Ukrajna nem fog évtizedekig háborúzni, de az EU-nak egy ideig stabil pénzügyi támogatást kell nyújtania Ukrajnának; az európai vezetők ezt két-három évre tervezik – jelentette ki Volodimir Zelenszkij …
Világok harca
-
-
Oroszország is készen áll a magas szintű párbeszéd fenntartására az Egyesült Államokkal, valamint arra, hogy megfelelő előkészítés után megtartsák a budapesti béke-csúcstalálkozót – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági …
-
Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy az idő múlásával, szinte napról napra „egyre többen leszünk a háborúellenesek táborában”. A kormányfő hétfőn, október 27-én vatikáni látogatása során nyilatkozott erről …
-
Úgy tűnik, hogy a legvérmesebb háborúpárti európai vezetők oroszellenes szankciópártisága pontosan addig terjed, amíg az más országok gazdaságát károsítja, amint azonban a szankciók a saját érdekeiket veszélyeztetik, rögtön …
-
Donald Tusk lengyel kormányfő bevallotta, hogy ő írja a magyar brüsszelita ellenzék győzelmi tervét, ami jó hír, ugyanis a 2022-es választások előtt is az ellenzék mellett kampányolt, és …
-
Franciaország „a következő napokban” további Aster légvédelmi rakétákat és Mirage vadászgépeket szállít Ukrajnának – közölte Emmanuel Macron az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának pénteki londoni konferenciáján, …
-
A kétoldalú kapcsolatokról és az ukrajnai rendezésről tárgyalni érkezett pénteken az Egyesült Államokba Kirill Dmitrijev, az orosz elnök befektetésügyi és gazdasági együttműködési különmegbízottja, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap …
-
Európában is pontosan tudják, hogy a békecsúcs nem került le a napirendről, az időpontja kétséges, de hogy lesz, afelől nincs kétség – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök …
-
Az Európai Unió tagállamainak vezetői egyetértenek abban, hogy az európai gazdasági térség hátrányos helyzetben van Kínával és más globális szereplőkkel szemben a magas energiaárak és a túlzottan ambiciózus …
-
Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök Brüsszelben, az egynapos uniós csúcstalálkozót követően péntek hajnalban. …

