Elhunyt Koncsol László József Attila-díjas irodalomkritikus, esszéíró, hely- és művelődéstörténész, költő, műfordító, szerkesztő, pedagógus, a Pro Probitate – Helytállásért díj 2005-ös évi kitüntetettje. A gyászhírről Csáky Pál tájékoztatott …
Gyász
-
-
Február 7-én szembesültünk azzal a ténnyel, hogy Balázs Péter kassai családfakutató, helytörténész és numizmatikus nincs többé. Hetekkel ezelőtt találkoztunk utoljára. Nem is sejtettem, hogy komoly egészségügyi problémákkal volt …
-
Híves György 1943. április 26-án született Lukanényében. A prágai Mezőgazdasági Főiskolán szerzett diplomát 1966-ban. Idén töltötte volna be 80. születésnapját. Valamikor, a rendszerváltás utáni hónapokban ismerkedtem meg vele, …
-
Január 19-én távozott az élők sorából Mécs Imre, akit 1956-os szerepvállalása miatt halálra ítéltek, de mégsem végezték ki. Egyszer találkoztam vele a magyar országgyűlés épületében, ahol interjút adott …
-
Január 17-én 12 órakor a pilisszentlászlói templomban búcsúznak Repiszky Tamás régésztől, ahol Gábor Bertalan szepsi esperesplébános – a család barátja – emlékezik meg róla. Elhangzik Batta György Egy …
-
Körülbelül 150 ezren vettek részt a legendás labdarúgó Pelé búcsúztatásán. A háromszoros világbajnok temetésén Lula da Silva brazil elnök is részt vett, aki megölelte Pelé fiát, Edinhót, özvegy …
-
December 31-én, 9 óra 34 perckor 95 éves korában meghalt Joseph Aloisius Ratzinger német teológus-pap, aki XVI. Benedek néven 2005 és 2013 között a katolikus egyház feje volt. Matteo …
-
Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy 2022. december 30-án, életének 77. évében hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus, közíró, egyetemi tanár, …
-
A magyar sajtó rövid tudósításban tájékoztatott előbb Vladimír Krčméry orvosprofesszor tragikusan váratlan haláláról, majd a végtisztességet követő temetéséről. E híradások alapján nehéz lenne tudatosítani, milyen kiváló embert és …
-
Kubičkané Kucsera Klára művészet- és építészettörténész november 25-én távozott Besztercebányán az élők sorából. Temetésére Zólyomlipcsén került sor december 1-én. Léván született 1936. augusztus 15-én. Egyetemista korában a pozsonyi …