Első ízben találkoztak július 17-én, csütörtökön a visegrádi országok külügyi vezetői azóta, hogy Szlovákia a hónap elején Magyarországtól átvette a Visegrádi Csoport (V4) elnöki tisztét.
V4
-
-
Szlovákia július 1-jétől átveszi Magyarországtól a Visegrádi Négyek elnökségét. A szlovák elnökség fő mottója a „Dinamikus Visegrád Európáért és a világért” lesz.
-
Robert Fico június 24-én délután Budapestre látogatott a Visegrádi Négyek kormányfőinek találkozójára. Ezzel befejeződött a magyar elnökség, amit július elsejével egy évre Szlovákia vesz át.
-
A fertődi Eszterházy –kastélyban tartották meg tanácskozását június 11-12-én a V4-ek kultúrpolitikai vezetői. A két napos találkozáson részt vett Ivan Sečík szlovák kulturális államtitkár is, Piotr Zuchowski, Zdeněk …
-
A Pozsonyban zajló Globsec fórum május 16-i, pénteki zárónapján a védelmi együttműködésről és kiadásairól tanácskoztak a V4-ek védelmi minisztériumainak képviselői. A kül – és biztonságpolitikai szakmai fórum harmadik …
-
A szlovák és a cseh külügyminiszter, valamint a magyar és a lengyel külügyi államtitkár indította útjára pénteken reggel a V4-es kerékpárverseny szlovákiai szakaszát, a Grand Prix Slovakiát.
-
Sporttörténeti esemény. Először fordul elő, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország olyan közös kerékpárversenyt szervez, melynek pontjait az európai UCI ranglistába is beszámolják.
-
Archívum - Európa-világ
Globsec 2014: A V4-ek kormányfői az energiabiztonság megteremtéséről tárgyaltak
A Pozsonyban zajló Globsec 2014 nemzetközi biztonság- és külpolitikai konferencia második napján a V4-ek kormányfőinek találkozóján az ukrajnai helyzet valamint az európai országok és azon belül a visegrádi …
-
Idén második alkalommal rendezik meg a V4-es kerékpárversenyt. A szlovákiai szakasz 145 kilométeres, május 17-én lesz a díjátadó Visegrádon.
-
A dokumentum egyebek mellett az Európai Unió levegőtisztaság-védelmi javaslatcsomagjával és a GMO-stratégiával foglalkozik.