Emmanuel Macron „a bevándorlás jelentős csökkentése” mellett emelt szót egy csütörtökön megjelent lapinterjúban. A francia elnök azt is jelezte, hogy kormánya ősszel beterjeszti a parlament elé az új …
migránsok
-
-
Ha nem tudjuk a határt megvédeni az illegális bevándorlóktól, akkor nemcsak a magyar emberek biztonsága kerül veszélybe, de összeomlik a schengeni rendszer is – mondta a miniszterelnök belbiztonsági …
-
Tőkés László beszéde a XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban Tusnádfürdőn 2023. július 22-án hangzott el. Az alábbiakban változtatás nélkül adjuk közre. „Kegyelem néktek és békesség Istentől!” Igen Tisztelt …
-
A magyar határvédelem jól működik, Brüsszel azonban kötelező migránskvóta segítségével kerülné meg – közölte az Alapjogokért Központ kedden az MTI-vel, hangsúlyozva, 8 éve védjük Európát az illegális migrációtól. …
-
Idén június végéig több illegális migráns lépte át a szlovák határt, mint 2023-ban – tájékoztatott a rendőrség a közösségi hálón. Az év elejétől 10 902 illegális migráns lépett …
-
Franciaországban föllázadtak a migránsok. A Le Parisien szerint az első hét alatt vagy 5500 járművet gyújtottak föl, több mint ezer épületet rongáltak meg, sok középületet, üzletet, ez utóbbiakat …
-
A kötelező migránskvóták megvalósításával kapcsolatos kérdésekre nincsenek válaszok és ez azt mutatja, hogy valójában arról szólnak, hogy azokkal az Európai Uniót meggyengítsék és káoszba döntsék – jelentette ki …
-
Ódor Lajos szlovák kormányfő szerint jelenleg nincs olyan migrációs helyzet, hogy Csehországnak ismét ellenőrzéseket kellene bevezetnie a szlovák határon. Ódor ezt Petr Fiala cseh kormányfővel folytatott prágai megbeszélését …
-
A magyar kormányzati külpolitika egyik fő célja a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok fejlesztése, mivel a két országot több dolog köti össze, mint ami elválasztja – jelentette ki …
-
Ivan Šimko belügyminiszter hétfőn Bécsben osztrák kollégájával, Gerhard Karnerrel folytatott megbeszélésén kiemelte a Szlovákia és Ausztria közötti együttműködést az illegális migráció megfékezése terén, amit az embercsempész-hálózat sikeres közös …