Szenzációs kiadvány látott napvilágot a magyarországi könyvpiacon. A Napkút Kiadó megjelentette a tavaly hazánkban is járt belső-mongol nyelvészprofesszor, Ucsiraltu kínai történeti forrásokban található hun nyelvi emlékekről (glosszákról) szóló tanulmányait, amely nemcsak a hazai, de a nemzetközi tudományos nyelvészeti irodalomban is hiánypótló kutatási eredménynek számít. A magyar olvasóközönség, de számos tudományos kutató először ismerkedhet meg a régi kínai forrásokban fennmaradt hun szavakkal és kifejezésekkel.
Bár az elmúlt évszázadban az úgynevezett nyelvi glosszákból a nemzetközi orientalista szakirodalomban már megjelent néhány elemzés, azok a hazai tudományos életben csak töredékesen váltak ismertté. A könyv igazi jelentősége ezért abban rejlik, hogy a kínai átírásban fennmaradt hun szavakat először rekonstruálták átfogó nyelvészeti rendszerrel, amelyre eddig nem volt példa a nemzetközi nyelvészeti irodalomban.
A műben hét tanulmányt olvashatunk, amelyek a Belső Mongóliai Tudományegyetem Tudományos Folyóiratában jelentek meg az 1990-es évek második felétől. A cikkekben találunk néhány nagyon fontos hun műveltségi szót, melynek megvannak a török, mongol, sőt magyar változatai is, ilyen a magyar pecsét hun változata, amelyet eddig csak a tabgacs nyelvből mutatott ki a híres mongolista Ligeti Lajos. Ucsiraltu és a kínai nyelvészek a magyar történeti krónikákban szereplő, eddig kazár eredetűnek vélt kadar méltóságnév korai, hun változatát is megtalálni vélték a korai forrásokban.
A kínai és a korai altáji hangtörténetet egyaránt elemző nyelvészeti munkában nemcsak pusztán szófejtéseket és azok magyarázatait találjuk meg, hanem megismerkedhetünk a korai belső-ázsiai népek gondolkozásával és különleges hitvilágával, melynek egyes elemei a máig élő természeti „vallásban”, a ma sámánizmusnak nevezett természeti hitben megőrződtek. Sőt, Ucsiraltu kimutatta, hogy az ősi Földanya kultuszt a korai belső-ázsiai sztyeppei övezetben „hitü”-nek hívhatták, amely igazolja Vámbéry Ármin és Szentkatolnia Bálint Gábor korábbi elképzelését, és megoldhatja az eddig ismeretlen eredetűnek vélt magyar hit szó etimológiáját.
Nemcsak a nyelvészek találhatnak forradalmian új adatokat a könyvben, hanem a hazai és külföldi történészek számára fontos adatok szerepelnek a hun államszervezetről.
Valószínűleg nem a professzor által kínált megoldás az egyedüli lehetőség a hun nyelvi glosszák megfejtésére és értelmezésére, de a munka mindenképpen korszakalkotó lehet a magyar tudományosság életében. Felhívja a figyelmet a hun nyelvi emlékek tanulmányozásának szükségességére, ahogyan erre már több kutató, többek között már Otto Maenchen-Helfen is utalt még az 1960-as években. Ucsiraltu kutatásai megerősítik azon nyugat-európai nyelvészeti álláspontot, akik szerint létezett önálló hun nyelv.
A kötet megjelenését a szerkesztők reményei szerint élénk vita kíséri majd, és a termékeny szócsaták, tudományos viták, szakcikkek hozzásegítenek minket ahhoz, hogy jobban megismerjük ennek az ősi belső-ázsiai népnek sokrétű kultúráját és nyelvét, sőt a műben idézett kínai forrásokat egyéb, tudományos szempontból is elemezzék a magyar kutatók.
Obrusánszky Borbála, Mult-Kor
