besztercebánya Megyei Önkormányzat képviselője csatlakozott magyar párthoz. A döntés …
-
A vidéki kultúrházak lehetnek még a közösség fajsúlyos ügyeinek vitaterei. Erről bizonyosodhatott meg azon lakossági fórum résztvevője, amely a zoboralji Nyitracsehin zajlott november 11-én. Finom kávé és illatos …

