A beszédkészség fejlesztéséről, beszédzavarok megelőzéséről a korai gyermekkorban címmel tartottak előadást Kolonban az Élő Zoboralja Polgári Társulás szervezésében.
Magyar anyanyelvi oktatás
-
-
Újra közeleg a beiratkozások időszaka, s lassan beindult a kampány is, csak attól félek, hogy még a jó szándékú észrevételek is a szemétkosárban kötnek ki, pusztán azért, mert …
-
Pozsonyban aláírásgyűjtést kezdeményeztek, mivel az ott működő nyolcéves magán és egyházi gimnáziumokban a jövő tanévtől kvótákkal kívánják szabályozni az első osztályok nyitását.
-
Az eredmények mintha csak türköznék az ország gazdasági helyzetét, a nyugati részek diákjai sokkal jobban teljesítettek, mint a keletebbi régiókban élők. Az országos átlag alatti a Rozsnyói, a …
-
Az ógyallai alapiskola 2006-ban vette fel a helyi születésű híres festőművész, Feszty Árpád nevét. Már akkor elhatározták, hogy a családdal szorosan együttműködve ápolják, megőrzik és bővítik azt a szellemi és anyagi …
-
A problémamegoldó oktatással végzett kísérleteink során mi is vizsgáltuk a csoportoktatás hatékonyságát és sikerült igazolnunk a kutatók által bizonyított megállapítást, hogy a csoportoktatás úgy szociológiai, mint pszichológiai szempontból előnyösebb, mint a frontális oktatás. …
-
Ma van a magyar közoktatás napja, melyet a magyar közoktatás helyzetének, gondjainak bemutatására, valós társadalmi megítélésének elősegítésére kezdeményeztek. Az alábbi cikkünkkel közös gondolkodásra hívunk a felvidéki iskolák helyzetével …
-
„Nagyon fontos az óvodáink megmaradása szempontjából, hogy szakmailag és infrastrukturálisan felkészültek legyenek” – hangsúlyozta Fekete Irén
-
A Rozsnyói járás magyar iskoláiban 130 kis elsős vette kezébe szeptemberben a tudás vándorbotját, hogy továbbvigye az anyanyelv szeretetét. A felvidéki családok magyar iskolaválasztását támogatja és segíti 2004-től a Rákóczi …
-
A hazai (Tesztelés 5 és Tesztelés 9) és a nemzetközi (PISA, TIMSS) felmérések eredményei már évek óta jelzik, hogy Szlovákiában (is) a gyerekek tanulmányi eredményei és a családi háttér között szoros összefüggés …